A lokális ballada: beszédmód és kontextus[1]

A magyar folklorisztika kezdeteitől fogva előszeretettel kereste és népszerűsítette a népi narratívumokat (balladák, történeti narratívumok, proverbiumok, epitáfiumok). Orbán Balázs hatkötetes munkájában, a Székelyföld leírásával egyidőben készülő vármegyei monográfiák szerzői, Jankó János úttörő tájegység monográfiái arra tettek kísérleteket, hogy e narratívumokat földrajzi, szociális és kulturális kontextusukban, életvilágokban helyezzék el, e kontextuson belül értelmezzék. A topográfiai datálással egyidőben bontakozott ki az a tipológiai, filológiai-esztétikai érdeklődési vonulat, amely a narratívumok vizsgálatában a műfaji, poétikai, tipológiai kritériumokat részesítette előnyben. 

Vargyas Lajos monumentális munkájában, A magyar népballada és Európa című szintézisében az országosan elterjedt balladatípusok rendszerét és regiszterét állítja össze. A helyi balladák számbavételéről lemond, mert, amint a szerző írja, „ezeknek száma kimeríthetetlen, s tárgyalásuk szétfeszítené a könyv kereteit.” (Vargyas 1976: 167.) E balladákról tett kijelentései azonban máig helytállóak: helyi eseményekhez, általában szerencsétlenségekhez kapcsolódnak, általában nem kerek történetek, s fontosságukat a lokális közösség életében játszák el. (Vargyas 1976: 167.)

A háromszéki helyi balladák sokaságára az Albert Ernő által Háromszéken összeállított repertórium hívta fel a figyelmet. A kötet megjelenését követő szakmai visszhang többek között e téma körül vált a leghangosabbá. A kötetet recenzáló Olosz Katalin az általánosan elterjedt (zömében régi stílusú) és a helyi balladák arányát látva tette szóvá a következőket: „A klasszikus balladák pusztulásának idején azonban fura módon mintha egy másik irányú mozgás is jelentkezett volna a háromszéki népköltészet életében. Mintha megnőtt volna nemcsak az érdeklődés, de az igény is az epikus énekek, a ballada egyik-másik válfaja iránt. A históriás énekszerű hírballadák, az első személyben elmondott siratóballadák sokasága terem a századforduló éveiben. És azóta is, szinte napjainkig. Néhány jól bevált sztereotip szövegfordulat, néhány jól kiválasztott jelzős szerkezet, egy-két ügyes versépítési ötlet szolgál nyelvi-formai alapanyagul helyi gyilkosságok, balesetek, fékevesztett indulatok vagy alattomos acsarkodások elbeszélésére. Egyfelől a hagyományos népi epika gyors alámerülésének kényszerű ténye, másfelől egy újfajta epikus ének szinte buja burjánzása.” (Olosz 1974: 26.)

Albert Ernő gyűjteménye tekintélyes számú helyi balladát tesz közzé. Kálnokról két változatban szerepel az akaratlanul meggyilkolt lány, Téglás Mári tragikus története. Az eseményt egy helybéli férfi a következőképpen adta elő: „ Vót egy leány, Téglás Márinak hívták, aki a bírónál volt szolgálló, s ugyanott szolgált Téglás Sándor, egy fiatal legény. Ők nem vótak rókonok, csak egyforma vót a nevük. Egy óesztendő estén bál vót az iskolába, olyan kosaras bál, amilyen régen szokott lenni. Éfélikor a bíróné a léánnyal ment haza, a legények pedig egy rossz puskával próbálták az újévet köszönteni, amit szokás volt lövéssel köszönteni abban az időben. A kapu, a két nagykapu ki vót nyitva, és a kapu megett a legények a fegyverrel dógoztak. Olyan karabély vót, egy rövidebb fajta a fegyvernél és hosszabb a revolvernél. A lány, hogy hallotta, hogy lőni akarnak, aszmondotta, hogy kicsi Sándor, ne lőjetek, mert én félek a lövéstől. Sándor a fegyvert nekitartotta, mondván, hogy lőlek meg. Mivel azelőtt próbáltak vele lőni, és nem sült el, nem is gondolta. A kapunyílás sorkánál a sörétek kimentek és Téglás Máriának a fejébe hatolva megölték. Eről is osztán a falusiak egy olyanszerű szomorú dalt költöttek, ami akkor az ilyen dolgokkal szokás vót. Ez történt 1905, vagy 6-ba. A szegény Téglás Márikát, ahogy az orvos felboncolta, a fejibe vótak a sörétek, s azét le kellett a haját vágják. Amikor eltemették, a boncolástól elvett ruhadarabok le voltak téve, és így a haját nem tudták a koporsóba beletenni. Az ő édesanyja mindig éjjel felébredt, hogy a leánya sír a hajáétt, s mindaddig meg nem nyugodott, míg a haját ki nem vitték és be nem ásták a sírjába.” (Albert 1973: 390—391., 535.) Hasonlóan egy 1957-ben, eprészés közben megtámadott és meggyilkolt lány története fejlődött balladává az udvarhelyszéki Oroszhegyen. Változatát a kutatás Esztelneken regisztrálta másfél évtizeddel későbben. (Albert 1973: 391—392, 535.) Váncsa Jancsi 1934. november 23-án gyilkolta meg édesapját Sepsiszentgyörgyön. Az emlékezet szerint „szeretett egy Bíró Julcsa nevű leányt. Édesanyja nem élt. Édesapja nem engedélyezte, hogy ezt a leányt feleségül vegye. Egy júniusi napon édesapját kicsalta a csűrbe és ott a fejszével verte. A fejszét a jászoly alá dugta. Édesapját eltemette a Németdombra. Gondolta, hogy így elkerülheti a rendőrség figyelmét, de egy hetes keresés után a fejszét és az édesapját is megtalálták. Váncsa Jancsit húsz évi börtönre ítélték.” A ballada két változatának lejegyzésére Sepszintgyörgyön került sor, az 1960-as években. (Albert 1973: 394—396., 536.) Az 1900-as évek elején Bardóc községben történt megdöbbentő gyilkosság. A leszerelt legény régi szeretőjével kívánt házasságra lépni, családja azonban ellenezte szándékát. „A fiú egy este elkeseredésében hazament, este, és a szövőszékben, illetve az osztovátában az anyját agyonütötte, az ágyba pedig a leánytestvérét és annak egy kicsi leánykáját. Az apja az istállóba hált, az csak reggel vette észre, hogy mi történt. Természetesen akkor az egész falu összeszaladt, kezdték keresni, hogy hol van Jankó. Az istállóba bemenve egy lajtorjára megtaláltak egy kötelet felkötve, s annak egy hurok volt a végin. Ott nem találták. Akkor mindenfele, ahogy mentek az erdőbe, egy fát láttak megfaragva, s valami rá volt írva; most már nem emlékszem, mi volt írva. S így tovább, a fa után, ahogy mentek távolabb-távolabb, minden fára valami volt írva; úgy hogy így meg tudták állapítani, hogy Ágostonfalva felé ment. Ágostonfalváig, a vasútig mikor kiértek, ott meglátták a holttestjit, s a mellényit a pálya szélére letéve. A mellényibe kaptak egy búcsúlevelet.”(Albert 1973: 536. Korábbi közreadása: Konsza 1957: 223—224.) A balladát hetven évvel későbben, a gyilkosság színhelyén és Sepsibodokon jegyezték fel. (Albert 1973: 396—397.)  Uzonban a 20. század első felében egy családi perpatvar fejeződött be véres módon. A Győr környékén letelepedett fiú hazatért örökségének átvételére. Szülei azonban nem voltak hajlandók kielégíteni kérését. Az osztozkodásban a fiú életét vesztette. A ballada a szülőket vádolja meg azzal, hogy bérgyilkossal tették el láb alól gyermeküket. (Albert 1973: 539.) A zágoni fűrészgyárban az 1920-as években két legény összeszólalkozott. Mikor egy vasárnap Gáspár Károly vizitába indult, haragosa, a cigány Berci ittas állapotban az utcán szíven szúrta. Az emberek próbáltak segíteni rajta, eredménytelenül. Bercit a csendőrök letartóztatták. (Albert 1973: 429., 539.)  Uzonban a szegény leány, Jakab Róza, és a gazdag legény, Györbíró Áron szerelme a vagyoni különbség miatt nem teljesülhetett be. A két fiatal öngyilkosságra szánta el magát. Ezt azonban csupán a leány hajtotta végre. Az életben maradott férfi családot alapított, leszármazottainak tudomásuk van a történtekről. (Albert 1973: 452—453., 540.)

A további háromszéki lokális balladák között a következő események feldolgozásait találjuk meg: az 1870-es években egy, a lakodalmára készülő uzoni legény szekerestől-lovastól a Feketeügy sodró vizének áldozata lett; 1945-ben, kútásás közben egy kézdipolyáni húszéves legényt a szivárgó földgáz ölt meg; 1950-ben a Hargita egyik vágterén egy kidőlő fa halálra zúzott egy húszéves csíkdánfalvi legényt; egy borvizet szállító felsőrákosi legény lovai megbokrosodtak, a kerekek alá került gazdájukat elpusztítva. (Albert 1973: 541—543.)

A gyűjtemény megjelenését követően Faragó József tanulmánnyá duzzasztotta a háromszéki balladagyűjtemény előszavában összefoglalt, a témát érintő gondolatait. E tanulmány a háromszéki helyi balladákat tematikus csoportokba rendezi. Ezek a csoportok a következők: I. Gyilkosság: A.Oka nincs kimondva: a. Férfiáldozattal (37 ballada), b. Női áldozattal (13), B. Rablógyilkosság (17), C. Családi gyilkosság (apa-, anya-, testvér-, gyermekgyilkosság) (9), D. Szerelmi gyilkosság: a. Férfiáldozattal (5), Női áldozattal (2), E. Véletlen gyilkosság (1), Különféle gyilkosságok (13), II. Gyilkosság és öngyilkosság (3), III. Öngyilkosság (15), IV. Halálos szerencsétlenség: a. vízbe fullad (4), b. fa megüti (3), c. ló, szekér eltapossa (3), d. medve megöli (4), e. vonat elüti, V. Halál magyarázat nélkül (13), VI. Egyéb (3). Majd összesítve ezeket az adatokat, a szerző megállapítja: „Ha a halál okától eltekintünk és a halállal végződő balladakategórákat/.../ mind összevonjuk, az eredmény 146 ballada közül 143, vagyis 98%. A XIX-XX. században a háromszéki helyi balladák egyetlen és kizárólagos témája a halál a maga ezerféle és egyetlen arcával. Ennyi maradt a néhai balladaköltészet egész tematikájából, ez lett egyeduralkodó Háromszéken.” (Faragó 1977: 380.)

A népballadának  történeti tények narrarratív interprentációjaként való értelmezését már a 19. századból ismerjük.[2] Néhány népballada történeti hátterére Vargyas Lajos szintén kitér. Antal Árpád 1962-ben közölt modellszerű tanulmányt egy ballada létrejöttének történelmi-gazdaságtörténeti körülményeiről, a ballada genéziséről, fejlődéstörténetéről és regressziójáról. A bizonyítóthatóan 1829-ben Moldvából történő sócsempészésen ért kézdicsomortáni gyalogkatona, Balog Józsi kivégzése általános felháborodást váltott ki szülőföldjén. Története egyidőben alkalmas volt a só kincstári monopóliumként való önkényes kezelése, valamint a határőrparancsnoknak, a hadi törvényszéknek a közvéleménnyel ellenkező, kegyetlen döntése miatti tiltakozásra. Ezért is a helybéli tanító által 1831-ben papírra vetett verses történet azonnal elindult a szóbeliség útján. Első feljegyzése kéziratos füzetben maradt fenn 1835-ből. A ballada használatban volt addig és ott, amíg és ahol a konfliktust kiváltó helyzet (sóhiány, a sócsempészet szükségessé) ismert és érvényes volt. Az 1910 után gyűjtött erdélyi és moldvai változatok a konfliktushelyzet megszűnése miatti, a balladával szembeni érdektelenséget jelzik. A balladából az esemény- és versszerkezet lényeges komponensei eliminálódnak. (Antal 1962) 1977-ben Almási István vállalkozott egy aranyosszentmihályi gyilkosságtörténet balladává fejlődése folyamatának rekonstruálására. (Almási 1977) Hasonló elemzésre tett kísérletet Vasas Samu is. A kalotaszegi Nagykapuson 1927-ben a kántálás során két legény között nézeteltérés támadt. Ennek egyik legény esett áldozatául. Az esetet megverselő ballada évtizedek múltán is élt a környékbeliek emlékezetében. (Vasas 1981) Albert Ernő egy 1854-ben végrehajtott kivégzés előtörténetét nyomozta ki. Az 1848-49-es szabadságharc elbukását követően az emigrációba menekült forradalmárok ellenállási mozgalmat szerveztek, újabb felkelést készítettek elő. Ennek titkos szervezője Makk József ezredes volt, aki Háromszékre e célból Váradi Józsefet rendelte ki. Az összeesküvés leleplezése után több büntető kivégzésre került sor. Az ekkor 26 éves Váradi Józsefet 1854. április 29-én, Sepsiszentgyörgyön, mintegy 3000 felháborodott  szentanú előtt kötél által kivégezték. Néhány héttel a kivégzés után a történetből ballada született. A balladát először 1867-ben Vass Tamás, legutóbb pedig 1994-ben Albert Ernő tette közzé. Szintén Albert Ernő hasonlította össze a szövegváltozatokat, valamint az írott dokumentumok és a ballada által megörökített tényeket. (Albert 1996) Legutóbb Lanczendorfer Zsuzsanna tárta fel „ballada és valóság” viszonyát egy sokóraljai példa esetében. 1874-ben egy házas molnárlegény meggyalázott, majd a vízbe ölt egy húszéves lányt. A bűntettre fény derült, s a gyilkost előbb halálra ítélték, majd 18 évi fegyházbüntetésre változtatták az ítéletet. Az eset balladai feldolgozását a gyűjtés egy év múlva regisztrálta. A tanulmány szerzője a helyi közösségi emlékezet, a korabeli és levéltári dokumentumok alapán rekonstruálja a 20 balladaváltozat külső referenciáit. (Lanczendorfer 2003)

A helyi balladákat a kutatók a terepmunka kezdetétől előszeretettel jegyezték fel.

Vass Tamás tanító, lelkész, kapcsolatban állt kora neves folklórgyűjtőivel, Kriza Jánossal, Szabó Sámuellel. Több gyűjtését maga közölte különböző lapokban.[3] Ezek közé tartozik Bács Jancsinak a marosvásárhelyi Székely Közlönyben megjelent balladája. A lokalizálatlan történet szerint a szolgalegény gazdája fiával az erdőre ment. A kivágott fa rádőlt. A gyerek segítségért szaladt. A pásztorok azonban későn érkeztek. A ballada a meghalt szolgalegényt érzelmes búcsúban búcsúztatja gazdasszonyától és szeretőjétől. (Vass 1867)

F. Szabó Sámuel, a marosvásárhelyi főtanoda tanára, tanítványainak figyelmét 1859-től mindegyre felhívta a verses történetek összegyűjtésére. Az ifjú gyűjtők által lejegyzett szövegekből tette közzé 1863-ban a Nemes Sári c. balladát. Nagyernyében 1860-ban nyarán aratás közben a „villám szikrája” a vihar elől elbújt munkások közé csapott. A villám a falu legszebb leányát, Nemes Sárit halálosan érintette. A vele összefogózva álló barátnője sértetlen maradt. Pár hét múlva a faluban már énekelték a lány történetét. (Szabó 1863)[4]

Domokos Pál Péter 1932-es lészpedi (Moldva) gyűjtőútján értesült egy helybéli, frissen lefolyt tragédiáról. Bilibók János helybéli gazda szembeszegült a falu önkényeskedő bírójával, Costache Dan-nal. Ez utóbbi a fiával rátámadt a védtelen, a szántásban elfáradt, mezőn pihenő ellenségére, s keresztüllötte. Domokos Pál Péter az ártatlan áldozat három közeli nőrokonától jegyezte le az esemény verses feldolgozását. A ballada részletesen mutatja be Bilibók János utolsó napját. Az ellenfelét csupán „én irigyem” néven nevezi meg. A záradékban az áldozat elbúcsúzik feleségétől, fiától és édesanyjától. (Domokos 1933).

A Folklór Intézet Kolozsvári Osztálya által 1952—1953 között Moldovába szervezett népköltési gyűjtőút résztvevői Pusztinában rögzítették a Szolgalegény halála című balladát. A történet hőse az állatokat itatni vitte, s a kútba esve lelte halálát. A megtörtént esetről egy magyar asszony rögtönzött éneket, amely több változatban terjedt el. (Faragó—Jagamas 1954: 181.)

Háromszéki népköltési gyűjteményében Konsza Samu 16 helyi balladát tesz közzé.

Az 1870-es években Gothár Pista altorjai szabót három helybéli legény meggyilkolta. A gyilkosokat már másnap reggel elfogták, törvény elé állították. A bűntény balladai feldolgozása Nagynyujtódról 1905-ből kéziratos füzetbe jegyezve maradt fenn. (Konsza 1957: 221—222.) A gyűjteményben ballada található egy cófalvi, tiltott szerelem miatt elkövetett kettős öngyilkosságról, egy feldobolyi leánygyilkosságról, egy nagyborosnyói szülőgyilkosságról, egy nyujtódi, a bálban elkövetett legénygyilkosságról. (Konsza 1957: 224., 225., 226., 228.)

1959-ben Schram Ferenc a budapesti könyvtárak anyagából válogatott népballadákat közölt. A I. klasszikus, II. víg-, III. újabb, IV. betyár- és V. rabballadák mellett VI. helyi eseményeket tárgyaló és szórvány balladákat is, szám szerint 6 balladát. (Schram 1959) A közlemény tartalmaz a balladák előadására, társadalmi szerepére vonatkozó megjegyzéseket.

Az először 1970-ben, Bukarestben közzétett gyűjteményében Kallós Zoltán Siratozók, újságolók fejezetcím alatt közöl helyi balladákat. Közöttük egy sötétpataki (Gyimes) leány-, egy széki legénygyilkosság, egy mérai kettős gyilkosság, valamint egy, a Szamosba fulladt szekeres esetének feldolgozását. (Kallós 1977: 343., 345-346., 349., 372.) 

Egy 1956-os moldvai, lészpedi gyűjtőúton Faragó Józsefnek énekesei egy négy évvel korábbi halálos kimenetelű balesetet említettek fel. A katonaságból frissen leszerelt fiatalember kútba zuhant, s ott lelte halálát. A gyűjtő arra kérte 46 éves beszélgetőtársát, hogy foglalja versbe a szomorú történetet. Az asszony habozás nélkül, a nem sokkal korábban hallott dallamra 18 strófában énekelte el a történetet. Az éneklést követő élénk, a baleset apró mozzanait felemlegető beszélgetés hatására fél óra múlva az énekes 36 strófába foglalta a történetet. Egy három héttel későbbi felvételben pedig, új dallamot választva,  69 strófára duzzadt a terjedelem. Annak ellenére, hogy az énekes számolt a fiatal halott édesanyjának méltatlanklodásával. (Faragó 1958)

Olosz Katalin egyik tanulmánya egy torjai (Háromszék) gyilkosság balladai feldolgozásának történetét rögzítette. 1949. december 6-án eltűnt Kovácsi Gábor torjai lakos. Felesége szerint megőrült, világgá ment. Az igazságra a következő év tavaszán, márciusban derült fény. A feleség, Kovácsi Irén szeretőjét, a náluk szolgaként dolgozó Dávid Dezsőt rávette, hogy gyilkolja meg az útjukban álló férjet. A holttestet az istállóban ásták el. A gyilkosság felszínre kerülése után mindkét bűnrészest börtönbüntetésre ítélték.

Egy helybéli lakos 1950 májusában énekes füzetébe jegyezte az esemény verses feldolgozását. A ballada a szeretője kérésére édesanyját meggyilkoló, majd önmagát feladó Barna Jancsi verses történetének epikus és szövegfordulatait használta fel. Tizenöt évvel későbben, 1965 augusztusában a balladának újabb lejegyzése készült. A ballada létezéséről szinte minden helybelinek tudomása volt, elénekelni viszont kevesen tudták. Időközben az egyik elítélt, Kovácsi Irén a börtönben meghalt, ami miatt a ballada szövege újabb fordulatot vett: az elkövetett gyilkosság nemcsak brutálisnak, hanem értelmetlennek bizonyult. (Olosz 2003a, 11—18.)

Egy háromszéki forrás a cséplőgépbe esett kézdipolyáni legény, Páll Lajos tragédiájának három verses változatát közli. (Megyei Tükör 1972)

Ráduly János az 1970-es évek közepéig a marosszéki Kibéden 198 balladát rögzített. Gyűjteményében több helyi ballada is található. Egyik énekes gyermekkorában, az 1920-as években, Koronkán tanulta meg Kacsó Sándor balladáját, amely egy friss, szentgericei esemény verses feldolgozása. Sokáig énekelte. A gyűjtés idején e kijelentést tette: „Már nem divatos az ilyen történelmes gyilkosságének”. Az ártatlan legény elleni gyilkosságot a tettes részegen követte el. Tettéért börtönbe zárták. (Ráduly 1975:143, 186.) A remetei Szalma Károly Ratosnyán, a havason dolgozott. Hetente egyszer járt haza családjához, Remetére, s ilyenkor több napra élelmet vitt magával. Egy étkezés alkalmával társai hagymát kértek tőle, s ő visszautasította kérésüket. Egyik társa akarata ellenére halálos ütést mért rá. Az adatközlő édesapjától tanulta a balladát. (Ráduly 1975: 144., 186.) Az 1930-as években a Szent János napi vásárkor egy nyárádmagyarosi ember leszúrta a makfalvi kocsmárost. „Azután jött bé divatba a nóta”.  A gyűjtés idején a balladát a magyar ajkú cigányok énekelték családi összejöveteleken. (Ráduly 1975: 147—149.,187.) A ballada későbbi közléséhez fűzött megjegyzés: „Össze vótak gyűlve a sátoros cigányok s ittak: akkor énekelték többször is. Mind idevaló cigányok vótak. Már rég nem énekeltem el, ejsze vagy vagy 20—30 éve is.” (Ráduly 1979: 138.)  A kibédi gyűjteményben 5 változatban szerepel a Korond határában 1885-ben meggyilkolt csendőr, Butyka Imre története. „Butyka Imre csendőr vót, a postát kísérte, pénzt vittek. Mentek ki a Kalandán (hegy Korond közelében), három tolvaj megtámadta őköt, Butykát megfogták, megölték. A Kalandán van eltemetve.” (Ráduly 1975: 149—151. Háromszékről: Pozsony 1984: 228—229., 271.)  A meggyilkolt balladahős sírjele máig áll. És végül, Ráduly János gyűjteményében két kibédi szomorú esemény feldolgozása is megtalálható, három változatban. A 20. század elején (vagy előtt) egy helybéli cigányasszony, Gábor Lizsa Kibédről Siklódra indult télvíz idején. Az út közben megfagyott asszonyt Siklódon temették el. A történetet a helybéli magyar cigányok virrasztónótaként éneklik. Egy 1970-ben meghalt asszony siratóénekét megözvegyült férje énekelte el a gyűjtőnek, a temetés után hat héttel. (Ráduly 1975: 152—154., 188.)

Bura László szatmári népballadagyűjteményében 15 típusba sorolja a gyűjtőterületén rögzített lokális balladákat. Szatmárököritón 1910-ben egy bál alkalmával a táncosokkal megtelt csűr lángra lobbant. Minthogy a bejáratot beszegezték, a katasztrófa 325 halálos, 99 sebesült áldozattal ért véget. A katasztrófáról készült ballada töredékei az 1970-es években kerültek elő. (Bura 1978: 157.,222.) Szárazberken 1905/1906-ban egy juhászbojtár megerőszakolta, majd brutálisan meggyilkolta juhásza leányát. A faluban az eseményt azon frissében feldolgozták és énekelni kezdték. Mind az esemény, mind balladai feldolgozása az emlékezetben máig él. (Bura 1978: 158—160., 223.) A bűntényballadák közül egy 1844-ben lezajlott gyilkosság története maradt fenn a legaprólékosabb részletekkel. Egy szatmári mészáros szénát vásárolt a szatmárpálfalvi tiszttartótól. A vásárló kileste a tiszttartó pénzének rejtekhelyét. Éjszaka egy ivócimborájával visszatért, a tiszttartót megölték, pénzét elvették. A gyilkosságot rejtekhelyéről végignéző szolgáló a rendőröket nyomra vezette. A balladát 1954-ben regisztrálta a kutatás. (Bura 1978: 172., 226.)

Pozsony Ferenc az 1970—1980-as években gyűjtötte össze Fekeügy vidékének balladáit. Pávai énekesek emlékeztek arra, hogy az első világháború előtti években a komandói fakitermelő vállalat egy munkása Vajnafalva határában a keskenyvágányú vasút mellett a vonat kerekei alá esett. A gyűjtés idején már csak egyetlen énekes ismerte a történetet. (Pozsony 1984, 226—228., 271.) Páván egy férfi ökörszekérrel fáért ment a Pálfeje erdőbe. Mikor a faluhoz közeledett, az állatok megrémültek az erdőben vadászó Csai Károly fegyverének dörrenésétől, s eltaposták az előttük haladó gazdájukat. A balladára egyetlen személy emlékezett. (Pozsony 1984, 228., 271.) Cófalván egy 1906-ban történt gyilkosságra egy 67 éves, hajdani szemtanú, a ballada férfihősének nagybátyja a következőképpen emlékezett vissza: „Ez a gyilkosság 1906-ban történt. Katona Zsigmond, s az ő szereteje, Katona Ida első unokatestvérek vótak. Úgy történt, hogy Katona Barnabás, a leánynak édesapja kollektor vót, hát nagyon eladósodott részegsége miatt. Telekről egy gazdag fiút, Zakariás Sándort szerezték Idának. Mivel nagygazda vót, megmentette vóna Katona Barnabás birtokát, akinek hezzanyúltak a kasszájához, mikor nyitva hagyta hanyagságból. Este, mikor lefeküdt, a feleségével tárgyalta, hogy ehhez a gazdag teleki legényhez kéne feleségül adni Idát, mert így megmentődne a birtok. A leányik nem aludt, végighallgatta, amit beszélgettek. Katona Zsiga akkoriban mozdonyvezető vót Pesten. Egyszer onnét hazajött, s Ida elmondta, hogy mi az újság, hogy hezza akarják adni ahhoz a teleki emberhez, aki még részeges is ráadásul. A fiatalok esszeegyezkedtek, szóval utolsó útjikra készülődtek. Ida elkérezett Pócsa Jánosékhoz, a nénjihez. Ponkszádon esszatalálkoztak. Zsiga realőtt. Még azt mondta akkor Ida, hogy: »Jaj, Zsiga, én nem haltam meg.« Még egyszer realőtt, s azután Zsiga es béfalta a broving csövit, s a szájába eresztett egy golyót. Úgy akarták, hogy egy sírba temessék, de a leány szülei ellenezték. A gödörásók úgy csinálták, hogy mikor kellett vóna temetni, a két sír esszeduvadt.” A 83 éves Deák Lajos pedig a következőképpen részletezte a körülményeket: „Kurta szekéren vitték haza őköt. Zsigának még a lába es lógott. Ahogy megtörtént a halál, egy Mircse nevezetű ember Kisborosnyón elkezdte az éneket.”  Az említett gyűjteményben a ballada egy változatban található meg. (Pozsony 1984: 133.,272.) Pozsony Ferenc gyűjteményében szerepel még egy, az első világháború idején az átvonuló katonák által meggyalázott lányról (Pozsony 1984: 134—135., 273—274.), valamint több, egy felsőtorjai, egy bélafalvi, egy kiskászoni és egy szentléleki gyilkosságról szóló ballada. Ez utóbbiról Esztelneken tudni vélték, hogy a kollektivizálás előtti években „a szentléleki pityókások ölték meg a csobánlegényt. Róla fogták ezt az éneket.” De minthogy a tettesek a börtönből időközben kiszabadultak, a történetről őrizkednek beszélni. Ezért maradt el a balladából a gyilkosok neve. A balladát a mulatóénekekkel és a keservesekkel együtt szokták énekelni. (Pozsony 1984: 231—236., 274—275.) A gyűjtő a vonat alá esett legény balladájának 1, a gyilkosságballadák 12, a megölt juhász történetének 5, az egymásért haló szerelmesek történetének 2 további, töredékes változatát rögzítette. (Pozsony 1984: 247.)

Egy 1979-es közlés egy mezőségi asszony panaszénekét teszi közzé. A két leányát iskoláztatott, majd magára maradt asszony önmagát, magányát panaszolja el, népdalokból ismert szövegformulákkal. A leányaitól távol élő anya munka közben, magányos estéken szokta énekelni versét. (Keszeg V. 1979.)

***

1. A közösségben tárolt és alkalmazott szövegek információkkal fedik le az életteret. A térre, a múltra, a lakosokra, építményekre vonatkozó tudás, az ezekbe szervezett etikai normarendszer alakítja ki az összetartozás horizontját, a hely egységét.[5] A közösségben zajló kommunikációs folyamatok közvetítik az információkat, szolidáris/aszimmetrikus viszonyt teremtenek generációk és egyének között, az emberek és tárgyi—természeti környezetük között. A csupán a mai romániai magyar nyelvterületről összegyűjtött helyi balladák nagy száma arról győz meg, hogy a helyi ballada a balladagyűjtés kezdetétől megszakítatlanul adatolt, és így bizonyosan a már korábban is gyakorolt, a verset és éneket felhasználó beszédmód.

Az események megverselése, narratív reprezentálása a helyi közösségben történik meg. A versíró olyan (gyakran írástudó) személy, akinek a részletekre rálátása van, ugyanakkor birtokában van a feldolgozáshoz szükséges hagyománynak és gyakorlatnak. A versírás a reprezentálásra szolgáló hagyományt és az egyedi esetet közelíti egymáshoz, a hagyományos mintákba felismerhetően beleilleszti a friss, egyedi eset paramétereit. E hagyomány az akusztikus metaforákból (dallam) és a nyelvi, prozódiai, frazeológiai és retorikai eszközök segítségével épül ki. A fent felsorolt helyi balladák a magyar népballada repertóriumban előforduló sortípusok közül a 7, 8, 10, 11, 12 szótagból álló sorokat veszik igénybe, és alkalmazzák szinte kifogástalan következetességgel.

A narratív reprezentáció és a megjelenített eset koherenciáját a szövegbe beépített konkrétumok teremtik meg.[6] Ez a hitelesítő eljárás sematikusan a poxemikai (topográfiai és temporális), a perszonális, a tárgyi kódot, valamint az esemény sematizált forgatókönyvét veszi igénybe. A topográfiai elemek közül leggyakrabban az esemény színhelyei fordulnak elő: az esemény lezajlásának színhelye, a hozzátartozók lakhelye, a segítségnyújtás színhelye (kórház), a holttest eltemetésének színhelye, a bűnös rejtőzködésének, vallatásának és bűnhődésének színhelye. A leggyakoribb toponimek a településnevek, a határnevek, az utcanevek, a köztereket megnevező köznevek (kocsma, árok, udvar, határ, temető, ház, padlás, intézmény).[7] A tragédiák időbe való belehelyezése az év, az évszak, a napszak, az esemény időtartamának megnevezésével történik.[8] A szociális kód a szereplők biográfiájának komponenseit (név, életkor, foglalkozás, az esemény által előidézett életrajzi fordulat), a genealógiai tábláját (szülők/gyerekek megnevezése), a közöttük lévő (rokonsági, szerelmi, szomszédsági, hivatalos) kapcsolatokat, az eseményben játszott szerepét, az eseményben való részvétel motivációját tartalmazza.[9] A balladákban megnevezett tárgyak a tragédia lezajlásában előforduló funkcionális eszközök (a gyilkosság, öngyilkosság, a baleset, a kezelés, a gyászszertartás eszközei). A forgatókönyv olyan stilizált reprezentációs segédeszköz, amely egy konfúz, ellentmondásos, szerteágazó eseményköteg sematizálását, szisztematizálását és valószerűsítését teszi lehetővé.[10]

A népballadákban előforduló forgatókönyvek az események különböző perspektívából történő megközelítésén alapulnak. A romániai magyar  lokális balladák áttekintése során a következő alaptípusokat sikerült azonosítani. 1. A törvényszéki vallatás forgatókönyve. Az élettörténetnek tétje, kockázata van, megszerkesztését, forgalmazását Mathieu-Castellani, G. az önigazolás szándékával készült törvényszéki beszédhez hasonlítja. (Matieu-Castellani 1977.) Az életpálya eseményeinek vállalása, indoklása, nyilvános reprezentációvá alakítása olyan állapotokat teremt meg és fogadtat el, mint a bűnösség, az ártatlanság. Az önéletírás ebben az esetben kötelezettségeket (őszinteség, kimondás) ír elő az emlékező számára. E forgatókönyv hol a bűnös, hol az áldozat perspektívájából szerkeszti meg a teljes eseményre való rálátást. A vallomást tevő minden információ birtokában, az alperes gyakran maga ellen beszélve tekinti át az eseményeket. Ritkábban az esemény egy mellékszereplője (csendőr, orvos) vállalkozik a vallomástételre.[11] 2. A halottbúcsúztató. Az általában halállal záruló targikus események előadása stilizáltan a temetési szertartás részeként van megjelenítve. Vagy legalábbis a történet a temetési szertartás bemutatásába torkollik. Ezért a történet gyakran a halálhoz vezető okot nevezi meg részletező eljárással, a történet a halott végszavaként, vagy a halottnak állított emlékként kerül bemutatásra. Ezért is érthető, hogy nagyon gyakran a történetbe illeszkedik a halott végrendelkezése, a hozzátartozóktól való búcsúvétele, a temetési szertartás külsőségeire való utalás.[12] 3. A biográfia. A biográfia identifikációs eszköz, amelynek megszerkesztése és felmutatása a be- és kilépési események része, s szerepe az egyén státusának megalapozása vagy kiigazítása. Minthogy a halál lezárja a biográfiát, indokolt, hogy a halál bekövetkeztekor a komplett biográfia elkészüljön. Ugyanakkor a biográfia (ezen belül különösen a halál okainak részletezése) világít rá a haláleset váratlan, idő előtti bekövetkeztére. A ballada csupán egyik, de nem egyetlen biografikus szöveg amely a haláleset alkalmával megszerkesztésre és szertartásos bemutatásara kerül. [13] A sírfelirat, a halottbúcsúztató, a gyászjelentő, a nekrológ, a temetési prédikáció bizonyos mértékben a biografikus elemeket népszerűsítenek.[14] 4. Helyi ballada mint tudósítás (híresztelés) [15] és mint 5. igaztörténet, pletyka a tragédiát, a halálesetet esetté, üggyé avatja, feltűnő, szembetűnő módon hívja fel rá a figyelmet. Az eset, az ügy egy partikuláris esemény, történés egy közösség mentalitása, értékrendje szempontjából történő interpretációja, a figyelemnek a partikuláris eseményre való ráirányítása; a közösség tagjainak érzelmi-etikai mozgósítását szolgálja.[16]  A zsurnalisztika, valamint a ponyvairodalom, s laikus változatuk, a hírvers a lokális eseményt szenzációvá avatva popularizálja egy olyan világban, amelynek az esemény része, a narrátor és a befogadó pedig egyaránt tagja. Csupán azzal az esettel tud mit kezdeni, amely érdeklődésre tart számot.[17] Az eset kuriózumát sajátos frazeológiai eljárásokkal, retorikai fordulatokkal fokozza. Ebben a szándékában egyrészt a hitelességre való törekvés, a dokumentálódás, másrészt, ezzel ellentétben, a csúsztatás, a túlzás, az átszerkesztés, az átdimenzionálás áll rendelkezésére. Az igaztörténet, a pletyka ugyanezt az utat teszi meg, ám az eseményt a lokális közösségen belül, a lokális közösség számára tematizálja. Épp ezért nem kell teljes módon dekontextualizálnia az eseményt, teljesen explicitté tenni, hiszen az esemény paraméterei a közösségben közismertek. Miközben az első szövegtípus a nyilvánosság terébe emel egy lokális eseményt, s az esemény egy közösség, egy életvilág metaforájává válik, addig a második szövegtípus a helyi közösségen belül maradva a regényességet, a szenzációszerűséget közelíti hozzá a közösség életéhez, mentalitásához, viszony- és kapcsolatrendszeréhez. [18]6. A helyi ballada mint regény, regényesség a fantáziát, a valóságtudatot, az értékrendet megmozgató narratív produktum, amely az eseménytelen hétköznapot a különleges alkalommal, a megszokott világot a szokatlannal, a hétköznapit a lehetségessel, a képtelennel, az átlagembert a személyiséggel állítja szembe.[19]

A fenti helyzetek mindenikének sajátos retorikai fordulatok felelnek meg. Bár a tragédia általában is rendelkezik egy sajátos retorikával (az előre nem látott, radikális változás, az értékvesztés pátosza, megjelenítésének kelléktára), a tragédiát mindenik helyzet máskét láttatja és másként jeleníti meg. Ezek a retorikai fordulatok érzékeltetik, teremtik meg azt a stilizált beszédhelyzetet, amelyen belül a tragédiáról való beszámoló elhangzik. A szakirodalom a helyi balladákkal kapcsolatosan e formuláknál időzött el legtartósabban. (Pl. Faragó 1977: 380—385.) Épp ezért nem tartjuk szükségesnek tovább példázni őket. Csupán megismételjük és hangsúlyozzuk következtetésünket, miszerint a helyi ballada helyi (a fent felsorolt) igényekhez igazódik hozzá. Ezért is igazi értéküket és szerepüket egyedül a helyi közösség szövegrepertóriumában, kommunikációs gyakorlatában és értékrendjében lehet megérteni.

A hagyomány és a reprezentált esemény egymáshoz való közelítése készséget és jártasságot tesz szükségessé. Tudomásunk van arról, hogy az esemény balladai reprezentációja több esetben nem teljes mértékben fedi egymást. A balladai formulák átvétele miatt a ballada szövege olyan szemantikai elemeket telepít be a szövegbe, amelyek az eseményben nem voltak jelen. Illetve a balladai epizódok között betöltetlen helyek maradnak.

A háromszéki gyűjtésben található meg egy gyilkosságtörténet balladai feldolgozásának két változata. A 19. század közepén a Kálnok és Zalánpataka között elterülő erdőben, a Tekse tetőn három rabló között nézeteltérés támadt, aminek a bűnözők egyike esett áldozatául. Az egyik változat szerint Molnár Gyurka rablógyilkosság áldozata. A lovait legeltető hősre fegyveres támadók csapnak rá. Bár életéért cserébe a megtámadott legény minden pénzét felajánlja, támadói vérét veszik, s utána kirabolják. A másik változatban a főhős bűnőzőként jelenik meg, aki bíráival (urak) egyezkedik. Beismeri bűnösségét, s arra kér engedélyt, hogy búcsúlevelet írjon megárvuló három gyermekének és bánatos feleségének. E változat nem a bűnrészesekkel történt összetűzésből, hanem az elkövetett bűncslekményeket követő igazságszolgáltatásból vezeti le a hős halálát. A bíráival való egyezkedés az utolsó kívánságot elutasító hivatalos hatósági személyeket állítja hátrányos megvilágításba. (Albert 1973: 400—401.) A balladához fűzött magyarázatok eltérnek a balladai történettől. A balladát kísérő interpretáció — szintén ellentmondásosan — más kontextust társít az eseményhez. Egyik adatközlő, számtalan „hiteles” adatot felsorakoztatva a következőképpen értelmezi a balladát: „Ebben az erdőben ezen a vidéken élt három rabló: Cári Nitru, Mónár Gyuri és Karácsony János. Együtt raboltak és fosztogattak. Mígnem a húr pattanásig feszült, hogy minden kivilágosodjék. Ekkor Cári Nitru és Karácsony János minden elkövetett rablást Mónár Gyurira mostak, aki szárazajtai születésű, és akinek a becézett neve Keteka. Végül is elhatározták, hogy meg fogják ölni, hogy ne tudjon elmondani senkinek semmit.” Egy másik értelmezés Molnár Gyuri tragédiáját a gyermektelen gazdag és a szegény, gyermekes testvér konfilktusára vezeti vissza. Egy másik értelmezés a szegény és gazdag testvér halálos kimenetelű konfliktusára építi a történetet. (Albert 1973: 537.) A Kézdivásárhelyen 1931-ben meggyilkolt Árok Balázs történetének egyik változata szerint a gyilkosságra részegek közötti szóváltás, másik változata szerint barátok közötti nézelterés miatt került sor. Két változat a haláleset puszta tényét örökíti meg. (Albert 1973: 413—415.) Egy, a gyilkosság idején a városban szolgáló cseléd  visszaemlékezése szerint két legény egy leány miatt verekedett meg életre-halálra. Az eset törvényszéki tárgyalásáról beszámoló helyi lap értesülése szerint két ittas féltestvér szúrta halálra áldozatát, amiért felszólításukra nem volt hajlandó kitérni előlük. (Albert 1973: 538.) A bardóci véres családi tragédiát előadó ballada sem a gyilkosság okát, sem módját, sem körülményeit nem nevezi meg, csupán a négy áldozatot sorolja fel. A ballada által aktivizált emlékezet azonban részletesen kitér az egyes gyilkosságokra, a gyilkosság okára. Az emlékezet megőrizte a gyilkos által hátrahagyott búcsúlevél tartalmát is. (Albert 1973: 536.) A kibédi megfagyott asszony, Gábor Lizsa balladája nem tesz említést a halál okáról. (Ráduly 1975: 188.)

A szemantikai inekvivalencia azonban nem okoz gondot. Úgy tűnik, a balladaszöveggel konvencionális módon együtt jár egy megállapodott beleértési tartomány (implikációs szféra).[20] Ez a mögöttes tartalom a szöveg értelmezési horizontja, amely kulturálisan öröklődik, s közösségen belül állandósul. (Bahtyin 1981: 18—22.) A ballada előadását általában közvetlenül követi a történet kiigazítása, részletekkel való kiegészítése. Ez az eljárás a helyi ballada használati módja. A lészpedi, kútba fult legény tragédiáját megörökítő történetet követő beszélgetés hangulatát Faragó József örökítette meg: „A ballada utolsó sorának elhangzása után a jelenlévő asszonyok nyomban élénk beszélgetésbe kezdtek. Megjegyzéseik közvetlenül ugyan nem, de közvetve mégis Bráz Erzsi alkotását illették, mert szó szót követve, Farkas István halálos balesetének olyan újabb körülményeit és részleteit elevenítették föl, amelyeket a balladában szintén említeni lehetett volna.” (Faragó 1977: 295.) Aranyosszéken az Aranyosszentmihályon 1883-ban elkövetett gyilkosság balladai feldolgozása különböző változatokban máig él. A ballada mellett az orális emlékezet az esemény sokkal több részletére, epizódjára tér ki. (Keszeg 2002a: 134—137.) Ugyanezt a helyzetet örökítette meg Vasas Samu az említett nagykapusi balladával kapcsolatban. (Vasas  1981.)

2. A lokális ballada mnemotechnikai eszköz, mnemotikus gyakorlat, amely egy, a közösség szempontjából fontosnak tartott esemény kihelyezését, megörökítését teszi lehetővé. Az esemény narratív feldolgozása emlékezési alakzat, amely a hiánytalan felidézést biztosítja, s amely az emlékezési esemény alapjául szolgál.[21] A ballada csupán megkönnyíti, elindítja és irányítja, de nem határolja be az emlékezést.[22]

A kimondottan a helyi jellegű narratívumok gyűjtésének állapota miatt alig van tudomásunk a helyi ballada létrejöttének és előadásának mikrokontextusa, a helyi ballada és a beszédhelyzetek, beszédesemények közötti viszony tekintetében. Az a néhány feljegyzés, amely körültekintően adatolta a ballada használatának módját és kontextusait, arról győz meg, hogy a ballada a különböző kommunikációs események és helyzetek keretében kerül előadásra.

A kutatás több esetben rögzítette a lokális balladának halottbúcsúztató szándékkal való megalkotását és előadását. A halottbúcsúztatás mint kommunikációs szándék, esemény és szövegtípus egyszerre rendelkezik a szertartás irányítás, a búcsú, a biográfia, a genealógia, a meditáció, a végrendelkezés, a halott nyugalma befolyásolása, az emlékállítás funkciójával. Mindezek a funkciók egy rituális helyzetben, rituális módon előadott narratív szövegben valósulnak meg. Antal Árpád kutatásaiból tudjuk, hogy Balog Józsi balladájának alapszövegét a kézipolyáni autodidakta tanító, Szántó Ferenc búcsúztatóénekként alkotta meg. A tanulmány szerzője szerint „a kántor búcsúztató énekében maga a halott szólalt meg, számot adott életéről, elmondta halála történetét, sorra elbúcsúzott családtagjaitól, rokonaitól és az »isteni rendelésben« való megnyugvásra intette őket. Szövegünk vizsgálata arra figyelmeztet, hogy a sirató vagy búcsúztató balladatípus — melynek egyik legrégibb darabja éppen a Balog Józsi — bizonyára annak következtében alakult ki, hogy a népi epika hagyományai érintkezésbe kerültek a kántori siratóversek műfajával.” (Antal 1962: 34.) A népballada és a halottbúcsúztató kapcsolatára több, az utóbbi években napvilágot látott munka is kitér.[23]

A balladagyűjtés meglepően sok településről regisztrálta a helyi események versben való feldolgozását, füzetbe való lejegyzését. Györke Jánosnak a Szotyorban 1892-ben történt meggyilkolásáról a hagyomány szerint egy helybeli asszony írt verset. (Konsza 1957: 222.) 1928-ban Nyujtódon egy bálban kirobbant verekedésben egy legényt halálosan megsebeztek. Balladáját helybéli asszony, Rácz Amál írta meg. (Konsza 1957: 228.) Az 1949-ben Torján a szeretők útjában álló férj elleni merénylet verses feldolgozását egy helyi lakos 1950. május 16-án jegyezte be a füzetébe. (Olosz 2003: 12.) A kálnoki egymásért haló szerelmesek balladáját a tragédia utáni napokban röplapokra nyomtatva, nagy példányszámban árulták a sepsiszentgyörgyi vásárban: „Aki árulta, Ikafalváról jött. Amikor kezdte énekelni, úgy vették, hogy majdnem megölték. Én is vettem. Még ejisze a legelső én voltam. Vagy hetven évvel ezelőtt volt. Tiszta igaz történet volt. A papírokat nagy halomba rakta. Annyit hozott, amennyit elbírt, mind elkelt. Sírva vette mindenki a kezébe. Az egész volt húsz krajcár.” (Albert 1973: 543.) Hasonló helyzetre emlékezik vissza egy másik személy is: „Ahogy metörtént a halál, egy Mircse nevezetű ember Kisborosnyón elkezdte az éneket. Iparos vót. Nyomtatott lapokon árulta az énekjit.” (Pozsony 1984: 272.) A kibédi Majlát András a cigányvirrasztókban kántori szerepet töltött be. Ilyen alkalmakkor ő kezdeményezte az éneklést. 1970-ben felesége halálára került sor. A temetés utáni hat hétben komponálta meg felesége siratóballadáját. (Ráduly 1975: 188.) Körültekintő adatok hiányában azonban nehéz megállapítani, hogy a verses feldolgozások mögött milyen szerzői gyakorlat, öntudat, szerepkör húzódik meg. Azonban a népi írásbeliség szórványos adataiból közismert, hogy a saját használatra készült versektől a hallomásból ismert szövegek megörökítéséig, a személyes alkotói ambícióktól a sajátos közösségi szerepköröknek eleget tevő specialistákig, az oralitásban megalkotott, őrzött, terjesztett szövegektől a kéziratos füzetekbe jegyzett, néhány példányban sokszorosított, vagy szórólapokon terjesztett versekig az írott helyi balladák széles skálán helyezkednek el. A populáris írásbeliség, írásgyakorlat, a helyi balladák (írott) szövegkörnyezetének vizsgálata azt bizonyítja, hogy a balladaírás a. hol egy-egy népi alkotó életművének, b. hol egy-egy személy megörökítésre méltónak tartott szövegeinek, c. hol a közösségi használatban lévő szövegek regiszterében helyezkedik el. Első esetben a balladaszövegek a szerzői szándékokból, írói világképből és alkotói gyakorlatokból vezethetők le, s a misszilis levelekkel és az episztolákkal, az autobiográfiákkal, a különböző lírai és epikus, verses és prózai alkotásokkal (emlékvers, ima, életvezetési tanács, aforizma) állnak textuális koherenciában,[24] létrejöttüket, feljegyzésüket az írás- és alkotásigény motiválja.[25] Második esetben a balladák a népdal- és nótafeljegyzések, családnaplók, nők esetében gyógyítási és ételreceptek, házvezetési és háztartási tanácsok, férfiak esetében gazdanaplók szövegei között helyezkednek el. Használati értékük a mindennapi élet vezetésében és dokumentálásában, a családi (genealógiai) emlékezet szolgálatában áll.[26] Harmadszor, a helyi balladák a helyi használatú lakodalmi, funerális és alkalmi költészettel együtt (menyasszony-, vőlegénybúcsúztató, meghívó, névnapköszöntő, nőnapi, ünnepnapi köszöntő, halottbúcsúztató, sírfelirat, gyászjelentő, nekrológ,  emlékműfelirat, locsolóvers stb.) közösségi szertartások keretében töltik be elsődleges szerepüket. A szöveg megszerkesztése, előadása, felmutatása maga is rituális cselekvés.[27] Elsődleges szerepén túl a szöveg emlékeztető, dokumentáló szereppel rendelkezik.

Kanyaró Ferenc, a 19-20. század fordulójának erdélyi, nagy tereptapasztalattal rendelkező forlklórgyűjtője számtalan lokális balladát ismert és rögzített. Alkalma volt tájékozódni e versek keletkezését illetően is. Kéziratban maradt feljegyzésében a következőket teszi szóvá: „Azt is biztosan tudom, hogy valamely szerencsétlenül jártanak barátai s néha egy nagy vudék alkotja meg a róla szóló balladát. Néha az egész falu legénysége szövetkezik a majd mindenikkel közös tárgy megéneklésére. Igy álltak össze egy költő társaságba a múlt század 80-as éveiben a nagyajtai legények is. De mintha a csendes Olt mosná el ilyenkor a költészetet: ilyenkor a közös vállalat nem szokott sikerülni.”[28] Megfigyelése szerint tehát a tragédiák mint emlékezetre méltó események kerülnek feldolgozásra. Megalkotásukban, forgalmazásukban a közösség „érdekelt” tagjai vesznek részt. A formai-nyelvi-poétikai következetlenségek nem zavarják meg a ballada fennmaradását, használatát.

3. A gyilkosságok, a törvénysértési események egyébként is közérdeklődésre számot tartó események voltak. Az újságok állandó jelleggel számítottak az irántuk való érdeklődésre. Az események verses, balladai feldolgozását a vidéki lapok előszeretettel közölték, de az események színhelyén épp ennyire népszerűek voltak a részletekben és indulatokban bővelkedő újságbeli riportok is. 1888-ban Sepsiszentgyörgyön két szolgának, Majos Ferinek és Bokor Rozának szerelemgyermeke született. A bíróság Majost gyermektartásra kötelezte. A legény 1888. január 9-én este a leányt megfojtotta, holttestét az Oltba vetette. A törvényszéki tárgyalásokról a Székelyföld című kézdivásárhelyi lap Érdekes végtárgyalás címmel tudósította olvasóit. Az 1970-es években balladáját Szotyorból és Nagyborosnyóról regisztrálta a kutatás. (Albert 1973: 411—413., 538.) 1931. április 16-án a Székely Újság Véres tragédia — székely átok címmel számolt be Áron Balázs kézdivásárhelyi legény meggyilkolásáról. Kézdivásárhelyen és környékén az 1970-es években még énekelték az esetet megörökítő balladát. (Albert 1973: 413—415., 538.). A Bardócon 1907-ben lezajlott háromszoros gyilkosságról egy korabeli hírlap Sugár János története. A nagybardoci tragédia címmel számolt be, terjedelmesen, szívhezszólóan és ugyanakkor erős moralizáló szándékkal. A cikk, valamint ennek kéziratos másolata a faluban évtizedeken keresztül közkézen forgott. Egyik másoló a cikkhez a következő záradékot fűzte: „Lemásolta Nyágus Gyula a kedves gyermekei részére, emlékül 1944-ben, augusztus 31-én.” (Konsza 1957: 223.) Az Aranyosszentmihályon 1883-ban a keresztanya ellen elkövetett halálos merényletet, valamint a gyilkos kivégzését a helyi lap szintén részletesen bemutatta. (Almási 1977)

Az 1910-ben a Szatmár megyei Ököritón bekövetkezett esemény nem csupán a környékbeli balladaírókat és balladaénekeset mozgatta meg. Az esemény, az árván maradt gyermekek, támasz nélkül maradt öregek sorsa hosszú időn keresztül újságtéma maradt. A zsurnalisztika riportban, a szépirodalom regényben (Móricz Zsigmond: A fáklya) örökítette meg az eseményt. Egy vidéki lap, a Tordán megjelenő Aranyosvidék 1910. április 2-i száma a következő szavakkal adta hírül az eseményt: „Borzasztó tűzkatasztrofa. Szörnyű végítélet sujtott le húsvét vasárnapján Ököritó szatmármegyei jó magyar küzségre. A község vasárnap este jótékonycélú táncmulatságot rendezett egy tágas csűrben, amely szorongásig megtelt mulatozókkal. Éjfél felé a csűr egy petróleum lámpa szétrobbanásától kigyulladt, és néhány perc múlva lángban állott minden. A rémületükben félőrült mulatozók az ajtóknak estek, de a nagy tolongásban senki sem bírt kijutni. Az életükért küzködő emberek olyan vad erőfeszítést fejtettek ki az ajtók körül, hogy az irtózatos nyomás következtében bedűlt a csűr egyik oldala és az égő tető mindenestül rászakadt a bennszorult áldozatokra. A szerencsétlen áldozatok közül alig menekült valaki.

Háromszázan égtek szénné a rettenetes tűzlávában, ezenkívül a súlyosan sebesültek száma is igen nagy. A csűr valóságos halálkelepce volt, mert a bál előtt a rendezőség a nagy kapukat eltorlaszolta és beszegezte, hogy a jegynélküliek be ne jussanak és csak egy kis ajtó maradt szabadon. Ezen pedig a halálfélelmtől örjöngő tömeg ki nem menekülhetett. Elpusztult a falu egész fiatalsága, csak öreg emberek és árva gyerekek maradtak a jó magyar községben, melynek minden házára ráborult a mélységes gyász.” Egy hét múlva pedig a lap arról számol be, hogy adományok érkeznek a túlélők megsegítésére, illetve, hogy a kormány szintjén szervezik az elnéptelenedett település benépesítését.

A helyi közösségben a balladai szüzsékről más típusú és funkciójú reprezentációk is készültek. A háromszéki Szotyorban 1892-ben a képviselőválasztásokat követő dulakodásban Györke János életét vesztette. A helyi hagyomány szerint a történetet egy helybéli nő verselte meg. Az illyefalvi temetőben található sírjel felirata is részletesen elmondja az esetet.

 

E gyászos emléket

emelte
Neje Bu és Bánatok közt szeretett
Férjének Kotsis Anna
Itt nyugszik
Györke János
Kit élte deli tavaszán gyilkos
kezek ragadtak ki szeretett
övéi köréből meggyilkolta
Imre György két fijával
meghalt 1892be Január
30án élt 26 évet párjával 23
honapot
Béke legyen porai felett.

 (Közli Albert 1973: 534. ) A balladát Konsza Samu is közzéteszi Sepsiszentkirályról. (Konsza 1957: 222—223.)

A Korond határában rablógyilkosok áldozatául esett csendőr, Butyka Imre emlékére a gyilkosság színhelyén emeltek kő síremléket. Ezen olvasható az alábbi felirat:

BUTYKA IMRE

M. Kir. Csendőr
Emlékére
Ki 1888 Feb. 13-án
szolgálat
közben rab-
lógyilkos-
ságnak itt
esett áldo-
zatul
Emeltette
a
csikszere-
dai szárny le-
génység baj-
társi kegye-
letéül
1897 évben.

 (Közli Albert E. 1973: 534—535.)

Az aranyosszéki Mészkőn 1896-ban a 17 éves lány, Dali Ágnes váratlanul elhunyt. Balladája a faluban és környékén máig közismert. A temetőben megtalálható az ifjú halott síremléke, rajta az alábbi felirattal:

LETÖRT VIRÁG
KISEM NYILVA
DALI ÁGNES
ELHERVADA
SZÜLŐINEK
BÁNATYÁRA
17 ÉVES KORÁBA
SZ. 1879 be
mh. 1896 ba

Egyúttal azt is említésre méltónak tartjuk, hogy a lokális emlékezetben az említett szövegtípusok mellé helyezhetőek a lokális proverbiumok is. A szólások, szóláshasonlatok  is részét képezik annak a helyi tudásnak, amelynek ismerete és  folytonos forgalmazása kollektív életvilágot épít a kortársak számára. Az azonos helyzetek jellemzésére a különböző lokális közösségek eltérő, a lokális tapasztalatból, emlékezetből, tudásból származó epikus anyagot aktivizálnak. A beszélő egy helyzethez közössége vagy személyes tapasztalatából egy történetet, anekdotát rendel hozzá. A proverbiumok egyéb szövegekkel együtt az elődök, a közismert személyek emlékezetét, a lokális hétköznapi történelem epizódjait örökítik át.

Azonban mint emlékezeti forma eltér az egyéb, az elődök emlékezetét őrző, genealógiai funkciójú szövegtípusoktól. Tréfás, ironikus volta inkább a fogyatékosságok, a pillanatnyi kudarcok, a melléfogások emlékét tárolja. Sajátos közösségi emlékezet ez, amely a tévedések, elszólások  felemlegetésével szoktat megfontolt viselkedésre.

Az általunk összegyűjtött aranyosszéki proverbiumok között két nagyobb szövegtömb elemezhető összefüggő, önálló egységként.

Ercsei Anna iparos családban született 1910-ben, Tordán. Apja, két fiútestvére, majd férje és egyetlen fia ugyanazt a mesterséget űzte, kőműves volt. Egész életét a városban élte le. Ismerte a bennszülött családokat, részt vett az iparosok kiegyensúlyozott, mértéktartó  társadalmi életében, szórakozásaiban. Unokája éveken keresztül jegyezte le az általa „el-elsütött” proverbiumokat. Így gyűlt össze 174 proverbium. Ezek megggyőzően bizonyítják azt, hogy a proverbiumok erőteljesen reprezentálják a közösség életét, múltját, azt a környezetet és életformát, amelyben az egyén él. 

Ercsei Anna személyes repertóriumának tekintélyes része, mintegy egynegyede a lokális kultúra része. A proverbiumok hősei a város valamilyen jellembeli fogyatékosság miatt elhíresült, az emlékezetben haláluk után is fennmaradt alakjai. A proverbium felemlegetésekor Ercsei Anna újra és újra élvezettel mesélte el a proverbium eredetét. Ez egyúttal arra is alkalmat teremtett számára, hogy az illető személy életének egyéb eseményeit is felidézze. Azokból a proverbiumokból és a hozzájuk fűzött történetekből válogatunk össze néhányat, amelyekben az általa ismert személyekről és helyzetekről van szó.

Annyi dolga van,  mind Kozmának. (Örökké sietett, mert annyi dolga van. Nem állt meg, mint a többi kőműves a Zóna sarkánál. Az volt, kőművesmester. Kozmának hívták, Kozma Jánosnak.)

Hátul tölti, mint Fodor Domokos. (Volt neki egy kis vendéglője, úgy hívták, hogy Hátultöltő. Az udvaron elöl is volt ajtó, hátul is. A nőket hátul vitte be. Kereskedő volt Tordán.) 

Kifejlődik, mind a Skorka barack az ágy alatt. (Skorka ellopta a szomszéd barackját zölden, s azt hitte, hogy otthon az ágy alatt megérik.)

Megadja az ízét, mind Pap János a májasnak. (Sok fűszert tett a májasba. A háziasszany  mondta, hogy ne tegyen annyit. Erre ő azt mondta, hogy meg kell adni az ízét.)

Nagy gazdasszony, mint Biluska Kati. (Szegény asszony volt, s amikor elment a piacra, úgy vásárolt, olyan nagylegény volt. Ezt veszek, azt veszek, s közben egy lej se volt a zsebibe.)

Nem fér hozzá, mind a csizmadia a disznóöléshez. (Egyszer egy csizmadia azt mondta, hogy nem hív mészárost, mert ő akarja levágni a disznót. Aztán nem tudta, hogy hova álljon, s nem tudta leszúrni.)

Ráér, mind Szigeti Anna férjhez menni.( Már 50 éves volt, s édesanyám mind kérdezte tőlle, nem megy férhez. — Hát ráérek. S aztán ha vaegy lány későn ment férhez, mondták ezt.)

Tedd komóttá magad, mind Juli néni. (Juli néni férje részeges volt. Mikor részegen hazament és lefeküdt, mindig így biztatta a feleségét: — Tedd komóttá magad, Juli fiam, feküdj le. Barátosi Sándornak hívták az embert.)

Útban van, mind a Huplé szamara. (Az öreg fuvaros volt, örökké az utakat járta.)

Vigyázz, nehogy fennakadj, mint a pap szoknyája. (A pap udvarolt a gazdasági iskolában az igazgatónénak. S aztán egyszer meglesték s megzavarták. Aztán arra mondták, ha valaki nem jóban járt, hogy vigyázz, nehogy fennakadj, mint a pap szoknyája.)

Jólelkű, mint Kapros.(Mindenét odaadta mindenkinek, s semmije se maradt. A bolondokházában halt meg.)

Ercsei Anna repertóriumában nagy számban szerepelnek olyan proverbiumok is, amelyek a kisváros, az iparos környezet mentalitásával állnak összefüggésben. (Mihelyt szabó, mindjárt báró. Jó munkának idő kell, a rossznak még több. Üres kamrának bolond a gazasszonya. Kínlódik, mint a káposzta hús nélkül.Minden van, mind a jó bótban.)

Szabó Zsolt az 1980-as években Várfalván írta össze azokat a szóláshasonlatokat, amelyek a faluban lezajlott, korábbi eseményekre emlékeztetnek.

Belakott, mind Butykó Dénes a köleskásából. (Butykó Dénes a katonaságban belakott köleskásával, a kása megdagadt a hasában. Be kellett ásni a földbe, hogy a föld szívja meg. Arra mondják, aki erősen ellakik.)

Bévette a kanyart, mint a Silip macskája.(Silip megverte a macskáját, az állat úgy menekült, hogy alig tudta bevenni a kanyart. Arra mondják, aki nagyon gyorsan megy, és hirtelen veszi be a kanyart.)

Fél az erdőn, mind a Nagy Imre kutyája. (Nagy Imrének volt egy kutyája, nagyon félt az erdőben.)

Hallgatózik, mind Tokóné. (Tokóné minden pletykaságba belekeveredett. A szólást arra használják, aki kíváncsian hallgatja a mendemondákat.)

Kormos, mint Tokóné. (Tokóné kiseperte a kemencét, s kormosan járta a falut.)

Makacs, mind a Déé István récéje. (Déé István új vályút csinált a récének, de az az Istennek se mert odamenni, hogy egyék belőle. Arra mondják, akit megkínálnak valamivel és az nem veszi el.)

Úgy megy, mind Béka Pali. (Az anyja megnézett egy békát terhes korában. A gyermeke torzan született.)

4. A helyi ballada a lokális közösségekben különböző funkciókat tölt be. Mint kihelyezett emlékezet, mint az emlékezés alakzata történelmi érzékenységet, múlt-tudatot alakít ki. A datált epitáfiumokkal, kapu-, gerenda-, házfeliratokkal, oklevelekkel, templomi datált emlékeztető tárgyakkal, naplókkal, kéziratos füzetekkel, családi levéltárak irataival, a fényképekkel, a videófelvételekkel régen történt eseményeket, régen élt emberek sorsát, különböző helyzeteket örökítenek meg. A múlt-tudat mellett a ballada morális értékrendet, a legkülönbözőbb helyzetekkel, veszélyekkel és kockázatokkal kapcsolatos érzékenységet állandósít.

Korábban is alkalmunk volt elmondani azt, hogy a lokális balladák, egyéb igaztörténetekkel együtt hosszú időn keresztül szociális kapcsolatokat szabályoznak és attitűdöket tartanak ébren.[29] A balladákba foglalt történetek ismételt előadása révén személyek, családok és nemzetségek hírneve befolyásolható, tekintélye szabályozható. Ezért is a balladaéneklés kellő óvatosságot, körültekintést igényelt.

A torjai ballada éneklését szinte lehetetlenné tette az, hogy a gyilkos szolga, Dávid Dezső, akit a ballada akasztófára juttat,  letöltötte büntetését, hazatért falujába, családot alapított. A falu álláspontját a kutató Olosz Katalin a következőképpen foglalja össze: „A falu népe Dávid Dezső hazatérése óta sem változtatta meg ítéletét — bizonyítja az újonnan lejegyzett szöveg, s a falubeliek mai véleménye. Jelenléte azonban meghatározta a ballada további sorsát. Hazatérése óta nyíltan nem merik énekelni a balladát, mert félnek az egyszer már gyilkosságot elkövető Dávid Dezső indulatától, bosszújától. A titokban, esetlegesen felidézett szöveg elszigetelődött a közösségtől, az óvatosabbak nem merik énekelni. Íme, a véletléen hogyan befolyásolhatja a népköltészeti alkotások megőrzését, élettartamát vagy pusztulását.(Olosz 2003a, 18.) Az egymásért haló szerelmesek balladájának éneklését az áldozattá vált lány édesapja tiltotta meg. (Pozsony F. 1984: 272.) A kibédi kántor, Majlát András, második házasságkötése után már nem volt hajlandó énekelni első felesége siratóballadáját. (Ráduly J. 1975: 188.)

A gyilkosság színhelyétől távolódva a lokális ballada jelentését is megváltoztatta, s csupán a történet hátborzongató regényességét, egzotikumát közvetítette. Az idegen környezetben megesett történet is számot tarthatott a figyelemre. Egyik kibédi balladanékes ilyenképpen emlékezett vissza a segesvári piaci balladaéneklésre: „A piacon vót egy koldus, nem tudom, hova valósi vót, ő énekelte ezt az éneket. Harmonikálta s úgy énekelte. Meg is kérdeztem tölle, hogy bácsi, ez rég történt? Azt mondta, hogy két évvel történt azelőtt.” Ugyanez az énekes egy további balladát is piacon sajátított el: „Makfalvára jártunk le a piacra, s ott egy balavásári (Maros megye) vak kódus énekelte. Az a kódus sokfélét fút, minden történelmet tudott. Azt nem mondta, hogy ki vót Csizmadia Sándor. Mikor énekelte, az asszonyok sírtak: körülállták, s úgy hallgatta mindenki.” (Ráduly 1979: 143.) 

Bibliográfia

Albert Ernő 1996 — Ballada Váradi Józsefről. Néprajzi Látóhatár, V. évf. 3—4. sz. 86—140.

Albert Ernő 1973 — Háromszéki népballadák. ~ és tanítványai gyűjteménye Faragó József bevezetőjével és jegyzeteivel. Bukarest, Kriterion

Almási István 1977 — Bajka Sándor balladája. In. Szabó Csaba (szerk.): Zenetudományi Írások. Bukarest, Kriterion. 87—112.

Antal Árpád 1962 — Balog Józsi balladája keletkezésének és változásának kérdéséhez. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. VI. évf. 1.sz. 27-67.

Assmann, Jan 1999 — A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Budapest, Atlantisz

Bahtyin, M.M. 1985 — A szó az életben és a költészetben. Budapest, Európa

Bartha Elek 1995 — Halotti búcsúztatók a dél-gömöri falvak folklórjában. I—II. Gömör néprajza. XLVI—XLVII. Debrecen

Bausinger, H. 1995 — Népi kultúra a technika korszakában. Budapest, XXXX

Bura László 1978 — Szatmári népballadák. Munkatársaival gyűjtötte, bevezetővel és jegyzetekkel ellátta ~. Bukarest, Kriterion

Cioran, Emil 1991 — Omul fără destin. Antropologia filosofică. Craiova, Pentagon—Dionysos. 15-22.

De Man, Paul 1997 — Az önéletrajz mint arcrongálás. Pompeji. 8: 2—3: 93—107.

Domokos Pál Péter 1933 — Egy csángómagyar népballada. Ethnographia,  XXV. évf. 1—2.sz. 159—160.  

Faragó József 1958 — Farkas István balladája. Nyelv- és Iodalomtudományi Közlemények, II. évf. 19—44. (Kötetben: Faragó 1977, 286—328.)

Faragó József 1977 — Háromszéki helyi balladák. In: Uő: Balladák földjén. Válogatott tanulmányok, cikkek. Bukarest, Kriterion. 372—388.

Fagó József  1977 — Erdélyi arisztokraták a székely népballadákról 1863-ban. In: Uő: Balladák földjén. Válogatott tanulmányok, cikkek. Bukarest, Kriterion. 80—86.

Faragó József—Jagamas János (szerk.) 1954 — Moldvai csángó népdalok és népballadák. A zenei anyag összeállításában részt vett Szegő Júlia. Bukarest, Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó

Kallós Zoltán 1977 — Balladák könyve. Élő erdélyi népballadák. Kallós Zoltán gyűjtése Szabó T. Attila gondozásában. (Harmadik kiadás.) Budapest, Magyar Helikon

Kapitány Ágnes—Kapitány Gábor 1999 — Magyarság-szimbólumok. Budapest

Keszeg Vilmos 1979 — A népdal újjászületése. Falvak Dolgozó Népe, XXXV.évf. 38.sz. 4.

Keszeg Vilmos 1998 — Írott szövegek egy egyén életterében. Ethnographia, 109. évf. 2. sz.  589-628.

Keszeg Vilmos 2000 — Szövegtípusok, szövegfunkciók és íráshasználat az aranyosszéki temetési szertartásban. In: Cseri M.—Kósa L.—T. Bereczki I.(szerk.): Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón. Szentendre. 131-164.

Keszeg Vilmos 2002 — Népballadák a lokális történelem regiszterében. In Uő: Homo narrans. Emberek, történetek és kontextusok. Kolozsvár, KOMP-PRESS. 124—146.

Keszeg Vilmos (szerk.)  1999 — Kicsiny dalaim. Népi költők antológiája. Válogatta, szerkesztette, az előszót írta ~. Székelyudvarhely, Erdélyi Gondolat

Konsza Samu 1957 — Háromszéki magyar népköltészet. Szerkesztette és a bevezetőt írta Faragó József. Marosvásárhely, Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó

Kovács Endre 1989 — regényesség. In: Világirodalmi Lexikon XI. Budapest, Akadémiai. 524—525.

Kríza Ildikó 1991 Balladaköltészetünk a századfordulón. In. Uő. A magyar népballada. Fejezetek a balladakutatásból. Debrecen. Folklór és Rtnográfia 56. 148-160.

Kríza Ildikó 1993 — Felsőnyéki halotti búcsúztatók. Budapest

Lanczendorfer Zsuzsanna 2003 — Ballada és valóság. Egy sokoróaljai ballada nyomában. Néprajzi Látóhatár. XII. évf. 3—4. sz. 51—74.

László Gyula 1943 — Verses népi szerelmeslevelek. Termés. Ősz. 89—93.

Matieu-Castellani, Gisčle 1996 — La scčne judiciaire de l’autobiographie. Paris, PUF.

Megyei Tükör 1972 Páll Lajos balladája. Megyei Tükör 798. sz. 1972.nov.17. 3.

Menke, Bettine 2002 — Sírfelirat-olvasás. Helikon 48: 3: 305—316.

Olosz Katalin 1974 — Háromszéki népballadák. Művelődés, XXVII. évf. 11.sz. 26—28.

Olosz Katalin 2003a — Egy népballada tizenöt éve. In: Uő: Víz mentére elindultam. Tudománytörténeti, népismereti írások. Marosvásárhely, Mentor. 11—18.

Olosz Katalin 2003b — A magyar népköltészet egy elfelejtett gyűjtője: Vass Tamás. In: Uő: Víz mentére elindultam. Tudománytörténeti, népismereti írások. Marosvásárhely, Mentor. 46—59.

Olosz Katalin 2003c — Egy kiállítás emlékképei. Kriza könyvek 16. Kolozsvár, Kriza János Néprajzi Társaság

Pogány Péter /1978/ — A magyar ponyva tüköre. Budapest, Magyar Helikon

Pozsony Ferenc 1984 Álomvíz martján. Fekete-ügy vidéki magyar népballadák. Bukarest, Kriterion

Ráduly János  1975 — Kibédi népballadák. Gyűjtötte, bevezetővel és jegyzetekkel ellátta ~. Bukarest, Kriterion

Ráduly János 1979 — Elindultam hosszú útra. A kibédi Majlát Józsefné Ötvös Sára népballadái. Bukarest, Kriterion

Schank, R.C. — Abelson, R.P. 1988 — Forgatókönyvek, tervek, ismeretek. In Kanyó István—Síklaki István (szerk.): Tanulmányok az irodalomtudomány köréből. Budapest. 367—377.

Schram Ferenc 1959 — Balladák a budapesti könyvtárak kéziratos anyagából. Néprajzi Közlemények, IV. évf. 4. sz. 128—157.

Szabó László 1981 — A paraszti olvaás és a folklór. In: Niedermüller Péter (szerk.): Folklór, Társadalom, Művészet 7. Budapest. 31—59.

Szabó Sámuel 1863 — Székely népköltemények. Koszorú. Első félév. 21. sz. 481—486.

Takács Lajos 1951 — Népi verselők, hírversírók. Ethnographia LXI. évf. 1.sz. 1—49.

Takács Lajos 1958 — Históriások, históriák. Budapest

Terestyéni Tamás 1992 — Szövegelemzési tézisek. In: Petőfi S. János—Békési Imre (szerk.): Szemiotikai szövegtan. A verbális szövegek szemoiotikai megközelítésének aspektusaihoz. Szeged. 7—33.

Ujváry Zoltán 1980 — Népszokás és népköltészet. Debrecen

Vargyas Lajos 1976 — A magyar népballada és Európa. I. Budapest, Zeneműkiadó.

Vasas Samu 1981 — Egy ballada bölcsőjénél. Művelődés, XXXIV. évf. 1.sz. 38—39.

[1] Megjelent: Nagy Ilona (szerk.): Az isdő rostájában. Tanulmányok Vargyas lajos születésnapjára. III. kötet. Budapest, l’Harmattan. 295—324.

[2] Az első klasszikus népballada közlések után az erdélyi arisztokrácia felháborodva tiltakozott a neki tulajdonított embertelenségek ellen. Faragó 1977, 80—86.

[3] Életével és munkásságával kapcsolatban Olosz Katalin végzett kutatásokat: Olosz 2003b.

[4] Szabó Sámuel mintegy 900 darab folklórszöveget gyűjtott össze. Az általa irányott feltáró munkáról Olosz 2003a, 2003c.

[5] Bausinger jelenti ki, hogy hamis, ellenőrizetlen állítás, miszerint a népi világ történelem nélküli. Bausinger 1995: 20., 55.

[6] A szemiotika koherenciának nevezi a reprezentáló (ezesetben a ballada) és extenziója (az esemény) összefüggését. Terestyéni 1992: 23.

[7] A meggyilkolt postáslegény balladatípus rétyi változatában a következő toponimek fordulnak elő: településnév (Sepsiszentgyörgy), a városnegyed neve (Szemeria), a gyilkosság színhelye (zöld erdő), a holttest rejtekhelye (árok). Albert 1973: 389. A meggyilkolt legény balladájának torjai változata megnevezi a gyilkosság helyszínét (Vásárhely, kocsma), az áldozat utolsó napjainak helyszínét (kórház, templom, temető, a gyilkos bűnhődésének színhelyét (brassói fegyház). Albert 1973: 414.

[8] A meggyilkolt csendőr balladatípus rétyi változata szerint az áldozat nyolc órakor a Korond-hegyen kávézott, kilenc órakor a községben volt, tíz órakor a Korond-hegyen meggyilkolták. Albert 1973: 388. Az öngyilkos leány balladájának szárazajtai változata az öngyilkosság évének megnevezésével kezdődik, majd a tragédia napjának két időpontját nevezi meg: a lány hat órakor értesült kjedvese hűtlenségéről, tíz órakor indult elkövetni tettét. Albert 1973: 451.

[9] A meggyilkolt családapa balladatípus aldobolyi változata rendre megnevezi a meggyilkolt áldozatot, az áldozat édesapját, feleségét, a gyilkost és két fiát, a gyilkosság színhelyén lakó gazdát, a kilenc zsandárt, a gyilkos babáját. Albert 1973: 384. A diólopásért halálra vert férfi balladájának komollói változata rendre megnevezi az áldozatot, barátját, a tolvaj megbüntetőjét, a szemtanút, az áldozat feleségét. Albert 1973: 421.

[10] A forgatókönyv olyan narratív struktúra, amely az események helyes sorát írja le adott kontextusban. A forgatókönyvek stilizált mindennapi helyzeteket kezelnek. Shank—Abelson 1988: 368.

[11] A meggyilkolt leány esztelneki változatában a felperes (a meggyilkolt lány) gyilkosai megbüntetését kéri a rendőröktől. Kérését a meggyilkolása részleteinek előadásával támasztja alá. Albert 1973: 391. A bálban meggyilkolt legény balladájának nyujtódi változatában szintén az áldozat mondja el halála körülményeit, s elmarasztalja barátait, amiért nem siettek segítségére. Albert 1973: 424. Az apagyilkos legény balladatípus sepsiszentgyörgyi változatában a gyilkosságot elkövetett legény önként jelentkezik a törvényszéken, beszélgetést kezdeményez a főügyésszel, akinek a kérdései, megjegyzései segítik feltárnia tettét, annak motivációit. Albert 1973, 394. A rablócimbora által meggyilkolt legény szárazajtai balladájában egy magát meg nem nevező narrátor a meggyilkolt személyhez szólva olvassa fejére bűnösségét. Albert 1973: 408. A legénygyilkos ballada hilibi báltozata Valld ki, Dénes, valld ki, Dénes, bűnödet felszólítással ösztönzi vallomástevésre a gyilkost. Albert 1973: 409. Ugyanezen ballada kézdivásárhelyi változatában az áldozat édesanyja faggatja a gyilkost. Albert 1973: 413. A legénygyilkos balladájának torjai változatában a gyilkost felelősségre vonó szemtanú tárja fel a gyilkosság körülményeit. Albert 1973: 431.

[12] A fiatalon meggyilkolt legény zágoni balladájának öt strófája tartalmazza a halott búcsúját, hagyakozását. Elbúcsúzik leány- és legénybarátaitól, édesanyjának a temetési szertartással kapcsolatos óhajait foglalja össze. Albert 1973: 439. A bálban meggyilkolt legény balladájának sepsiszentgyörgyi változata előbb pajtásaihoz szól, majd édesanyjának hagyakozik temetésével kapcsolatban. Albert 1973: 425. A fától ütött legény rendre elbúcsúzik a Hargita fáitól, barátaitól, szüleitől, a szentpáli legényektől és leányoktól, majd az édesanyjának rendelkezik a sírkeresztet illetően. Albert 1973: 462.

[13] Az önéletrajzi diszkurzust többen tekintik ön-helyreállító diszkurzusnak, a sírfeliratot hozva fel példának. A témáról: de Man 1997, Menke 2002.

[14] A meggyilkolt legény balladája autobiografikus formában nevezi meg az áldozatot, életkorát, a gyilkosság módját, a a temetés körülményeit, a sírfeliratot. Albert E. 1973: 435. Az öngyilkos gyilkos balladájának sepsibesenyői változatában a a gyilkoshoz intézett kérdésre az az egész életét elmondja: húsz évet töltött, három évet katonáskodott, Étfalván cselédnek szegődött, egy ártatlan lányt meggyilkolt, majd a csűrben maga is felakasztotta magát. Albert 1973: 444.

[15] A cséplőgépbe esett legény esztelneki változata nyolc sorban megnevezi a települést, a baleset körülményeit (cséplés), az áldozatot, az áldozat kedvesének kétségbeesett segítőszándékát, a mentési igyekezetet (szekérrel kórházba szállítják), az orvost, az orvosi szentenciát. Albert 1973: 368.

[16] Az ügy, illetve az eset terminusként való használatáról: Kapitány Á.—Kapitány G. 1999, ill. Cioran 1991.

[17] A ponyvairodalom kelendőségét nagymértékben a szenzáció erejével bíró történetek biztosították. Pogány /1978/: 82—92. A históriás énekről és a hírversről Takács 1951, 1958.

[18] A meggyilkolt legény balladatípus zalánpataki változatában a meggyilkolt legényt emlékezésre szólítják fel, aki részletezi az eseményeket, szóhűen idézve a gyilkosokkal folytatott párpeszédet is. Albert 1973: 400.  A Mérában történt kettős (anya és lánya) gyilkosságról szóló ballada az Itt Mérában a nagy utcán mi történt? kérdésre izgatottan foglalja össze az eseményt. Kallós 1977: 349. A meggyilkolt legény balladájának magyarhermányi változata a Hallottátok, Nagyhermánba mi történt? kérdéssel készíti elő mondanivalóját. Albert 1973: 422. A megölt juhász torjai balladájában a narrátor közönség hiányában is, a Hej istenem, az erdőbe mi történt öngerjesztő sóhajtással kezdi felmondani a történetet. Albert 1973: 382.  

[19] A regényesség műszóként érdekes, a köznapitól eltérő, de valószerűnek tetesző eseményt jelöl. Művészetesen kívüli jelenségeket (esemény, táj, jellem) is jelent. Kovács E. 1989. A magyar parasztság olvasási szokásairól Szabó 1981.

[20] A szöveg és jelentés konvencionális viszonyát László Gyula mágikus viszonynak nevezte, amelyben a szöveg a jelentésnek mindössze jelképe. László 1943, 89.

[21] A történetről mint emlékezési alakzatról Assmann 1999: 38.

[22] A fa által 1950-ben megölt csíkdánfalvi legény balladáját egy lány barátnőjének emlékbe jegyezte 1951-ben: „Szeretettel jegyezte Imre Juli, Vízi Margitnak Csíkdánfalvi, 1951-ben október 18-án csütörtökön délután 2 órakor Brassóba.” Albert 1973: 542.

[23] Kríza 1991, 1993, Bartha 1995, Keszeg 2000.

[24] Assmann szerint a textuális koherencia az egymás horizontjába kerülő (írott) szövegek között jön létre. Assmann 1999, 141.

[25] Autodidakta populáris költők életművének darabjai a 19. századtól kezdődően folyamatosan jelentek meg különböző lapokban. Ujváry Zoltán több tanulmányban a közösségük életébe integrálódó, verseik révén közismert népi verselőkre hívta fel a figyelmet. Ujváry 1980. Takács Lajos a polgárosodás korának érdeklődését kielégítő, verseit nyomtatott lapokon és füzeteken terjesztő hírversírókat mutatta be. Takács 1951, 1960. A populáris költők versírási gyakorlatának bemutatására tett kísérlet: Keszeg szerk. 1999.

[26] Kéziratos füzetek szerkezetének bemutatására, a textuális koherencia feltárására tett kísérletek találhatók Ujváry 1980 kötetében. Egy aranyosszéki asszony teljes írott szöveganyagának (tárgypopulációjának) bemutatása: Keszeg 1998.

[27] Assmann szerint a rituális koherencia a ceremoniális kommunikáció szerkezeti elemei között teremtődik meg. Assmann 1999: 141.

[28] Kanyaró Ferenc kéziratos hagyatéka. Unitárius Egyház Levéltára, Kolozsvár. 18. csomag.

[29] Korábban az aranyosszentmihályi Bajka Sándor 1883-as gyilkos tettének és a nagykapusi 1927-es halálos gyilkosság társadalmi kontextusát elemeztük. Keszeg  2002.