A gyógyítás és rontás mint irodalmi trópus. In: Pócs Éva (szerk.): Áldás és átok, csoda és boszorkányság. Vallásetnológiai fogalmak tudományközi megközelitésben. Balassi. Budapest. 436-470.
A rontás és gyógyítás mint irodalmi trópus [1]
A szerző hosszú időn keresztül figyelte azt, hogy a rontásra, gyógyításra, a boszorkányságra vonatkozó szöveghagyomány, beszélési gyakorlat hogyan épül rá a genealógiai struktúrákra, a biográfiai motívumokra, a lokális szociális és geográfiai struktúrákra, az ökoszisztémára, mint a hiedelmet legitimizáló, hitelesítő evidenciákra. [2] Jelen esetben arra kérdez rá, hogy mi történik ezzel a hagyománnyal, amennyiben
- a hagyomány áttevődik egy számára idegen környezetbe,
- az orális, tehát variálható hagyomány leíródik, azaz kimerevül,
- ha olyan személyek textualizálják és öntik narratív formába, akik nem álltak személyes kapcsolatban ezzel a hagyománnyal, értesüléseiket idegen forrásból merítik, és fiktív narratívumba szerkesztik,
- a hagyományról való beszélést valamilyen speciális (ezesetben esztétikai) szándéknak rendelik alá,
- feldolgozása, átírása egy tőle idegen stílus eszközeivel történik meg,
- a hagyománytól szintén független személyek ezzel a hagyománnyal mint a fenti reprezentációs folyamat termékeivel találkoznak.
Jelen tanulmány arra tesz kísérletet, hogy a boszorkányság, a mágia, a látnokság, a mediálás, a rontás-gyógyítás gyűjtőfogalmába vonható motívumoknak az irodalmi beszédmódban való feltűnését és jelenlétét tekintse át. Az irodalmat olyan nyelvi viselkedésnek tekintjük, amely az esztétikai értékteremtés szándékával zárt, definit jellegű szövegeket (esztétikai tárgyak) szerkeszt, s ezeket nagy példányszámban sokszorosítva terjeszti, ezáltal két esztétikai alany (az alkotó és a befogadó) között esztétikai viszonyt létesít. [3] E viszony alapját (eszközét) esetünkben olyan szövegek képezik, amelyek az esztétikai tárgy megalkotásában etnográfiai tényeket (a boszorkánysággal kapcsolatos motívumokat és narratívumokat, epikus sztereotipiákat) használnak fel. Azaz, ebben a sajátos helyzetben az etnográfiai tények a maguk mikrokontextusából (kognitív környezetéből, textuális/rituális koherenciájából) kiemelve eszközértéket töltenek be az esztétikai öröm kiváltásának folyamatában. Ebben a folyamatban az etnográfiai tények az alkotó akarata szerint/ellenére reprezentálnak egy olyan világot, amelyben e tények világépítő, konstitutív, továbbá biografikus funkciót töltenek be. A műalkotások mint nyilvános, kommunikált reprezentációk a befogadás során mentális reprezentációvá alakulnak át. Dan Sperber járványtani metaforáját, a "reprezentációk epidemiológiáját" használva, [4] a műalkotás popularizlódása napirendre tűzi és állandósítja az etnográfiai tényekkel való szembesülést egy olyan világban, amelynek nincs közvetlen tapasztalata e tényekről, s amely e tények tárgyalását és kezelését más paradigmába utalja át. A paranormális rontás, a gyógyítás, a boszorkányság a művészi szövegbe emelődve megszűnik külső referenciára, tényszerűségre igényt tartani, kiemelődik abból a kollektív életvilágból, amelyen belül realitást (életvilágot) termel, viszonyokat, életpályákat szabályoz. Narratív megjelenítése partikuláris szöveggé, művészi szöveggé alakul át.
A mítosz, a történelem és a művészi szöveg elhatárolását Ju. Lotman végezte el. Tipológiájában a mítosz a ciklikus mozgásnak alávetett, aktualitását ismételten, rituális módon felújító, az elvet, a normát, a törvényt hordozó és szabályozó szöveget jelenti. A történelem a ciklikusság helyett a lineáris időt, a törvényszerűség helyett az anomáliát, az egyszeri eseményt reprezentálja. E szövegek már nem szerveznek világot, hanem róla beszélnek. A művészi szöveg a szövegtipológia háromszögének harmadik sarka: a nem-valóságosat ábrázolja, az öntörvényűt, a fikciót. [5] Amiről más összefüggésben Habermas is szóváteszi: a "metafizika után" megnő az eljárási racionalitás (a megfigyelői perspektíva kihangsúlyozása, a módszer) szerepe, szemmel láthatóvá válik az ész szitualizálása (historizmus, életfilozófia, az emberi egzisztencia), a figyelem nagyobb intenzitással fordul a beszélés kontextusa, aktusa felé. Illetve, mindaz, ami ezen a határon kívül szorul, a művészetben kontextualizálódik, szerveződik újra. [6]
E folyamatban leglátványosabban a szüzsé narratív megjelenítésének státusa és kontextusa változik meg. Primér társadalmi kontextusában a narratívum valójában mindig aktuális kulturális igényeknek, funkcióknak felel meg: konfliktusokat kezel, előítéletet termel, hagyományt örökít át, (genealógiai, tér-, jelen-, szociális, kulturális stb.) identitástudatot erősít, attitűdöt tanít és vált ki, képzeteket tanít és erősít meg stb. Azaz, egy életvilág része és ugyanakkor az életvilág megépítője. A referenciális funkció (előbb említett) radikális megváltozása mellett a szüzsé az irodalmi diskurzus kontextusába tevődik át. Elveszíti az életvilággal való kapcsolatát. A szöveg által szerző kezdeményez irodalmi kommunikációt olvasóval, amely lebonyolításában egy közvetítő közeg (szerkesztő, kiadó, terjesztő) vesz részt. Valamint, a narratívum az irodalomkritika és irodalomtörténet tárgyává válik. A róla való beszélés irodalmi esemény. Ennek következtében, ebben a folyamatban a boszorkány, a gyógyító, a mágus, a narratívum primér feldolgozója, hallgatója, akárcsak a narratívum mikrokontextusa, a poétikai univerzum részévé válik. [7] A jelenség az irodalmi/művészi folklorizmus fogalmával azonosítható. A fogalom a folklórtól a nem-folklór felé, számára idegen környezetbe való elmozdulást nevezi meg. [8] Bausinger szerint ebben a folyamatban a populáris kultúra elemei egy heterogén, egyensúlyozó identitású társadalom kezelése stratégiájának része. [9]
Kutatásunkat az 1918 utáni, két világháború közötti romániai magyar irodalom alkotásaira terjesztettük ki. Bár az alsó határ meghúzása mindenképpen önkényes, mégis azzal indokolható, hogy Erdélynek romániai felségterületté alakulása következtében szükségessé vált az irodalmi élet újraszervezése, az irodalom státusának megteremtése, funkcióinak újradefiniálása. A történelmi változás az emigrációnak, a magyarság jogvesztésének olyan látványos és traumatikus formáját eredményezte, amely az egész térségben egy új "korszaktudatot"eredményezett. A korszaktudat nagymértékben megnyilatkozik az érvényben lévő szövegekben, a szövegek termelésében és használatában, valamint a szövegek retorikájában. [16] A transzilvanizmusnak nevezett ideológiai konstrukcióban valójában ellentmondásos tendenciák simultak egybe: a történelmi múlthoz való ragaszkodás és a történelmi előítéletek mellőzése, a hagyomány őrzése, ápolása, popularizálása és a korszerűségre való törekvés, a nemzeti hagyományoknak a kisebbségi létben való átörökítése és a román nemzeti állam etnikumai felé nyitás, az irodalmiságnak a kisebbségi lét szolgálatába való állítása és az irodalmiságnak a partikularitástól való eloldása stb.
A
politikai-társadalmi forradalmak és átrendeződések általában érintik
meg az irodalom státusát, a műértelmezés, a kritika és a recepció kánonjait.
Ez a gyakorlat a kortársak hallgatólagos konszenzusa, amely a társadalmi kapcsolatok,
a kommunikációs tevékenységben használt beszédmódok és szövegek kognitív keretét
képezi. A két világháború közötti korszak irodalmának társadalmi hivatásáról
állandó diskurzus zajlott. Itt mindössze a Pásztortűz cikkírójának szavait idézzük,
aki szerint "az erdélyi magyarság mai helyzetéből természetszerűen
következik" az irodalom iránti érdeklődés. "Az erdélyi olvasóközönség
ösztönszerűen keresi a tiszta irodalmi szellemmel való belső összeforradást.
Irodalmi felolvasásoknak, szavalatoknak Erdélyszerte nagy a közönsége." [17]
Ugyanebben a korban megfogalmazódott az erdélyiség kergetéséből
származható provincializmustól való félelem is: "Az egyik, a nem kívánatos
változás az, ha a közönség és írók zöme az általános kulturális törvény kivételszerű
megcáfolásával vissza és alá esnék újra az irodalmi tudatnak rég elhagyott
alacsonyabb fokára s nem a művészit a magyarban és a magyart a művészetben
keresné és követelné, hanem csak az erdélyi vagy romániai magyart a művészi
mozzanatnak elhanyagolása, a tudat középpontjából kiesése árán." [18]
Kik ezek az inkvizitorok, akik újra kinyitják a boszorkányperek már-már elfeledett dossziéját?
Qui raconte le roman? - teszi fel a kérdést egy 1977-ben francia nyelven megjelent tanulmányában Wolfgang Kayser. Válasza: a 19-20. századi epika felszámolta az olümposzi, mindentudó narrátor szerepét. A narrátor, akárcsak az olvasó, annak poétikai univerzumnak a része, amelyet a szerző alkot meg, a narratíva terével és idejével együtt. [19] Lintvelt mind a narrátornak, mind az olvasónak két típusát különbözteti meg: az absztrakt szerző és az absztrakt olvasó a mű jelentésének részét alkotja. A konkrét narrátor (a szerző) és a konkrét olvasó történeti és biografikus személyiség, a műtől független világban élnek, s a mű által kommunikálnak egymással. [20]
Makkai Sándor (1890-1951) Ördögszekér című története 1601-ban kezdődik és 1636-ban zárul. A csíksomlyói Báthory István korán árvaságra jutott gyermekei 1601-ben kerülnek nagybátyjuk, ecsedi Báthory István udvarába. Itt nevelődnek éveken keresztül, a rendek Báthory Gábort Bethlen Gábor sugallatára innen emelik Erdély trónjára 1608-ban. Az ifjú fejedelem öt év múlva máris gyilkosság áldozata, s helyét Bethlen Gábor foglalja el. A másik árva, Báthory Anna, előbb Bánffy Dienes, majd Jósika Zsigmond felesége, özvegye, 1636-ban tűnik el az olvasó elől.
A szerző Báthory Anna boszorkánysorsának két korszakát szerkeszti meg. A lengyel, pápista vallású mostohaanya szeretetének védelme alól a lápok övezte várba érkező lány a szerető, de immár megfáradt Macskássy Sára, a főudvarbíró felesége közelében a lány vadóccá alakult. Örömét lelte a vadászatokban, a vad vágtákban, a magányos bolyongásokban. Élvezettel követte a leölt állatok szenvedését, álruhában részt vett a cselédek duhajkodásában, helytállt az ifjú nemesek tivornyáin. Prométeusz történetét hallva fogalmazódik meg benne az élete értelme: az emberek kínzása, a szadizmus. Makkai Sándor Báthory Anna jellemének alakulását a paraszti mitológiával való találkozásból vezeti le. A várba érkezve a gyermekek azonnal felfigyelhetnek Ecsedi Báthory István puritánságot, komorságot, vallásosságot árasztó, és a feleség, a homonnai Drugeth Fruzsina "messze bűzlő kotyvalékkel tele fazekkal", füstölőszerszámokkal sürgő javasasszonyokkal benépesített lakosztálya közötti különbségre. Bár a vár ura fogadja be a maga világába az ifjú vendégeket, Fruzsina asszony lakosztályába pedig nincs bejárásuk, a lány mégis ez utóbbihoz vonzódik jobban. Kis szolgája, az ártatlan és naiv Sári avatja be a környék mendemondáiba. Igazi tanítómestere a félelmetes kinézésű, mindent és mindenkit szemmel tartó, szeszélyes banya, Rebi néne. A szerző nem tud elvonatkoztatni a boszorkánnyal szembeni előítéletektől. Az öregasszony eszelős, csúnya és kegyetlen. Folytonosan magában motyog, a legváratlanabb helyeken tűnik fel. Teste szőrös, arca barázdált, ujjai hüllőkarmokban végződnek. Az első találkozást a regény így prezentálja: "Hirtelen egy vén, hajlott hátú, boszorkányképű banya csoszogott eléje, vigyorogva, magában motyogva." Anna a boszorkánytól tudja meg, hogy a várban kísértetek járnak. Luca napján Rebi is beszélt a vérfertőzést elkövetett, s ezért apjuk által kivégzett Báthory-testvérekkel. Tőlük hallotta azt, hogy Anna a várba fog költözni. Találkozásukkor felajánlja szolgálatait a fiatal leánynak: "Ne feledd, hogy jóakaród, szolgád vagyok, s miben akarod, segítlek. Titkos sok tudománom es parancsodra lészen!..." Anna sosem veszi igénybe szolgálatait. Ellenben az ismételten elborzasztja, hogy az öregasszony legtitkosabb gondolatait is olvasni tudja.
Makkai Sándor nem tudja hitelessé tenni Rebi néne alakját. Ritkán szerepelteti, s még ritkábban motiválja ténykedését, s jellemén elégtétellel hagyja eluralkodni a negatív vonásokat. Asszonyát meggyőzi arról, hogy férje megrontotta, s ezzel kiterjeszti föléje a hatalmát. A lakosztályába zárkózott asszony számára ő szállítja a kémkedéssel megszerzett híreket. A fonóban, a cselédek körében hátborzongató történetekkel szórakoztatja hallgatóságát. Míg a tudatlan, idős cselédek hisznek szavának, a fiatalok elhallgattatják alaptalan vádaskodásai, locsogásai miatt. Idő előtti halálát is fecsegései miatt leli. A testvérek szerelmét kileső, s erről asszonyának árulkodó öregasszonyt Báthory Gábor az erkélyről a mélybe hajítja. A szerző nem tudja elfojtani kárörömét. "Végre hát csakugyan repül Rebi nénö, még károgott is a levegőben" - jegyzi meg ironikusan.
Az alighanem elkerülte Makkai Sándor figyelmét, hogy saját történetében az öreg Rebinek Annára jóval nagyobb hatása van, mint ahogyan a szerző szeretné. A lánynak álruhába öltözve van alkalma kihallgatni Rebi néne Báthoryakról készített fátumát: "A Báthoryak fia mind ördög, leánya mind boszorkány! - mondta Rebi nénö, s halk borzongás futott végig az ostoba leányok hátán. - A legrégibb ősük egy hétfejű sárkán s egy gonosz tündér gyermeke volt, e lápban párzották, s az építé e várat. A címerökben azért es vannak sárkánfogak. Fia, leánya egymással szeretkező, egymást öldöklő vótt örökké a Báthoryaknak. Teméntelen kincseiket lüdércek vetik fel a föld alól. Valamennyi eladta lölkit az ördögnek. A mostani úrnak is vagyon egy szörnyű bűnnye, mer megölt egy főurat, hogy leányát elrabolja s kincseit Ecsedbe hozza. De a lány megátkozta, s az átok megfogant rajta: nagy nyavalya szaggatja örökké, s mindig éhes-szomjas, és a szíve ég, mint a pokol. Azér is imádkozik örökké, hogy az Isten megbocsásson nékie, de késő, mert láttam a vörös varjat ülni éjfélkor az ablakjában, aki az ördög, és a lelkét várja." S tulajdonképpen ezzel a mozzanattal indul el Anna a kikerülhetetlen fátum felé. Annát legelőször, egy gyermekes játék hevében, fivére nevezi boszorkánynak. Nem sokkal később, a cselédek összejövetelén Rebi néne mondja el, hogyan készül a szerepét betölteni. "Egykettőre megnől a kis boszorkán, s akit hajszálival megfoghat, a lápban lészen annak fekvőhelye!/.../A kis boszorkán/.../már es tanujja a tündérséget. Tudjátok, hogy örökkön a lápokban szeret búkálni. Vadászik, mondjátok. Igen a! A kis kerek tóhoz jár titkon, ahol a tündérek laknak, s tőlük tanujja a legén-szív-hasgatás, elhervasztás mesterségjit!" A titkon kihallgatott beszélgetés hatására a körülötte történő szokatlan eseményeket már Anna is saját boszorkány voltának tulajdonítja. A várban megtelepedő ötvösmesternek ő mondja: "Hiszen boszorkány vagyok!/.../Boszorkány, boszorkány! Láttam a tündéreket a kerek tóban. Szólottak, beszéltek. Szeretem a vért látni s kacagni azt, ki szeret! S egy legény felakasztotta magát érettem, akivel reggelig táncoltam." Az ötvösmester képet is metsz "Anna boszorkányról", a tizenhárom éves, megejtően szép lányról. Nevelőanyjának, az idős Sára néninek halálos ágyán szintén megvallja boszorkánnyá válását. S nemsokára a parasztok is annak tartják őt. Titokzatos, érzéki, vadóc "nádiboszorkánynak". "Maga se vette észre, hogy lassan-lassan kezdi elhanyagolni magát; hogy viselkedésébenm, öltözködésében, szavaiban paraszti sorába süllyed a láp lakóinak, s amint térdig felgyűrt szoknyában, mezítláb tapos a lápban, s evez vagy hálót von, tüzet rak, üstöt kever, nádat tör, hever, beszél vagy hallgat: egészen olyanná kezd lenni, mint ők, s kócos tündéri szépségében a Leonárd mester ezüstplakettjén kacagó nádiboszorkány zilált hajú, vad bűbája kezd valóra válni. Pásztorlegények tüzes szeme s méla furulyája a tisztásokon, halászlegények búsongó dalolása s keserves füttyei a nádasok rejtekein, szótlan félelemmel s epedő szerelemmel feléje hajló vad parasztfiúk szagos bokrétái, miket a délutáni árnyékban felébredve maga mellett, s néha egészen beborítva általuk, keblén talál: ezt a vad boszorkányi bűbájt hirdették; az egész láp tele lett iránta való forró, fülledt, tikkadt szenvedéllyel: s ő maga álmodozva, lankadva, hanyagon s lefelé süllyedve járt ebben a légkörben, kócosan, virágkoszorúval, láp szennyezte s tépte ruhában s kietlen messzeségbe meredt szemekkel."
A 15 éves fejedelmi sarjnak a cselédek világában és a lápban való eltévelyedését a Gyulafehérvárról hazatérő fivér, később a várba érkező Nádasdyné teszik szóvá. S innen már új korszak indul Anna életében. Annának a Bethlen Gáborral való beszélgetése, a férfi iránt fellobbanó rajongás megtisztítja az önvádtól, kiemeli a szennyes gondolatok fertőjéből. Rebi néne halott, Báthory Gábor Erdély fejedelme. Annát fivére szeretői másfajta boszorkányságra, a szerelem művészetére, a férfiindulatokkal való játékra tanítják meg. Új tanítója Báthory Erzsébet (ő az, akiről mint vámpírról készült film Nyugaton), s méginkább Imrefiné, az erdélyi kancellár kacér felesége, akinek hatására a nádiboszrkány "úri boszorkánnyá" alakul át. Báthory Erzsébet mondja: "Megtanulod a szerelem művészetét!...Ez a mi szép testünk arra született, hogy fejedelmek s főurak essenek kétségbe érte! Én is boszorkány volnék a te gondolatod szerint. De nem parasztlegények, hanem urak boszorkánya! Az léssz te is, leánykám! Országok sorsa fordul meg s függ a hajszálainkon!" Majd pedig Imrefiné: "Nem hitván kendőben s egyébben van az én boszorkányságom...Hanem, látod-é, forró karjaim, puha keblem, égő szemem s csókos szám vonja hozzám a drágát!...Igen, kell lennie bennem valamely bűbájnak, de belül. Nem mesterséggel cselekszem, hanem belőlem csak úgy kigyün...asszonyi csáb, Anna." S Anna azonnal átállítódik az új boszorkányszerepre: "Igen...én is boszorkány vagyok...ilyenformán" - feleli töprengve. S ettől kezdve az öltözködés, a csábítás, a paráznaság, a terhesség megelőzése és megszakítása, az élvezetek nyújtása és követelése köti le figyelmét. Hálójába rendre belekerül két férj, a fejedelem fivér, megszámlálhatatlanul sok úr és szolga. Áldozatai között néha ártatlan lányok is vergődnek. A házasélet négy évétől halálra kínzott első férjtől örökölt kereki vár "boszorkányvárrá", a bűnök, élvezetek, tivornyák, a sodomizmus helyszínévé alakul át. Ám Báthory Annának ez alkalommal sem sikerült valódi boszorkánnyá válnia. Az egyetlen erdélyi férfin, akit tisztelni és szeretni tud, Bethlen Gáboron Báthory Anna minden varázsa megtörik. És akkor is, amikor 1618. december 14-én a kolozsvári börtönbe zárják. Sem a nádi-, sem az úri boszorkánynak nincs hatalma sem élők, sem halottak fölött. Még maga fölött sem - sem a bűnöknek, sem az indulatoknak nem tud ellentállni. Látszólag Erdélyország és Erdély fejedelmének sorsát igyekszik befolyásolni. Amire tehetségéből telik, az csupán az erkölcsi fertőben való megmártózás. A narrátor ezért is félti hatásától Erdély és az erdélyi arisztokrácia sorsát.
A szerző gyakran él a leleplezés gesztusával.
Egy alkalommal, nem sokkal az ecsedi várba költözés után, Sári, a kis szolgálólány elfecsegi a konyhai öreg cselédektől hallott mendemondákat. Holdvilágos éjszakákon a halott Báthoryk kísértet formájában sétálgatnak az ecsedi vár kertjében, zivatarok idején pedig a pincébe és a padlásra húzódnak dorbézolni. Rebi néne, a vár titokzatos öregasszonya, lépten-nyomon bizonygatja, hogy éjszakánként egy, fejét a hóna alatt hordozó ifjú kergetőzik egy Báthory kisasszonnyal. Incesztust elkövető testvérek voltak ők, akiket apjauruk büntetett fővesztéssel, a lányt pedig a kútba vettetéssel. Anna hatása alá kerül a frissen hallott fura történeteknek. A késő esti órában lakosztályát egy szál gyertya világítja meg. Annak a lángja is hirtelen lobogni kezd, majd kialszik. Anna a kísértetnek tulajdonítja a fény kialvását, s rémülten menekül fivére ágyába. Az író azonban siet felvilágosítani az olvasót, hogy a gyertya fényét a nyitott ablakon becsapó szélfúvás lobogtatta meg, s egy berepülő nagy, sebes denevér keltette szélörvény oltotta ki.
Ugyancsak a hallottak, valamint az első, szabadban töltött éjszaka
szokatlansága vált ki érzéki csalódást Annában. A várban tartózkodó fiatal
nemesek szórakoztatására három napra
tervezett vadászat első éjszakáján Anna elkószál az ecsedi lápban. De
innen idézzük a regényíró által vezetett történetet. "Egyszerre csak a nádasok felett, a füzesek lombjain át kibukkant az
ezüst hold, kísérteties fénnyel öntve el a világot. Anna nem tudott tovább a
sátorban maradni./.../ Hirtelen kis kék láng lobbant fel előtte. Ott
libegett, anélkül hogy világítana, szeszélyesen táncolva előtte, mintha a
füvek hegyén ugrálna. Aztán még egy, még egy...Csakhamar egész kis lidércsereg
libegett, táncolt előtte. Anna követte őket. A kis lángok
átszökelltek a zsombékokon, be a nád közé. Végig egy ösvényen. Egyszerre csak
eltűntek, de ugyanakkor, mint valami csillaghullás, fénybogarak egész
felhője rajzott fel körülötte nesztelenül hullva, hullva a sötétbe. S túl
a fényfelhőn, valami édes, búgó susogás hangzott, mintha hívta volna. S
Anna szinte álomban ment, ment előre. S kitárult előtte egy
holdsütötte kis kerek tó. Szinte felsikoltott. Öt-hat fehér test ringatózott a
habokban, s karcsú, fehér karok nyúltak a hold felé. A vízitündérek fürödtek a
holdfényben, s egymással sugdosódtak szívet fájdító szirénhangokon./.../Már látta
sötéten kígyózó hajukat, vakító keblüket, fényes szemüket, piros ajkukat, villogó,
nevető gyöngyfogukat, s feléje tárt habfehér karjaik cikáztak a szeme
előtt. S ekkor hallotta a hangjukat is:
- Jöjj, jöjj! Mink is Báthory kisasszonyok voltunk, s most tündérek vagyunk! Jöjj, fürödj velünk a holdfényen, jöjj vízi palotánkba a hínár alá! Száz szép legény van ott lehurkolva s alusznak. Szépek, szépek, s mi csókolgatjuk, ölelgetjük őket a víz alatt!"
A vízitündérek csábítják, csalogatják az elbűvölt kislányt. S hogy mégsem lép közéjük, a felhőben elrepülő boszorkánynak, Rebi néninek köszönhető, aki a víz alá riasztja a lányokat. A narrátor újra siet előhozakodni a magyarázattal. "A hold kisütött, s egy nagy, fekete halászsas lebbent el a sás között. Hat szép fehér hattyú rebbent szét a tavacska vizén. S Anna mélyet sóhajtva úgy érezte, mintha nehéz álomból ébredne."
Az ecsedi várba érkezett árvákat már első nap reggelén váratlan meglepetés éri. A fürdőszoba egyik csapján hideg, a másikon pedig forró víz ömlik a padlóba eresztett márványmedencébe. A meglepődött Anna boszorkányságnak nevezi a fürdőszoba ilyetén működését. Nem tudja azt, amit a narrátor elárul olvasóinakaz újszerű technikai megoldásról: a fürdőszobába körbejáró ló hajtotta gépezet pumpálja fel a vizet az emeletre. A megoldás, akárcsak a kertben és a termekben található egyéb elmés megoldások, egy csavargó olasz mestertől származik.
A leleplezés a távolságteremtés olyan eljárása, amely a narrátor és az olvasó között szolidáris vizszonyt alakít ki, azáltal, hogy a szereplő háta mögött cinkosan egymásra mosolyognak, s ily módon különválasztja egyik oldalon a szereplő világát, a történetet (histoire), másik oldalon a narrátor és az olvasó, tehát az értékítélettel telített világot, az elbeszélést (récit). [21] Az eljárás retorikai alakzata a helyzet kétszeres, párhuzamos (pontosabban ellentétes) narratív megjelenítése. Miközben az első narratív reprezentáció szimulálja az optikai csalódáson áteső hőssel való együttérzést, megpróbálja átélni emócióit, a második narratív reprezentáció a történetet átírja a racionálitás dimenziójába. Ezzel az eljárással gazdagon élt a felvilágosodás szépirodalma (pl. Bessenyei György: Tarimenes utazásai), a 19. századtól kezdődő népművelő, felvilágosító irodalom (Gegő Elek).
A szerző egy pillanatig sem engedélyezi magának, hogy belevesszen ebbe a világba. Nem tesz engedményt, nem marad következetlen. Bár egy alkalommal több lapon keresztül jeleníti meg a cselédasszonyok fonóját, maga nem tudja belefeledkezéssel, személyes idegenkedése és előítéletei nélkül hallgatni az ott elhangzó történeteket. Nem rejtegeti azt, hogy személy szerint számára is ellenszenves ez a világ. Amint a regényhez írott előszóban nevezi: "alacsony és durva környezet". [22] Valójában a folytonos, állandó és hangsúlyozott jelenléte alkotja meg a világot, jelenti a világ biztonságát. A történet morfológiai szerkezete ezért is tér el a boszorkánynarratívumokétól, s hasonlít ahhoz a hatalmi beszédmódhoz, ami csupán egy ítélet motivációja kíván lenni. A szerző nem hallgatja el azt, hogy Anna törvény általi halálraítélése saját találmánya: a szerző erkölcsi érzéke nem volt hajlandó szemet hunyni egy gátlástalan lélek tévelygései fölött. Idézzük a meglepően indulatos célzást rejtő szerzői magyarázkodást: "Báthory Anna sorsa különben ékesen szóló bizonyságtétel az erkölcsi világrend séthetetlen fensége mellett. Akik ezt a világrendet igazán tisztelik, azok mély szánalommal fogják kísérni Anna sorsát, s megerősödnek az örök törvény iránti hódolatukban. Akik nem? Azokról nem érdemes beszélni." [23] Szintén e hatalmi beszédmód retorikai alakzataként nevezhető meg a boszorkánnyal, a boszorkánysággal kapcsolatos etnográfiai tények hiánya és eklektikus volta. A forrásairól beszélve a szerző teszi szóvá, hogy Komáromy Andrásnak a Századok 1894-es évfolyamában közzétett, A "bűbájos" Báthory Anna című életrajza indította meg érdeklődését. Ez a forrás azonban "egyetlen adatot sem tud róla adni gyermekkorának abból a sorsdöntő hét esztendejéből, amelyet tizennégy éves koráig Ecsed várában töltött az árva." [24] Amire a szerző ebben a helyzetben rákényszerül: "Mindezeket az alakokat és az egész környezetet ki kellett színezni." [25] Igy válik érthetővé, miért annyira vérszegény e poétikai világ boszorkány-alakja, s miért annyira ingatag az az életvilág, az a kognitív világ, amelyben Anna benne él. Mindössze elvétve találunk a történelem folyamán olyan hiedelemközhelyeket, mint: a tácot az ördög találta ki, Luca napja gonoszjáró nap, az új helyiségben látott álom beteljesedik, a boszorkány hajából vágott tincs szerencsét hoz.
Makkai Sándor 1890-ben született Nagyenyeden, papi családban. Kolozsváron református teológiai, majd bölcsészdoktori oklevelet szerez. 1915-től lelkész, 1917-től teológiai magántanár, 1926-tól, 36 éves korától püspök, 1936-ig, amikor távozik Erdélyből. Élete 1951-ben zárult. Ördögszekér című regénye Kolozsvárt jelent meg 1925-ben, egy évvel a püspökké választás előtt. Könyvében azonban elsősorban nem a puritán érzelmű lelkész, a püspökhelyettes, a majdani püspök szólal meg. A lelkész Makkai egyébként is "a vallásos jelenségek realista, kritikus, történelmi értelmezésében oly messzire elment a racionalizmus irányába, amennyire gyakorló egyházi ember egyáltalán elmehet" - írja róla egyik életrajzírója. [26] Inkább azt a nemzetét féltő értelmiségit kell látnunk, aki a realitásokkal való szembenézést sürgette (Magyar fa sorsa, 1927, Magunk revíziója, 1931, Magyar nevelés, magyar műveltség, 1937), s a nemzeti történelem, a múlt és a jövő, a történelemalkotó energiák elherdálását féltette. A nagy munkára hivatott, az átlagembert meghaladó kapacitásokkal született Báthory testvérpár részben megbízásból, részben jószántából egy ideig saját elképzelése, saját indulatai szerint alakítani kezdi Erdély történelmét. Amit Makkai Sándor furcsáll, az a két testvér által erre kiválasztott stratégia. A regény rövid idő alatt nagy feltűnést keltett. "Megjelenése idején a romániai magyar irodalom első igazán zajos könyvsikere volt; híres és hírhedt regény, botrányhangulat alakult ki körülötte; illett, hogy mindenki véleményt mondjon róla, akár olvasta, akár nem/.../ Mert noha az utolsó Báthoryak testvérszerelme, vérfertőző rémhistóriája nem lényege ennek a regénynek, mégis az olvasók aszerint emlegették és tartották számon: »az a regény, amelyikben azok a testvérek...« És ugyancsak ilyen izgató, felszínességében is ható témája e regénynek: Báthori Anna »általános elzüllése«" [27] És idézzük Németh Lászlónak az olvasás izgalmáról árulkodó, 1927-ban írott szavait: "Első kiadása körül valóságos mondakört támasztott a megjelenését követő botrány s a hozzáférhetetlenség Siegfried-csuklyája. Voltak, akik a legnagyobb magyar regények közt emlegették, s voltak, akik az erdélyi kálvinistákat féltették püspöküktől. Düdös röpiratok és dühös püspökfiak támadták a fiatal főpapot, aki Biblia-fogó kezével a testvérszerelem leírására vetemedett." [28] Ezektől az indulatos támadásoktól igyekeztek megmenteni a szerzőt és a művet a romániai irodalomkritika legtisztábban gondolkodó ítészei: Laczkó Géza, Németh László, Kuncz Aladár, Jancsó Béla, Szerb Antal, Szenczei László. A téma az ő hatásukra kanonizálódott morálfilozófiai kérdéssé. Amint a fenti elemzés is bizonyította: a boszorkányság az önpusztító hajlamokat tápláló és az együttélés normáit kikezdő morális beállítottság foglalata.
Szabó Dezső (1879-1945) számtalan indulatot meglobogtatva mondja el a 20. századi erdélyi falu "elsodródását" . [29]
Lelkésze, Farcády Jenő megállíthatatlanul süllyed el családja gondjaiban, az adósságokban, az alkoholmámorban. Amiből erőt merít az élethez, az a különböző alkalmakkor rögtönzött dagályos eszmefuttatás. Kuncz Ilona, a falu tanítónője úgy éli életét, mintha ő lenne megbízva a földi igazságszolgáltatás végrehajtásával. Schönbergernek, a faluba tévedt zsidónak csak pénze van, majd mindent megvesz hozzá.
A falu fiataljai hirtelen nagyra nőve helyet keresnek maguknak az életben. Böjthe János egyetemi tanulmányait befejezve tér haza Európából, s szülei meglepetésére úgy dönt, hogy földet fog művelni. Farkas Miklós a budapesti modern irodalmi élet hangadója, vezéralakja lesz. Kilenc könyvét ki lelkesedéssel, ki értetlenkedve, ki felháborodva olvassa. Farcády Judit, a szépséges paplány színészi pályáról álmodik a falusi parókia sötét szobájában. Sarkadi Géza, a falu Schönberger nevű zsidójának akarnok fia előbb Farkas Miklós árnyékában írja meg kritikáit, majd apja kitűnő érzékét örökölve miniszteri széket foglal magának.
Az első világháború mindannyiuk számára sorsforduló. A férfiakat, a fiatalokat frontra viszik. Itt hal meg rendre Kuncz Ilona mindkét fia. Míg az idősebbik halálhírén a hamis hazafiság pátosza segíti át, kisebbik fia halálának hírét már nem tudja túlélni. Farczády Jenő nagyobbik lánya Budapest hírhedt szépasszonya lesz. A pompából rendre aláereszkedik az örömlányok megvetett világába. Kisebbik testvére betegségnek lesz áldozata. A lelkész egészségét az ital, tisztességét a nincsteleség emészti meg. Mikor a botrány elől egyháza korai nyugdíjba menekíti, családja eltartásáért írnoki munkát vállal. A falu zsidója mindenkor feltalálja magát. Egyetlen riválisa Böjthe János. Az Európát, majd a frontot megjárt fiatalember a román betörés elől szétszóródott faluját összegyűjti. Újraéleszti a gazdálkodást, családot alapít, jövőt teremt.
A sodró lendületű történetet, a sűrűn benépesített regényvilágot Szabó Dezső 1919-ben alkotta meg. Azt bizonyítja benne, hogy a világot mindenestől újra kell teremteni. A múltjába hulló dzsentri, akárcsak a hozzáigazított, korrupttá vált közigazgatás, a nyomasztóvá vált oktatás, az egyház nem tudják sem a történelmet, sem az életet vállalni. Ezért mintegy varázsütésre válnak láthatatlannná, omlanak össze a háború kitörésekor. Ezt a halálra ítélt látszatvilágot jeleníti meg Szabó Dezső az európai mitológia segítségével. [30] A mitológiát, akárcsak a vallást olyan metaforikus nyelvként használja, amely egyszerre tud referenciális és szimbolikus funkciót betölteni. A halódó világ realitását ellensúlyozza a rávetülő mitikus világ: a mitológia az élettel a látszatéletet, az emberrel a gyilkos és alattomos indulatokkal eltöltött, a múltja, az ösztönei által üldözött nem-embert, a jelennel a múltat, az alkotással az örömtelen munkát, az élettel a halált állítja szembe. A regény mitológiájának domináns alakjai a lidérc, a kísértet, a visszajáró halott, a vámpír. Farcádynak az ital savanyú szaga által betöltött lakásában a kis lámpa fénye súlyos lidércként fekszi meg a gyermekek álmát. A papucs alatt élő Kuntz Imre számára izgága felesége folytonos lidércnyomás. A háború előrevetülő réme felvert lidércként indul neki a világnak. Farkas Miklósnak nyugtalan lelkiismerete lidércként szegődik nyomába. Később már menekülni próbál lidérceitől, "önmaga feljáró kísértete lesz". A papság és az erdélyi magyarság megváltó ígéreteként induló Farcády tiszteletes egészségét és erkölcsét kikezdi a sok dorbézolás. A folytonos alkoholmámorból ritkán ébredő férfiba hazajáró lélekként tér vissza a szerető apa. Később, mikor püspöki rendelkezésre új lelkész foglalja el a szószéket, s Farcády egy faluszéli házikóba költözik családjával, a falu megfeledkezik róla, s ritka sétái során úgy csodálkoznak rá volt hivei, mint felállt hullára. A gyermekei halálát elviselni nem tudó tanítónő felakasztja magát. Férjének hagyott levelében fogadkozik, hogy visszajár majd megrontani boldog özvegyi életét. A vámpírok a háború kitörésétől kezdve pusztítják a férfiakat. A háttérországban, a beteggondozókban "a vér fertelmes vámpírjai" támadnak rájuk, a férfira éhes lányok, ápolónők, "hogy a halni indulókból még kimaszturbálják az utolsó ölelést, az utolsó garast". E kísértő lények világába illeszkednek be a manók, a vilik. Együttesen egy olyan mitológiát alkotnak, amely szubjektivizálja, individualizálja, megélhetővé és megítélhetővé teszi a történelmet, a társadalmat, a háborút. Világuk csak akkor szűnik meg, amikor a gyilkos indulatú ellenségek lassan kihalnak, amikor a háború véget ér, amikor Böjthe János maggal veti be a termőföldeket, s amikor a bölcsőben felsír az első csecsemő.
A múlttal, a dzsentrivel, a háborúval, egy ellenséges világ részeivel számol le Szabó Dezső regénye. Ezért nem tudja intencióit pusztán a regényírás narratív eljárásásaira bízni. Helyenként a gondolatok, az írói intenciók, helyenként az indulatok maradnak pőrén. Ezért is követte lezárhatatlan, összebékíthetetlen vita a regény megjelenését. [31] A regény mitológiája azonban kifogástalan. És észrevétlen. A mitológia mint retorikai eljárás a történelmi narratíva megjelenítésének eszköze, alkalmas megidézni és elítélni egy antivilágot, amely a jelennel szemben a múlt, a humánussal szemben az antihumánus, a haladással szemben a megtorpanás.
A két világháború közötti romániai falu sorsát megszállottan vállaló és irányító Balázs Ferenc (1901-1937) a nagyvilág bejárása után az aranyosszéki Mészkőn állapodott meg, unitárius lelkészi hivatást teljesítve. Az unitárius teológia elvégzése után előbb Oxfordba, majd az Amerikai Egyesült Államokba utazott. Haza Ázsián keresztül, Japán, Kína, India, Palesztina érintésével tért. Személyesen kereste fel Rabindranath Tagore-t, Gandhit-t. Amerre járt, mindenütt szülőföldje felemelése számára keresett gazdasági, szociális, kulturális modelleket. Hazatérve tanító szándékkal tette közzé világ körüli útjának tapasztalatait (Bejárom a kerek világot). Falusi lelkészként népfőiskolát, vidékfejlesztő szövetkezetet kezdeményezett, négyéves falufejlesztési tervet dolgozott ki. Eredményeiről és kudarcairól megírta a kor legvisszhangosabb szociográfiai munkáját (A rög alatt). Mindezen idő alatt kitartó munkatársa volt a Korunk című folyóiratnak, munkatársa, vezéregyénisége a radikális szemléletű Erdélyi Fiatalok csoportosulásnak. A "magyar falu problémáiról", az "erdélyi magyar faluról", "a szövetkezeti kérdés jelentőségéről", "a falu gazdasági problémáiról", "a falu gazdasági megszervezéséről" folyamatosan tartott előadásokat. Nőszövetséget, dalárdát, ifjúsági egyesületet, sportéletet alapított. Templomot, papilakot, iskolát épített és bővített. Vetőgépet vásárolt, gyümölcsfákat telepített, vízvezetéket kezdeményezett, vegyszerek használatát javasolta.
Súlyos betegen regényt írt mészkői élményeiből, a
falutörténetnek az emlékezet alapján is azonosítható epizódjaiból, Zöld árvíz címmel. [32]
A kritika kezdetektől a hanyatlás, a betegség "bélyegét"
látja a művön. A Balázs Ferencről szóló monográfiát befejező
Horváth Sz. István így foglalja össze a regény recepcióját: "Nem is egyértelmű a regény fogadtatása. Már akkor többen meglátják
és fel is vetik hiányosságait, szerkezetének széteső voltát/.../A regény
besorolódott a kortárs népies regények közé." [33]
A szerző ez utóbbi mondata Kováts József bírálatából
ihletődik. Szerinte ugyanis "Mint
irodalom a közepes népies regények közé sorozható, mint egyéni dokumentum
oly papregényekkel tart fenn közösséget, melyek Az
elnémult harangok, Fáklya és Elsodort falu vonalán túl a szerző életének szűrőjén áttört tapasztalatok." [34]
A Zöld árvíz két
világot szembesít egymással. Az egyik a biztonságot nyújtó, a múlthoz és a tájhoz tapadó helyi hagyomány: a
mentalitás, az életvitel, a szomszédokhoz, a román lakossághoz, az élethez és a
halálhoz való viszonyulás, a lokális történelem. A másik a templom és az
iskola, Balázs Ferenc világa: a könyvek, az általuk beszivárgó gondolatok, a
nagyvilág.
A regényben a falunak egyénisége van, nem képlékeny, az
értelmiségi szándéka, kénye-kedve szerint alakuló, alakítható szocium.
Ellenállása, bizalmatlansága szándékai felülvizsgálására kényszeríti a
népnevelőt. A nép segítségére falkában siető megváltókról a lekenyési
Kelemen Lőrinc, azaz a mészkői Nyitrai András gazda mondja el
véleményét Adorján Dénesnek: "A falusi
embernek éppen ezért lett olyan nyomorúságos a sorsa, mert igen sok úriember
akar rajta segíteni, s ezt a rengeteg embert mind nekünk kell eltartani. /.../ A
háború előtt egy ember ült a jegyzői irodában, most négy. A fináncok
elfértek Terebesen hat vagy hét szobában, most egy palota kell nekik. Ügyvéd
volt nyolc, most negyven. Orvos is vagy öt, most ötannyi. Aztán van
mezőgazdasági kamara, kibővített tanfelügyeség, három annyi
csendőr, a hivatalokban minden asztalra két hivatalnok s ez a rengeteg
ember mind azt mondja, hogy segíteni akar rajtunk. Az Isten megvert bennünket
ezzel a sok segítővel. Mindenütt utunkat állják, reguláznak, igazítanak,
kirendelnek, közmunkára hajtanak, az ember még egy sütőkemencét sem
építhet az engedélyük nélkül. S ez mind a mi javunkra történik. De meg is
kívánja mindegyik az árát." A regényben népnevelő "kalandor" jelenik
meg. A faluban élő, a faluban tartózkodó értelmiségiek mindenike megtorpan
választott hivatása útján. Verebes Péter, a tanításban megfáradt tanító a
felesége elől menekülve hagyja el a falut. Fekete Vince, az ifjú pap
híveivel a kepe kifizetésének visszautasítása miatt különbözik össze. Bár
önzetlenül gondozza a kertek ifjú facsemetéit, s házasságot ígér a tanító
lányának, a kepe miatt elmérgesedő helyzetben ellene fordul a fiatal
tanító kultúrházépítő szándékának is. Ugyanúgy kiszorul a falu életéből,
mint a szomszédos Sóvárra "költöztetett", az állandó lángolásban korán kiégett,
halálos ágyon fekvő Létai Balázs lelkész, aki kultúrotthont épített,
tejszövetkezetet, gépszint alapított, saját pénzén bővítette ki az
iskolát, a papilakot azonban a maga számára elhanyagolja kényelmessé tenni.
Alakjában Balázs Ferenc felismerhetően magát mintázta meg. Adorján Dénes,
a balavári teológiai tanár nyaralni érkezik a faluba. A néhány hét alatt olyan
népszerűvé válik, hogy problémáikkal hozzá fordulnak a falu lakói.
Őmaga azonban nem szándékszik e világ megváltójává lenni.
Miközben a szerző kulturális reformot sürget,
elkeseredve nézi azok magatehetetlenkedését, akiknek ezt vállalniuk kellene. S
miközben maga programot dolgozott ki a falu felemelésére, modernizálására, s
korábban a falusi embert és annak tudását már-már mitikus, mindenképpen
romantikus színekben látta és láttatta, közvetlen tapasztalatai alapján nem tud
elnézőnek lenni a falu, a falusi ember mentalitásának másságával szemben.
Az 1923-ban megjelent, egy ifjú írógeneráció csoportos jelentkezését
képező Tizenegyek antológia
programadó bevezető írásában Balázs Ferenc alábbi lendületes mondatai
olvashatók a "székely mitológiáról", a "faji kultúráról". "Most nézzük ezzel a szemnyitással az új erdélyi irodalom egyik
feltűnő jelenségét. Fogjuk kezünkbe azokat a lélekdarabokat, amelyek
pennájuk csákányával zengő szavú székelyek fejtettek ki lelkük
sziklájából. Azokat az ősi, székely földből fejet emelt, földszagú,
csillagokba néző, szikrázó, zengő elbeszéléseket, amelyeknek mámorosa
ma minden földből nőtt székely/.../ Mik ezek? Elbeszélések, regény
darabok? S főképpen: mesék, vagy valóságleírások?/.../Ez nem valóság, nem
mese: hanem mitológia. Ki állítja, hogy a mitológiákat eltemette az idő?
Hős korban élő fajok, amelyek akkor bontják ki életerejüket,
mitológiákba szárnyalnak. Megnyílt utakon elszáguldani látni hatalmassá,
tökéletes erőssé nőtt önmagukat: ez a mitológia. Egy faj életakarata,
amely akkor dobban legelőször. Bomlott látás, amely teljessé képzelt
óriásainkat beleállítja minden kapcsolatba. Földhöz kötözgeti, bogarakhoz
hajlítja, fák közé emeli. S ez a mindent-egybeölelés szükségképpen vallásos
színezetű, valláson értvén az ember lelkének kozmikus dolgokba való
belenövését." Balázs Ferenc programot
kezdeményezett a "faji" (valójában nemzetiségi és népi) hagyományok
átmentésére. Ennek részét képezte a helyi népművészeti hagyományok
(alabástrom faragás, szövés) újraélesztése, a kézműves termékek (tordai)
boltban való értékesítése, a népmesék, népdalok, a helyi narratív emlékezet
népfőiskolai összejövetelen való előadása.
Már A rög alatt
című kötet is az Aranyosszék, az aranyosszéki ember "felfedezésének"
öröméről, élményeiről tudósít. A mészkői egyházközség
1744-ből fennmaradt jegyzőkönyvében lelkesedéssel fedezi fel a 20.
század elején is működő, az egyházi birtokon a hitközösség, a hívek
érdekeit demokratikusan érvényesítő gazdálkodás előzményeit.
Népművelő szándéka ettől kezdve folyamatosan a helyi közösség
érdekeihez, érdeklődéséhez, sajátosságaihoz igyekezett igazodni. A
falufejlesztési akció jelentős részét képező népfőiskola és
vallásos estélyek összejövetelein ő maga is belefeledkezve hallgatja hívei
élménytörténeteit, meséit, dalait. Erről az élményről A rög alattban külön fejezet számol be Megszólal
a falu címmel. Nyitrai Mózes, idős Gálfi Miklós, Nyitrai András az
első világháború frontélményeit részletezte a feszülten figyelő
falusfeleinek. Gálfi Zsigmond a közeli Torda munkásságának sztrájktapasztalatát
idézte fel. Hosszú Miklós a hajdani iskolábajárásra emlékezett. Borbély Gyuri
az unitárius Mészkő és a katolikus Sinfalva ellenségeskedését idézte fel.
A mesélő kedvű Jobbágy Sándor pedig egy hazugságmesével szórakoztatta
hallgatóságát. De a könyv majd minden lapjának más-más mészkői
szereplője van: gyermekek, férfiak, asszonyok, akiket egy-egy szavuk,
vélekedésük, tettük miatt nem lehetett nem megemlíteni ebben a mészkői
krónikában.
A Mészkőn élő Balázs Ferenc a parókia udvaráról
naponta szemtanúja a templom közelében lévő falu kútjánál zajló esti
itatásnak. A zajos, majd hirtelen elnéptelenedő, elcsendesedő falu
életképszerű motívuma a regényben ismételten visszatér. Ugyanilyen életkép
készül a tavaszi sürgés-forgásról, a tavaszi szántásra igyekvő férfiakról,
az ebéd utáni, árnyékban megejtett pihenésről. Kelemen Lőrincet a
regény első napjának estéjén a faluban mindennapos vacsorával, puliszkával
és kecsketejjel várja felesége, mintahogy korábban a kurátor a faluban
tartózkodó püspököt is ilyen vacsorával vendégelte meg. A falu sziklás
határában máig népes kecskenyáj szedegeti össze a füvet. Hosszasan elidőz
a templom előtt gyülekező, az istentisztelet előtt a falu ügyeit
megvitató férfiaknál, a húsvéti előkészületeknél. A közérdekű
eseményeknek, rendelkezéseknek dobolás kíséretében való közzététele az
aranyosszéki falvakban egészen az utóbbi időkig szokásban volt. A
mészkői lelkész figyelmét nem kerüli el az sem, hogy hívei igyekszenek új
ruhadarabot magukra ölteni az úrvacsora vételére, a megszólaló harangszót
kalapot levéve hallgatják. S amit maga is sokszor gyakorolhatott: "A pap kitette a kalapját a tornác fájára, a
harangozó a toronyablakból észrevette a jelt, a két harangkötelet a két markába
fogta. A kicsi az asszonyoknak szólott, a nagyobbik a férfiaknak zengett. A
kapuk megnyíltak az egész faluban szerte, ünnepélyes, lassú léptekkel indult el
a hívők serege a közös találkozásra."
A helyi történelem, a helyi topográfia, a helyi életvilág olyan
alakzatok, amelyek a Zöld árvíz-ben
a helybéliek számára múltjukat, világukat, társadalmukat idézik meg. A kívülálló
számára azonban ez a kvalitásuk nem létezik. Balázs Ferenc a regényesítésben
a helyi toponímiát, olykor pedig a toponímia dekódolható kicserélését, a falu
életéből szelektált események epikus keretbe szerkesztését, fiktív eseményeknek
a falu életterébe telepítését alkalmazza. A regénybe épített események és
személyek a falu emlékezete alapján máig azonosíthatók. A regény ily módon
a közösségi emlékezet externalizációjává vált, akárcsak a falu temetőjében
található epigráfiai irodalom, a családi irattárakban felgyűlt oklevelek,
levelezések, nekrológok, különbözó feljegyzések. [35]
S ami számukra még kedvesebbé tette e történelmet, az az,
hogy az általuk ismert, a nagyvilág által elismert papjuktól származik. Kelemen
Lőrinc a Kövespadon keresztül gyalogol be Terebesre orvost hozni beteg
unokaöccse számára. Sógora a Ciglából hoz tüzelőt családja számára. Fekete
Vince a Szőkemál szőlősei között enyeleg Verebes tanító lányával.
A mészkőiek ma is ugyanazon a kövek szagatta úton járnak a falu központjától
a temető irányába, amelyen a három fiatal, Vince, Klárika és András a
szőlős felé indul. A regényben Mészkő Lekenyés, a közeli város,
Torda Terebes, Kolozsvár Balavár, Aranyosgyéres Berkenyés, Sinfalva Berkes,
Aranyosszentmihály Sásd, a falu határában elfolyó Aranyos pedig Hevenyő
néven szerepel. Máli néni, a lázas kisgyereket eredményesen gyógyító "öreg
boszorkány" Jobbágy Máli néven közismert,
kedves figurája volt Mészkőnek. Pataki Domokos Bíró András, Gagyari Sándor
Halmágyi Tamás, Kerekes József Kereki József névre hallgatott. Bálint Samu valódi neve Gálffy
Balázs, a falu harangozója volt. A frissen a faluba került Gergely Dezső
tanítót a helybéliek Zsigmond Ferenccel, Balázs Ferenc tanító kollegájával,
Mikó Imre Szabó Dezsővel azonosítja. [36]
A gyermekét villámütés folytán elveszítő Sebesi Dénesné
tragédiáját a szájhagyomány is megőrizte fél évszázadon keresztül. Az
asszony egyébként serénységéről kapta nevét Balázs Ferenctől. [37]
Hasonlóan emlékezetes a regényt lezáró két tragédia, a veszett
farkas garázdálkodása és a hirtelen hóolvadást követő áradás. [38]
A regényben a falusi
mentalitás érzékeltetésére Balázs Ferenc döntőnek érzi a súlyos beteg gyermekhez, a betegséghez, a
gyógyításhoz való hozzáállás bemutatását. Egyik asszony forróvizes kendőt
javasol a gyerek nyakára, a másik rántott hagymát a mellére, a harmadik Máli
nénit sürgeti, hogy szenes vizet vessen, más pedig lemondóan a papot javasolja,
hogy imádkozzék a betegért. Kelemen Lőrinc, a gyermektelen nagybácsi
undorral fogadja a boszorkány érkezését és sürgölődését, felelősségre
vonja a papot, amiért pénz helyett imával siet a beteg gyógyítására, s orvosért
indul a közeli városba. Azt azonban az árvízveszély miatt semmi pénzért sem
tudja kimozdítani otthonából.
Más alkalommal a faluba érkezett fiatal tanító irányítja
olyanképpen a beszélgetést, hogy a hiedelmekben hivők nevetségessé
váljanak. "Azt már ők /a dalárda
tagjai/ is régen tudták, hogy halott embert föltámasztani nem lehet, angyalok,
ördögök, prikulicsok nincsenek, csak a szeme káprázik annak, aki a
temetőben effélével találkozik."
Az udvarhelyszéki Farkaslakán született és nevelődött Tamási Áron (1897-1966) közelről és részleteiben ismerte a boszorkányhit elemeit. A motívum egész életművét végigkíséri. Valahányszor részletezőbbé válik a székely világ ábrázolása, mindannyiszor, titokzatosságba burkolva, megjelenik az éjszaka nyugtalan asszonya, a boszorkány. [39]
Egyik ilyen történet az Énekes madár című mesejáték. A történet olyan erősen kimunkált, hogy a benne megjelenő boszorkány magatehetetlenül rabja lesz az írói szándéknak.
Egy, "akármelyik" székely falu egy házában három lánytestvér lakik: két vénlány, Gondos Eszter és Gondos Regina, és Gondos Magdolna, az ifjú, virágzó fiatal lány. Ebbe a házba járnak be az udvarlók, a két vénlegény, Bakk Lukács, Eszter vőlegénye, Préda Máté, Regina vőlegénye és a fiatal Kömény Móka, Magdolna ifjú jegyese. Az egymást szerető ifjú pár itt lesz az öreg, irígy és rosszindulatú párok ismételt támadásának célpontja. A tér, akárcsak a mítoszokban, inhomogén, strukturált. Az első felvonásban a szoba balra nyitott, jobbra, öltözőkamrában folytatódva, zárt. Ez a sötét helyiség tölti be a boszorkánykonyha szerepét. A lányok ide vonulnak vissza átöltözni, megszépülni, vak gyűlölettel feltöltődni, a második felvonásban pedig ez a kamra lesz Magdó börtöne. A második felvonás az udvart veszi használatba. A bal-jobb oppozíció itt a fent-lent oppozícióval egészül ki. A bal oldalt található fa, amelyre az üldözött Móka menekül, növekedni kezd, elérhetetlen magasba emelve ellenségei elől a fiatal legényt. Az udvar jobb oldalán van a kút, amelynek mélyébe a csellel elejtett Mókát belevetik. Itt, ekkor jelenik meg a díszlettárgy szerepét betöltő kecske alakú boszorkány, aki a legény elvesztét a kút körörüli táncával ünnepli.
Tamási Áron mesévé alakította át a boszorkányhitet. [40] Motívumait egy olyan narratív struktúrába építette bele, amelyben az elveszti valószerűségét, leválik a szociumról, s egy morális üzenet (a gonosz és a jó örök küzdelme, a jó győzelme) szolgálatába állította. A boszorkányság motívumai (csoda, metamorfózis, állatalak, sötétség, ördög) ebben az elrendezésben elveszítik konstitutív és normatív funkciójukat, s az élettel együttjáró rosszal, a gonosszal, a halállal kénytelenül szembesülő ember örökös harcáról szóló optimista kicsengésű narratívum elemei.
A mítoszok (és mesék) retorikájának a poétikai világképbe való beépítését a korabeli kritika értetlenkedve követte. A Magyar Csillag 1942-es évfolyamában Németh László igyekezett megvédeni a szerzőt, a következő érveléssel: "minden prózai műfaj közül a dráma tűri a legnehezebben az élet »hű másolását«. Az élet az lassú, körülményes valami. A drámának pedig kevés ideje van, hogy mindent elmondjon róla. Az óramutatójuk nem járhat egyformán. A drámának a valóság összevonásával, gyorsabb villanásokkal, nagyobb mozgási szabadsággal, az ünnep sűrítettségével kell perceibe a napokat, ládácskájába a tereket s szavaiba a gondolatsorokat beszorítani." [41] Az íróról készült monográfia szükségesnek tartott különválasztani két korszakot az írói pályában: az első korszakban a mitológia része az ábrázolt világnak. A második korszakban azonban az ábrázolás retorikáját képezi. [42]
A Jégtörő Mátyás című regényét Tamási Áron 1935-ben tette közzé. [43] A történet narratív szála három, egymástól távoli regiszterbe van belehelyezve: az egyik egy fiatal székely házaspár családi életének első kilenc hónapja, a második a megszületendő gyermekük szellemének világa, a harmadik pedig a bennünket közelebbről érdeklő boszorkánytörténet.
A történet egy zárt falusi világban történik. A narrátor - az olvasónak mindössze az első lapok után van alkalma tisztázni - a történet végén megszülető csecsemő szelleme. Miközben rendre bolhába, pókba, méhbe, szarkába, gólyába, bagolyba, sasba, rókába, majd kutyába költözik, innen pedig a regény egyik szereplője által kiköltött lidércbe, alkalma van különböző perspektívákból láttatni az eseményeket szövő Tamási Áront.
Márta és Mátyás szerény lakodalmi külsőséget követően, szerény házikóban kezdi meg közös életét. Mindketten serényen munkálkodnak a családi hajlék átalakításán. Márta kívül-belül tisztára meszeli a házat. Mátyás az udvaron található műhelyben ezermesterkedéssel tölti a napokat. Kamarájuk egyelőre üres, kedves, segítőkész idős rokonaik segítik ki őket élelemmel. Az egyeteértés, a boldogság azonban nem hiányzik ebből a házból. S ez teljesedik be a történet végén az újszülött Mátyás világrajöttével. A gyerek szelleme a történet legelejétől főszereplőként vesz részt az eseményekben. Még maga sem tudja, hogy szülei azok, akik közelében megtelepszik. Bolhaként és pókként csak közelükben tartózkodik, kihallgatja beszédjüket, elkíséri őket útjaikra. Méhként azonban már segít rajtuk. A Mátyás által eszkabált kaptárakba tizenkét méhcsaládot csábít. Gólyaként, bagolyként és sasként pedig állatokkal, madarakkal hordja tele a szülei által előkészített hordókat.
Papjának virágvasárnapi tanácsát követve Mátyás lyukas, pirosra festett fakanalat készít. A nagypénteki vecsernyén ezen keresztülnézve tudja azonosítani a falu boszorkányjait. A likon keresztülnézve torz fejek jelennek meg: orruk piros, arcuk szögletes, szemükből parázna, lenyűgöző fény sugárzik, arcuk pedig hátrafele néz: "Nagy piros orral, arasznyi állal és kikovácsolt lator szemmel. Ezt a fejet látta, amint arccal nem előre nézett, hanem hátrafelé. Mert úgy állott az a borzongató nagykendős fej, a két váll felett megfordítva, arccal a sarka felé." Innen kezdve nyílik meg a boszorkányhiedelem regisztere. Mátyás ugyanis döbbenettel ismeri fel édesanyját, Sári nénit is a boszorkányok között. "Aki az igazságot akarja, a legnagyobb terhet akarja." S ettől kezdve többé már nincs nyugta: küzdenie kell a gonoszság ellen.
Tamási ettől kezdve az etnográfus precizitásával alakítja narratív formájúvá a boszorkány hiedelmeket. A templomból elborzadva hazasiető Mátyás elégeti a fakanalat, amint azt szükséges tenni. Anyja azonban ennek ellenére tudomást szerez fia merényletéről, s az éjféli percekben megjelenik az ifjú pár házában s a mély álomba süllyedt fiát talpra kényszeríti s beszélgetni kezd vele. "Hallgass ide, és ne felejtsd el, amit mondok. Te többet akartál tudni, mint amit más közönséges ember tud. Titkok után leskelődtél a nagypénteki vecsernye alatt. Az igazságot akartad tudni, és megtudtad az igazságot. Igen, de vigyázz, és soha ki ne ejtsd a szádon azt a szót, hogy boszorkány, mert akit úgy nevezel, az nem rosszabb ember a többinél! Csak igazibb ember, mert erősebb az esze, és nagyobb az akarata, mint a többi halandóé. És inkább tudja e világnak igazságait, mint más. Aki pedig az igazság szolgálatában forgolódik, annak a hatalmak külön fegyvereket adnak." S hogy emlékezetessé tegye fia számára ezt a tanítást, meztelenül a padra fekteti. "Igy fogsz feküdni reggelig. S ez a fekvés két dologra emlékeztessen tégedet, amíg csak élsz. Az egyik az, hogy a titokkeresőnek és az igazságkutatónak viszontagságot kell látni. A másik az, hogy a titok és az igazság csak az erős akaratú és bátor ember előtt fekszik meztelenül. Ha megértetted, amire most tanítottalak, akkor mondjad, hogy csak az Isten az egyedül tökéletes, mert őelőtte meztelenül fekszik mind az egész világ."
Az etnográfiai narratíva következő epizódja az állatokkal való szövetségkötés. A szerencsés véletlen úgy hozta, hogy nagypénteken kígyó került Sári néni útjába. S nem is akármelyik, hanem a faluban megölt kereken ezredik kígyó. Ennek fejét levágta, s ebbe egy cikk fokhagymát tett, s azt titokzatosan a ház elé ásta el a földbe. A belőle kisarjadó gumókat azonban már nincs módjában megenni. A gólya kiássa és Mártának ajándékozza. S ettől kezdve, előbb csak ő, majd férje és édesapja is, ért az állatok nyelvén. A fokhagyma ereje sokkal nagyobb: tudást és hatalmat jelent, s ezért nem közömbös az, hogy ki részesül belőle. Márta édesapja másként is szerez segítséget magának. A fokhagyma tövében talált lidérctojást, valójában kakukktojást hóna alá kötve kilenc napig melengeti, amikor kis lidérc kel ki belőle. "A lába fekete volt, és olyan vékony, mint a fekete hajszál. A teste is fekete volt, de nem nagyobb, mint egy szem besztercei szilva, s csak azon az oldalán olvadott arany-ezüst keverékes színbe, ahol rásütött a mécses. Farka nem volt, de annak a helyén egy kicsi odú állott, s az odúnak a közepén fekete szem fénylett, mint valami száraz forrásban egy mákszem fekete csillag. Szárnya nem volt, csupán végigfutó peremet viselt a két oldalán, s azoknak a segítségével szokott száguldani, akár egy tüneményes kis mozony. A feje nagyon kicsi volt, de veresben izzott, a csőre pedig vékony és aranyszínű, s a végén felfelé görbült." A kis lénynek gazdája éjszakára munkát ad, s nappal a padláson kuporog.
A jók és a rosszak küzdelmére a fokhagyma miatt kerül sor. Egyik oldalon a szellem, a fiatal házapár, Mózsi bácsi és kutyája szövetkeznek a fokhagyma, azaz a tudás, az erő megvédése végett."Nekünk, akik jóra akarjuk használni ezt a kincset, az életünk árán is meg kell védenünk. Ha pedig nem tudjuk vagy nem akarjuk megvédeni, akkor a fegyver a gonosz szellem kezébe kerül, minek folytán a világ romlása és a mi pusztulásunk biztos." A másik oldalon a boszorkány Sári néni és a megszerzett, a maga pártjára kényszerített lidérc áll. A küzdelemben sikerül megmenteni a fokhagymát. Ugyanitt Sári néni halálosan megsebesül. Ekkor dönt úgy, hogy erejét és tudását a hét éve vele szerelmi viszonyban élő Elek bácsira ruházza. "Amióta a testemből is örömet merítettél, nem rejtegettem előled, hogy többet tudtam más közönséges embereknél, s titkos dolgokban a hatalmam is nagyobb volt, mint amazoknak. Úgy neveztek ezért, hogy boszorkány vagyok, pedig csak egy királynak voltam a szolgálója. Egy olyan királynak, aki Isten is az ő személyében, csakhogy a papok istenével nem tud egyezni. Ennek az én istenemnek sok szolgája és szolgálója van még rajtam kívül, külön világunk és törvényeink vannak nekünk. Most is egy ilyen törvénynek akarok engedelmeskedni, vagyis azért hívattalak ide, hogy ebben a hatalmas percben, ez előtt a fekete tyúk előtt, aki úgyszintén az én istenemnek a szolgálója az állatok közül, ebben az elkövetkezett órában és a kezem szorításával átadjam neked a hatalmat." Elek bácsi régi vágyát látja beteljesíthetőnek: éjszaka látogatni kezdi a falu fiatalasszonyait.
Az új boszorkány garázdálkodásainak a szellem vet véget. Hogy Elek bácsit megfékezze, maga száll bele a lidércbe, aki ettől kezdve a gazdájával bolondját járatja. Hónapokon keresztül, éjszkánként a fokhagyma kiásására vezényli az idős férfit, s mikor paráználkodni támad kedve, a lidérc olyan hévvel gyötri meg, hogy nemsokára csontra szárad. Fejét pedig felismerhetlenre torzítja: "A feje oldalához ragasztottam a két fülét, hogy a jó szót és a jó hírt soha meg ne hallja; az állát is, egy kicsit lefelé és egy kicsit kifelé, úgy négy centivel megnyújtottam, s még utána vagy kettővel az orrát is." Elek bácsi szükségét látja Durumóhoz fordulni, aki Elek bácsi megtérési szándékát hallva rágyújtja házát. A tűzvésztől a lázadó lidérc menti meg a falut: beleveti magát, magára tekeri s elszáll vele. Csillaggá válva tüzét szétszórja a faluban.
A Tamási által megkonstruált boszorkány narratívum tartalmazza mindazokat a motívumokat és elemeket, amelyeket a népi narratívumok. Ezek a következők: a boszorkányerő átvétele, a boszorkány azonosításának módja (templomban, likas fakanál segítségével), a kígyó szájába ültetett fokhagyma csodás ereje (az állatok nyelvének értése), a tavasszal talált kígyó csodás ereje, a lidérctojás, a lidérc kiköltése, a lidérc kincsszerző és succubus képessége, a lidérc haragjának kifejezési módja (leköpi ellenfelét), a lidérc eltorzítja az ember fejét, a boszorkány és a lidérc éjfélkor ront. Ami a történetet mégis eltávolítja a hiedelemtörténetektől, az egyrészt a szembetűnő kereksége, a hiedelemfunkciók összességének felhasználása. [44] Másrészt, a történet világa: Tamási Áron vérszegény világot stilizál a történet számára. Szereplői csupán annyiban élnek, amennyiben arra a történetnek szüksége van. A hiedelemtörténet fölé rendelődő szerzői metanarratíva esztétikai és morális szándékokat követ, s ehhez eszközként használja az etnográfiai (ez esetben a hiedelem) tényeket. A történet megalkotásának tudatos voltáról maga a szerző győz meg, alábbi kijelentésével: "Az értékeket mindenekelőtt a művészi forma adja meg, a szellemi magatartást a nemes mondanivaló. De nem ismerem el a forma művészi értékét nemes mondanivaló nélkül, és a mondanivalót sem ismerem el nemesnek a forma művészi értéke nélkül. Együtt állnak, vagy együtt buknak." [45] Tamási a nemes mondanivaló és a művészi értékű forma végett a boszorkányhiedelmet kivonja a szociális világból, s egy aktualitásától megfosztott világba helyezi a narratíva által.
Wass Albert (1908) A funtineli boszorkány című regényének metatörténete a romlatlan ősállapotról, az archaikus, patriarchális világról, a natura állapotáról a civilizáció, a kapitalista piacgazdálkodás, a pénz, a gépek, a technika áldatlan, elrontott világára, a kultúrára való áttérés konfliktusos állapotát jeleníti meg. [46] A Marosvécsen lakó Éltető bárónak a Maros mentén elterülő csendes erdeiben vadállatok és a természethez visszatért, csalódott, az emberi világnak hátat fordított, kevésszavú, megfontolt, különc, marcona alakok élnek. A Gyergyóalfaluból szármzó, Ratosnyán élt, púpos, székely condraharisnyás Garabonciás Gyerkót felesége hűtlenül elhagyta. Estevány nevű fiával Éltető uraság plájászának állt be. Iván Boskurov szintén felesége csalfasága miatt Besszarábiából bujdosott a disznajói udvarházhoz. Amikor tavasz jött, az italtól eszét elveszejtve kereste régi asszonyát. Miután újra és újra megfetrengett az alkohol mámorában, a ratosnyai pópánál tett fogadalmat, hogy egy évig szeszes italt nem fogyaszt. [47] A Hargitáról vetődött a cibai szállásra Birtalan, a halember. Ferenc családostul lakott a Kétágban. Vénség a Dószul Fulgerujban volt plájász, Árszintya pedig bács a Belcsujban. Farkas-Dumitrunak szállás sem kellett. Szabad ég alatt húzta meg magát, nagy fájdalmával. A Dorna vidékén, a Kelemen-havasok közelében 200 juha, szép felesége és kislánya volt. Egy télen mindene a farkasok martaléka lett. Az Istenszéke alá, az Urszuba menekül unokájával, Nucával Tóderik is. És a hegyben élnek, s rablásból tengetik életüket az elvadult, számkivetett "prepegyitek" [48] .
A kerettörténetben a román származású lány, Nuca biografikus története dominál. E történet kétféleképpen oszlik szukcesszív életszakaszokra. Asszonyi sorsként olvasva, elhatárolódik a nővé érés szakasza, a boldog szerető és anyaság szakasza, és végül (a szereplő huszonéves kora ellenére) az öregedés, a nemiségtől való távolódás szakasza. Esetünkben azonban ígéretesebb a történet másik olvasatára figyelni. Ez ugyanis egy, három fókusz felé irányuló, egészében eklektikus narratív egységbe foglalja a főszereplő életpályáját. Rendre nyomon követhetjük ártatlan, vadóc, az erdő lánya szerepének kiépülését, majd boszorkánnyá válását és boszorkányként való ténykedését, s végül szent asszonnyá való átminősülését.
Az előbb nagyapjával élő, majd az erdőben magára maradó kislány ráhangolódik a természet életére. Táplálékát az évszaknak megfelően környezetéből gyűjti össsze (gomba, baraboly, szeder, hal, apró állatok). Ismeri az állatokat, jelenléte nem kelt riadalmat környezetében. Sőt, egy őz lakni is állatai közé szegődik. Megtanul kézzel halat fogni, a jég alatt is megkeresni a halakat. Csapdákat állítani, állatot nyúzni, bőrt szárítani, nyulat sütni, nyárson halat sütni, kosarat fonni, villát faragni. Mindvégig megmarad a vadság, a civilizálatlanság állapotában. Istenről nincs tudomása, imádkozni nem tud. Nincs tudomása a napokról, az ünnepnapokról, a hetek ismétlődéséről. Egy ideig apró pálcikák segítségével követi az idő múlását. Indrei-jel beszélgetve a legény a "lenti" időszámítás szerint három évet emleget. Nuca számára egyszerűen "régen" történt minden. Írást nem ismer. A Párizsból érkező képeslap számára az egyedüli találkozási alkalom az írással. Hosszasan fürdőzik a patak vizében, anélkül, hogy tudatában lenne meztelenségének.
Ördög általi kiválasztottságáról a vásárban egy jósasszonytól értesül. Kezét játékosan a cigányasszony elé tartja, az azonban rettegve menekül el előle. Tenyere és homloka egyaránt boszorkányságra vall. "Halál van az ágyadban" - mondja döbbenten. Ettől kezdve Nucának újra és újra alkalma van meggyőződni a képtelennek tűnő jóslat valódiságáról. Aki szemet vet rá, ágyát és szerelmét kéri, nemsokára halál fia lesz. Rendre áldozata lesz Nátu, Jószup, Márton, a két családos, falusi férfi. A harmadik bizonyság után öntudatlanul tér vissza a cigányasszonyhoz, aki megerősíti korábbi jóslatát. "Szeretni akarsz és halált osztogatsz. Nem érzed a gyűlöletet, aminek eszközéül jöttél erre a földre. Terméketlen maradsz, mint a tűzliliom, aminek illata megöli a legyeket. Ha életet hoznál mégis a világra, magad ölnéd meg azt is, és nem tehetnél róla. Borzalmas írás van a tenyereden, leány, és az írások ellen nem tehetünk semmit. Te vagy a bosszú angyala, akinek boszorkány a neve, szép és borzalmas a sorsod, félelmetes és gyönyörűséges, kívánságod parancs a pokol hatalmasai előtt, vágyad beteljesül, mielőtt kimondanád, gyűlöleted vért és tüzet terem, a csókod nyomán kinyílik a halál, megcsúfolt szüzek bosszúját hordozza a véred, megcsalt leányok átkát váltod valóra. Eredj, megérzed a szemek mögött a gondolatot, és meghallod a szavakat, amiket nem mondanak el. Meglátod, ami láthatatlan, meghallod, ami hang nélkül való, s megérzed, aminek illata nincs, mert meg sem született az időben. Eredj! Kérdezni jöttél, és én feleltem." Áldozatai közé kerül még egy suhanc, sőt egy madár is. Előérzete működni kezd. Előrelátja a bekövetkező eseményeket, s olvasni kezd az emberek szeméből, régen lezajlott eseményeket. S ezzel kiteljesedik az a szerepkör, amelyet Nuca akaratától függetlenül vállal és végez. Boszorkánynak tudja, sőt maga mondja magát annak. A figyelmes szemlélő az azonosító vonásokat is felismeri a homlokán. Tekintete elapasztja a tejet.
A szerző itt zárja le a boszorkánnyá válás történetét. A fázis végét több szimbolikus írói megoldás is jelzi. A világgal újra és újra konfliktusba kerülő nagyapa (Tóderik) felgyújtja az Ursu-beli házat, s nagyapa és unoka elbúcsúznak egymástól. Nem sokkal korábban pedig egyébként is fordulóponthoz érkezett Nuca élete: az uraság fiának, Éltető Gáspárnak lett asszonya. Erdei házat építtet számára, gondoskodik róla. Nuca ekkor találkozik a civilizációval. Szeretője szokatlan élelemmel, italokkal, illatos szappanokkal, petróleummal, nagy lámpákkal érkezik az erdei házba. Távolléte alatt ekkor küld Nucának Párizsból "írást". Nuca azonban kívül reked ezen a világon. Szomorúan tapasztalja meg, hogy az úrfi szerelme nem élte túl a a külföldi utat. Élete mégis asszonyi élet: várja szeretőjét, gondoskodik róla, osztovátát állít, megszüli és gondozza gyermekét, meleg ételt tálal a házába térő plájászoknak.
A megtisztulás, a magánnyal való megbékélés ideje ez. Ezt az állapotot két tragédia zárja le. Gáspár gyilkos szándéknak esik áldozatul. Az örökös nélkül maradt uraság magához ragadja Nuca fiát.
Ekkor újra lobogni kezdenek a korábbi indulatok. A boszorkány tovább szedi áldozatait. Majd apja mellé szegődik, a prepegyitek társaságába.
S itt, váratlanul és motiválatlanul következik be az újabb változás: Nuca szent asszonnyá változik. Megállapodott életet kezd élni. A férfiakhoz való viszonyulása anyássá válik, levetkőzi fiatalságát, nőiségét. A környezetében élő férfiak megszűnnek a nőt látni benne. Látnoki, gyógyító képességei miatt távolról keresik megkeseredett, beteg, károsult emberek. [49] És ekkor erőszakosan tör rá a civilizáció. A két intézmény, az egyház és a törvény nem tűri meg a látnok tekintélyének kiépülését, ellenőrzés alá vonja a lakosok életét, az erdőt. A pap a teplomban ellene ingerli hiveit. A megmérettetésre, a küzdelemre a templomban kerül sor.
"-Emberek! - ordította a pap. -
eltűritek ezt a gyalázatot?! Üssétek agyon a boszorkányt, kövezzétek meg,
perzseljétek meg máglyatűzön, mint a keresztény őseitek tették!
/.../És abban a pillanatban
rettenetesen nagyot dördült az ég. A templom falai megremegtek, egyik ablak
csörömpölve beszakadt, és a villámszagú szél végigszáguldott az emberek feje fölött.
A pap ökle megállt a levegőben. Arca hamuszürke lett, szeme ijedten
keresett egy láthatatlan ellenfelet. Fojtó sötétség borult a templomra. Villám
hasított vakító fénnyel át a sötéten, és vele egy időben mintha a sziklák
hasadtak volna ketté a templom alatt, fülsiketítően csattant, mintha
megrázkódott volna a levegő, a falak, a padsorok, a megrendült
mennyezetről por hullott alá az emberek fejére, és a nagy, súlyos tölgyfakereszt ott az oltár előtt
megmozdult, és tompa robajjal ledőlt, és maga alá sújtotta a papot.
/...//Nuca/a küszöbön megállt,
és fölnézett a fekete fellegekre. És abban a pillanatban, mintha csak a
nézésétől váltak volna ketté a felhők, meghasadt a sötétség a templom
fölött, és egy éles, vakító fénysáv hullt alá az égből, éppen a küszöb
elé.
Az emberek, akik ezt látták
onnan bentről, keresztet vetettek, valahányszor eszükbe jutott, életük
végéig, és esküdtek reá, hogy a zápor kettévált a templom küszöbe előtt,
és az asszony úgy ment, napsütésben a tisztáson át, míg tőle jobbra és
balra szakadt az eső. Igy ment el a templomból abban az ítéletidőben,
aranyösvényen, kibontott hajjal, virágkoszorúval a fején és mosolyogva, és
fölötte szivárvány ragyogott. És ahogy az erdőt elérte, összezárult
mögötte a zápor ólomfüggönye, eltűnt a napfény és a szivárvány, és
dühöngött tovább a vihar még hosszú-hosszú órákon át.
Így mondták el az emberek, és
keresztet vetettek hozzá, ahogy illik, amikor szent dolgokról van szó."
Látnokszerepe e nyilvános küzdelem után, a kiválasztottság látható jeleiről való meggyőződés után teljesedik ki. Az erdőben rejtőző, magányos tudós asszony alakja hitelesen van átemelve a népi narratívumokból. Ellenségei égi ítélet alá esnek: a házuk rendre kigyullad.
Ám nem sokkal a küzdelem után csendőrök jönnek megbüntetni, felelősségre vonni. Ettől kezdve az asszony láthatatlanná válik, átköltözik a szóbeszéd, a híresztelések ellenőrizhetetlen világába. Elméje bomlott, viselkedése kiszámíthatatlan. Hol vadlányhoz, hol tündérhez hasonlóan éneke adja tudtul létét, hollétét. A hozzá való viszony kiszorul a szocium szférájából. A vele való találkozás kiszámíthatatlan, irreális, az élmény feldolgozhatatlan, konfúz.
Ez már azonban a modern világ. A Maros völgyében megépül a vasút. Gáterek jelennek meg, idegenből favágó munkások lepik el a tájat. Megfogyatkoznak az erdők. Megszűnik az erdők csendje. Megszaporodnak a bűnözések.
Nuca történetében Wass Albert többféle értelmezéssel kísérletezik. A cigányasszony jóslata nyomán az ördögi megszállottság, az elvetemült gonoszság, a paráznaság szabadul fel a lányból. Úgy tűnik, a női megaláztatást kell megbosszulnia, a férfivágyat megcsúfoló, romlást, halált hozó asszonyi elvetemültség hordozója. Amikor a patriarchális világ összeomlik, az író váratlanul a veszendő hagyományok reprezentánsává, a természetben élő, örök titkokat ismerő, morális értékeket követő látnokká nemesíti hősét. Amikor a korrupt intézmények a havasok világában is uralkodni kezdenek, Nuca alakja kompromittálódik, láthatatlanná válik, köréje irreális, irracionális hiresztelések épülnek. Bármennyire egy megszűnt világ hiteles képviselőjének szeretné tekinteni, a szerző az eróziótól megóvni nem tudja.
Érdemes szóvá tenni azokat a retorikai alakzatokat is, amelyekkel Wass
Albert egy archaikus világszemlélet elemeit, töredékeit összefüggő
kompozícióba igyekszik szerkeszteni. A regény gyakran aknázza ki azokat a
beszédhelyzeteket, amelyek autobiografikus narratívumokba sűrítenek
etnográfiai tényeket. Szereplői rendre vallomást tesznek életük
fordulásáról. Így ismerjük meg a plájásszá lett férfiak, a prepegyitté lett
Bandilla élettörténetét. Az első gőzös feltűnése, a ratosnyai
vasútállomásra való befutása riadalmat kelt és hosszasan nyomasztja a
környékbeliek hangulatát. A szóbeszéd szerint egy asszony ikreket szült. "Valahol túl, a jódi kaszálók szélén
elkurjantotta magát egy pásztorlegény:
-
Hujjhahuuuj! Jön az ördög, huuuj! Emberek, huuj! Nézzétek, huu! Jön az
ördög szekere, huuuj! Hujj, de rusnya, huuuj! Mint az ördög, huuj! Fekete, mint
az urak a vásárban, huuuj! Hujjhahuuu! Hujj, ördög, huuuj! Füstöl a feje és
hosszú a farka, huuuj! Hujjhahujj! Nyáhuuuj/
A kurjantás végigvonyított a völgy fölött, és az emberek lefele
fordították mind a fejüket Dédának. És látták, ahogy a töltés végében megjelent
egy fekete valami, és jött egyre közelebb. Aztán már hallani is lehetett, és
látni is tisztán. Füstölve jött és egy nagy csúnya szerkezet, egy istentelen
masina, köpte a fekete füstöt, és zakatolása lassan megtöltötte a völgyet,
megtöltötte a levegőt, megtöltötte a világot, az emberek fülét, agyát, és
olyan volt igazán , mintha maga az ördög jött volna kerekekre szerelve fölfele
a Maroson.
Mind látták, és senkinek sem volt egy szava sem. Rettenetes csönd volt az emberek között. Csak a csúnya fekete szekér nőtt egyre nagyobbra, csak az dübörgött és zakatolt és pöfögött, és okádta az irgalmatlan szennyes, fekete füstöt a tisztára sikált nyári ég felé."
A vonat mint civilizatorikus eszköz fogadtatása a 19. századi irodalom toposza lett. Jelen regényben a természet-technika, a műveletlenség-technika oppozíciót aktivizálja. Mikszáth Kálmán Új Zrínyiász című regényében a múlt-jelen ellentétet telepíti rá a toposzra.
Wass Albert is, akárcsak a többi szerző, minden alkalmat megragad, hogy hiedelem-közhelyekkel hitelesítse a havasok világát. Nuca az ajtóba állított seprűvel jelzi távolétét. A hegyi emberek Sándru Indrei keresztje alá minden útjukkor követ hajítanak. Amikor nyúl szalad át az ember előtt az úton, rossz előjel. Az újszülött megtekintésére érkezett vendégek leköpik a gyereket igézés ellen, keveset ülnek, hogy ne vigyék el a gyerek álmát. A vadászatra induló férfiak idegenkednek attól, hogy szerencsét kívánjanak nekik.
A mutatványossá átvedlett, illuzionista, szórakoztató célú mágiát űző
vándor mutatványos alakja a 20. század narratívumainak népszerű alakja
volt. A regényben egy örmény mutatványos az, aki órát morzsol össze, majd
újra egésszé varázsolja. [50]
Mikor Éltető Gáspár eldönti, hogy vadászházat építsenek
számára a havason, megnevezetlen hagyományhoz igazodva választja ki a ház
helyét: őz vezeti el az alkalmas területre. [51]
A jó és rossz, a tiszta és tisztátalan tér különbségéről
írja a regény [52]
: "Vannak házak, melyek
olyanok, hogy csak baj és nyomorúság lakhatik bennük. Az ember megpillant
egy ilyen házat, és valami furcsa szorongás fogja el. Pedig lehet szép és
rendes maga a ház. Hiba nélkül való. Mégis van benne valami, benne vagy körülötte,
valami megmagyarázhatatlan. Valami baljóslatú. Valami, ami elszomorítja, és
gondolkodóvá teszi az embert, ha elmegy előtte.
Az ilyen ház mellett a
legjámborabb kutya is rosszkedvűvé és harapóssá válik. Madár soha nem rak
fészket az eresz alá. Pele nem költözik a padlásra. Mókus elkerüli. Csak
patkányok surrannak alatta. Csak a harkály jár egy idő múlva, és
kopogtatja, fürkészi benne a hibát. És éjszaka baglyok ülnek a tetején.
Az ilyen ház bajjal és
vesződséggel épül, és ha kivénül és ledől, csalán nő a helyén.
Isten tudja, hol van benne a hiba. Talán a fájában rejtőzik valami
fojtogató, szagtalan és láthatatlan penész. Valami keserűség, ami
megmérgezi a levegőt. A fában talán, amiből építették. De az is
lehet, hogy a helyben van a hiba. Gonoszság van eltemetve alatta a földben, és
az sugárzik ki folyamatosan, és izzad elő újabb és újabb gonoszságokat.
Vagy az erdő olyan ott./.../ Az is meglehet, hogy az emberekben volt a hiba,
akik kigondolták, és megépítették az ilyen házat. Belőlük surrant át
valami sötét és gonosz kísértet a ház falaiba."
És végül Wass Albert esetében is tudatos írói eljárásként említeni kell
a hiedelmeknek a frazeológia, a nyelv szintjén való beemelését. Tóderik boszorkányos gyorsasággal fejti le a
medve bőtét. A farkas úgy néz, mint
az ördög. A felnőtt férfi igazmondásra kényszeríti a leánykát: be ne csapj, mert elvisz ördög - mondja
neki. Mikor a havasra vihar tör, ördög
jár a tájon. Ha hiúz hangja hallszik, kacag
a sátán. Mikor a pásztorok női hajszálat találnak a szálláson, az olyan, mint a tündéreké.
Az említett korszak irodalmának szembetűnő sajátossága az autobiografikus szövegek, az emlékirat látványos felduzzadása (Kemény János, Kacsó Sándor, Wass Albert). Az autobiográfia a szerzői életvilághoz való kapcsolódás révén lehetővé teszi a legkülönbözőbb szüzsék, események, hagyományok, a kor meghatározó személyiségeivel, tájakkal kapcsolatos élmények regénybe való szerkesztését. Biografikus narratívumba illeszti a vizsgált toposzt a balos ideológiát vállaló kolozsvári munkásíró, Nagy István is(1904-1977). [53]
Az első világháborúba besorozott édesapának rövid idő múlva nyoma vész a fronton. A nyomorral, kilátástalansággal küszködő édesanya sorstársaihoz hasonlóan javasasszonyhoz fordul férje előkerítéséért. Az előírásnak megfelelően utolsó pénzén vidékről piros szemű fekete kakast szerez. A szárnyast az elsőszülött fiúnak kell elvinnie a Kétvízköze nevű városrészben lakó asszonyhoz, anélkül, hogy útján visszanézne. Az ügy érdekében a fiúnak több napon keresztül kell ház körüli munkákat végeznie. Második látogatása végén egy hősi halált halt katona csukaszürke köpenyének tenyérnyi darabkáját kapja, hogy az apa használta zsebkendőbe csavarva a tűzbe dobják. Munkája végeztével a szentképekkel zsúfolt szobában egy selyempapírba csavart drótszeget kap. Ezt az asztalba kellene beverni, az apának naponta erre kellene tálalni, ebéd végeztével a számára kitett levest a családtagoknak közösen kellene elfogyasztaniuk. S ezután kilenc hét elteltével az apának haza kellene érkeznie. A legény azonban elveszíti a szeget.
Az anya parancsát immel-ámmal, hitetlenül végző legényt a kudarc láttán az anya apagyilkosnak nevezi. A történet a vád alóli önfelmentés szándékával íródik, magán hordozza a póruljárt fiú kreálta értelmezési keretet. A javasasszony szándékosan ad fel lehetetlen feladatokat (az apa zsebkendőjének használata), a kakas húsából vasárnapi ebédet készít a maga számára. Utolsó látogatáskor, a szeg átadása után tulajdonképpen vissza is lopja a megváltó szeget a gyerek zsebéből. Ennek bizonyítására a főhős hasonló csalás áldozatává vált sorstársat talál.
A személyesen megélt események feldolgozása többszörös befolyás hatása alatt történik meg. Miközben a proletárcsaládok folyamatosan éheznek, a javasasszony szolgáltatásai ellenében élelmiszerhez jut. A gazdasági válság idején kevés pénzért megerőltető munkát végző fiatalembert a javasasszony vasárnap dolgoztatja. A regény megírásakor pedig már egyértelmű, hogy a család kétségbeesett áldozata fölösleges és hiábavaló volt. A javasasszony ilymódon egyike lesz azoknak, akik részéről a narrátort (s osztályos társait) bántás, csalódás, igazságtalanság éri (a rokonságot megtagadó, vagy a rokonságot kihasználó családtagok, a jómódúakkal rokonszenvező tanítónő, a nyomorban elembertelenedett munkatársak, a fizetést önkényesen megszabó, a munkásokat elutasító munkaadók, később a sztrájktörők, a biztonsági szervek). A javasasszonyban való hiszékenység pegig olyan megítélés alá esik, mint a vallásos hit, a megaláztatások vállalása, a sztrájktörés, az elvtelenség, a gerinctelenség.
Amit elemzésünk során érzékelteni kívántunk: miközben az irodalom, mint sajátos beszédmód (mint ártatlan toposz, mint retorikai alakzat), szándéka ellenére (az irodalmiság leple alatt) konceptuális üggyé, esetté avatja a boszorkányságot, ezáltal távolságot termelt vele szemben. [54]
E folyamat több állomásának elemzése áll rendelkezésünkre.
A reformációtól kezdődően az egyház elhatárolódott a népi/paraszti/falusi kultúrától, kialakítva a "kétféle hit", a vallás és a babona, az isten és ördög imádatának dichotómiáját. A vallás és a vallási élet reformja, a tiltások és törvénykezések sokasága elítélően nyilatkozott a boszorkányságról, a bűbájról, a mágikus praktikákról (különösen az 1420-1430-as években). [55] A démonológia vádjával a középkor végén, a XVI-XVII. század folyamán újabb diskurzus kezdődik a boszorkányságról, amelynek fenntartói a helyi és megyei világi hatóságok, az egyház, a tudományok képviselői. A konfrontáció, a boszorkányságról való hatalmi beszédmód fóruma a boszorkányper, amely egzisztenciálisan és ideologikusan érintette a populáris kultúrát. [56] A tudományosság rituális kiterjesztésére, a tudományos narratíva eluralkodására a felvilágosodás kora kerít alkalmat. Az oktatás, a népművelés, a könyvkiadás, az alkalmazott tudomány (orvostudomány, botanika) minden alkalmat megragad a babonáról való nyilatkozásra. [57]
E folyamat organikus részének tekintjük a szépirodalomnak a boszorkányság és a hozzá szorosan kapcsolódó motívumok irányába való tájékozódását. A vizsgálatra kiválasztott korszak szerzői szemlátomást eltérő szándékokkal sajátították ki ezt a hagyományt. Makkai Sándor nemzetféltő gesztussal a történelem regiszterébe helyezi. A boszorkányságot a döntéshelyzetben az irracionalitás, az eltévelyedés felé mozdító uralhatatlan, sorsszerű erőként jeleníti meg. [58] Wass Albert regényének kerettörténetében a természet pozitív, a technika negatív mítosza szerveződik oppozícióba. E történetben a boszorkányság borzongatóan exotikus hagyománya a pozitív mítoszba simul bele, erősen feloldva a renyírói életmű paradigmatikus témáját, a nemzeti, kisebbségi sorsot. A népi, a szociográfiai érzékenységű írók (Balázs Ferenc, Szabó Dezső) a nemzeti-nemzetiségi specifikumot őrző világot látnak a paraszti-falusi hagyományban. Ám, miközben e kultúra bizonyos elemeit feltétlen tiszteletben részesítik, a hagyomány másik része fölött elítélő véleményt mondanak. A regény az ő esetükben olyan propagandisztikus szándékoknak rendelődnek alá, amelyek türelmetlenül kívánták megreformálni a társadalmat. E propaganda hatékonysága érdekében e szerzők megpróbálták a lokális regiszterekben előforduló hagyományt (beszédhelyzet, történet, eset, személy, toponímia) felismerhetően idézni fel. Nagy István önéletrajzi regénye az osztályszemlélet, szűkebben egy családtörténet megmásíthatatlan fordulata perspektívájából láttatja a toposzt. A boszorkányság irodalmiasításában Tamási Áron ment el legmesszebb: a jó és a gonosz küzdelmének, az összecsapások, az átváltozások sorozatának szerepeltetésével mesévé alakította át. A külső referenciától való elszakítással öntörvényű, expresszív szimbolikus nyelvvé, szimbolikává transzformálta.
Primér irodalom
Balázs Ferenc
1936 Zöld árvíz. Erdélyi Szépmíves Céh. /Kolozsvár/
Makkai Sándor
1979 Ördögszekér. Erdélyi regény. Bukarest. Kriterion. Alapkiadás: 1926.
Nagy István
1971 Sáncalja. I-II. Dacia. Kolozsvár
Szabó Dezső
1989 Az elsodort falu. Csokonai. Debrecen. Alapkiadás: 1919.
Tamási Áron
1975 Énekes madár. Székely népi játék. In: Uő: Akaratos népség. I. Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest.Alapkiadás: 1933.
1981 Jégtörő Mátyás. Dacia. Kolozsvár-Napoca. Alapkiadás: 1935.
1982 Ragyog egy csillag. Dacia. Kolozsvár-Napoca. Alapkiadás: 1937.
Wasss Albert
1999 A funtineli boszorkány.I-III. Mentor. Marosvásárhely. Alapkiadás: 1959.
Szakirodalom
Assmann, Jan
1999 A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Atlantisz. Budapest
Bahtyin, M. M.
1986 A beszéd műfajai. In: Uő: A beszéd és a valóság. Filozófiai és beszédelméleti írások. Gondolat. Budapest. 357-418.
Balázs Géza-Barati Antónia-Robert Wolosz
1989 Tulajdonnevek a magyar népmesékben IV. Budapest. Magyar Névtani Dolgozatok.80.1989.
Balogh Edgár
1974 Apokalipszis. In. Uő. Mesterek és kortársak. Kriterion. Bukarest. 211-215.
Beneą, Bohuslav
1978 Fehér-Kárpátok vidékén gyűjtött hiedelemmondák morfológiai elemzése. Folcloristica 2-3. 221-249.
Berze Nagy János
1927 A csodaszarvas mondája. Ethnographia. 36. 65-80., 145-164.
Bíró Zoltán
1987 Egy új szempont esélyei. In: Bíró Z. - Gagyi J. - Péntek J. (szerk.): Néphagyományok új környezetben. Tanulmányok a folklorizmus köréből. Kriterion. Bukarest. 26-48.
Bisztray Gyula
1945 Népnevelő íróink a 19. században. Budapest
Bitskey István
1978 Hitviták tüzében. Budapest
Dömötör Tekla
1981 A magyar nép hiedelemvilága. Corvina. Budapest
Fejős Zoltán
1981 Mitikus lények Karancskeszi hiedelemrendszerében. Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához. 9. Budapest. 88-118.
Füzi Izabella-Török Ervin
2000 Korszak és retorika. Helikon.XLVI. (2000). 3.293-302.
Habermas, Jürgen
1993 A metafizika utáni gondolkodás motívumai. In: J. Habermas - J.-F. Lyotard- R. Rorty: A posztmodern állapot. Századvég. Budapest. 179-212.
Jancsó Elemér
1935/1976 Erdély magyar irodalmi élete 1918-tól napjainkig. In: Uő: Kortársaim. Tanulmányok, cikkek, portrék, bírálatok. 1928-1971. 98-112.
Kayser, Wolfgang
/1977/ Qui raconte le roman? In: Gérard Genette-Tzvetan Todorov (red.): Poétique du récit. Paris. 59-84.
Keszeg Vilmos
1996 A román pap és hiedelemkörea mezőségi folklórban. Ethnographia. CVII. 1-2. 335-369.
1998 Írott szövegek egy személy életterében. Ethnographia. 109. évf..2.589-628.
1999 Mezőségi hiedelmek. Mentor. Marosvásárhely
1999a Nők a nemiségen innen és túl. In.
Küllős Imola(szerk.): Hagyományos
női szerepek. Nők a populáris kulturában. Budapest. 259-265.
2002 L'integration des superstitions les structures cognitives. Kézirat, megjelenés előtt.
2002a Történetek a lüdércről. In: Uő: Homo narrans. Emberek, történetek és kontextusok. Komp-Press. Kolozsvár. 60-104.
2002b Irodalom a regionális kultúrában. In: Uő: Homo narrans. Emberek, történetek és kontextusok. Komp-Press. Kolozsvár.179-204.
Kristóf Ildikó
1998 "Ördögi mesterséget nem cselekedtem." A boszorkányüldözés társadalmi és kulturális háttere a kora újkori Debrecenben és Bihar vármegyében. Debrecen
Kulcsár-Szabó Zoltán
2000 A "korszak" retorikája. (A korszak- és századforduló mint értelmezési stratégia) In. Bednanics Gábor-Bengi László-Kulcsár Szabó Ernő-Szegedy-Maszák Mihály (szerk.): Az irodalmi szöveg antropológiai horizontjai. Osiris. Budapest. 90-105.
Lintvelt, Jaap
1981 Essai de Typologie narrative. Le "point de vue". Théorie et analyse. Paris
Ju. Lotman
1994 A szüzsé eredete tipológiai aspektusból. In. Kovács Árpád-V.Gilbert Edit(szerk.): Kultúra, szöveg, narráció. Orosz elméletírók tanulmányai. Pécs.82-118.
A mítosz, a történelem és a művészi szöveg elhatárolását Ju. Lotman végezte el. Tipológiájában a mítosz a ciklikus mozgásnak alávetett, aktualitását ismételten, rituális módon felújító, az elvet, a normát, a törvényt hordozó és szabályozó szöveget jelenti. A történelem a ciklikusság helyett a lineáris időt, a törvényszerűség helyett az anomáliát, az egyszeri eseményt reprezentálja. E szövegek már nem szerveznek világot, hanem róla beszélnek. A művészi szöveg a szövegtipológia háromszögének harmadik sarka: a nem-valóságosat ábrázolja, az öntörvényűt, a fikciót. [59]
Mikó Imre - Kicsi Antal - Horváth Sz. István
1983 Balázs Ferenc. Monográfia. Kriterion. Bukarest
Németh László
1942 Tamási "játékai". Magyar Csillag. II. 403-407.
1989 Makkai Sándor regénye. In. Uő: Életmű szilánkokban. I. Budapest. Magvető. 153-156. Első közlés: 1927
Nyitrai
Mózes
2001
Nyolcvan év. In. Nagy Ödön-Hermán János-Nyitrai Mózes: Palástban. Lelkészek a szórványban. Marosvásárhely. 2001. 189-476.
Oláh Andor
1986 Újhold, új király. Budapest
Pócs Éva
2002a Natura és kultúra - halál vagy élet? Kettős lények és "emberré avatás". In: Uő. (szerk.): Mikrokozmosz - makrokozmosz. Vallásetnológiai fogalmak tudományközi megközelítésben. Tanulmányok a transzcendensről III. Balassi. Budapest. 165-220.
2002b Tér és idő a néphitben. In: Uő: Magyar néphit Közép- és Kelet-Európa határán. Válogatott taulmányok I. L'Harmattan. Budapest. 9-40. Első közlése: 1983.
2002c "Nyers és főtt": halál és élet. A kulturális vívmányok helye az európai parasztság archaikus világképében. In: Uő: Magyar néphit Közép- és Kelet-Európa határán. Válogatott
Pogány Péter
1978 A magyar ponyva tüköre. Budapest
Pomogáts Béla
1989 Elsodort eposz. In: Szabó Dezső: Az elsodort falu. Csokonai. Debrecen. 5-15.
Propp V.J.
1976 A mese morfológiája. Gondolat. Budapest. Alapkiadás: 1928.
Sperber, Dan
2001 A kultúra magyarázata. Naturalista megközelítés. Budapest. Osiris. Alapkiadás: 1996
Steeinwachs, Burkhart
2000 Mit nyújthatnak az (irodalmi) korszakfogalmak? Követelmények és következmények. Helikon. XLVI. (2000). 3. 324-333.
Szerdahelyi István - Zoltai Dénes
1979 Esztétikai Kislexikon.
III. kiadás. Budapest. Kossuth. Esztétikai
alany, esztétikai tárgy, esztétikai tevékenység, esztétikai viszonyok
Szíjártó Zsolt
2002 Kockázat, kultúra, konfliktus. Szijártó.htm. 1-36.
Szőcs István
1979 Az Ördögszekér és Makkai Sándor. In: Makkai Sándor: Ördögszekér. Erdélyi regény. Bukarest. Kriterion. 5-35.
Taxner-Tóth Ernő
1973 Tamási Áron. Gondolat. Budapest
[1] A
rontás és gyógyítás mint irodalmi trópus. In: Pócs
Éva (szerk.): Áldás és átok, csoda és boszorkányság. Vallásetnológiai fogalmak
tudományközi megközelítésben. Balassi. Budapest. 436-467.
[2] Keszeg 1999, 2002, 2002a.
[3] Szerdahelyi- Zoltai 1979.
[4] D. Sperber 2001, 42-44. A szerző maga zárja ki fogalom 'kóros' értelemben való használatát A metafora mindössze a reprezentációk terjedésére és hatására utal.
[5] Ju. Lotman 1994.
[6] Habermas 1993, 181-212.
[7] A gondolat kifejtése: Kayser 1977, különösen 71-72, Lintvelt 1981. Ez utóbbi szerző mondja, hogy az absztrakt szerző és olvasó maga a mű jelentése, e szerepeket a mű hozza létre. Lintvelt 1981, 18.
[8] A folklorizmus alaptípusait (tudományos, reprezentációs, mindennapi és művészi) Bíró Zoltán különíti el. Bíró 1987, 33-44.
[9] Bausinger 1983, különösen 439.
[10] A hiedelem narratívumok morfológiai elemzését Propp nyomán Benes B. kezdeményezte. Tanulmányának magyar fordítása: Benes 1978. A magyar narratívumokat Fejős Z. és Keszeg V. értelmezte. Fejős 1981, Keszeg 1999. Ez utóbbi szerző megállapítása, hogy a hiedelem narratívumoknak elkülöníthető néhány nagy típusa. Ezek: a találkozás, az elhárítás, R a hibás, R szert tesz démoni erőre és megtámadja R-t. Keszeg 1999, 132. A mezőségi boszorkánynarratívumok elemzése pedig azt a következtetést eredményezte, hogy a boszorkány narratívumok leggyakrabban az alábbi narratív sémát követik: valaki boszorkánnyá válik; a boszorkány megkárosít valakit/valamit; a boszorkány támad, áldozata tanács alapján védekezik és megszabadul a rontástól; a boszorkány bűnhődik.
[11] Keszeg 1999, 132.
[12] Keszeg 1999, 40-49. Különösen: 49.
[13] A szimuláció a reálisnak a reális jeleivel való helyettesítése, a realitásnak modelljével való helyettesítése. A reprezentálástól, reprezentációtól eltérően megkérdőjelezi az igaz-hamis, valódi-képzeletbeli közötti különbséget. Baudrillard 1996, 161.
[14] Bahtyin terminológiája. Bahtyin 1986 357-418.
[15] Hymes 1997.
[16] A gondolatot, más összefüggésben Kulcsár-Szabó Zoltán is felveti. Az általa idézett Odo Marquard szerint a korszakhatárok felállítása, az idő "behatárolása", a "határszükséglet" antropológiai igény. Kulcsár-Szabó 2000, 90-91. A korszaktudatba tartoznak az egy korszakon belül a múltra, a múlthoz való viszonyra, a társadalmi viszonyokra, a szövegek érvényességére stb. vonatkozó, érvényben lévő konszenzusok. A korszak és a korszak retorikájának összefüggéséről még: Füzi-Török 2000, Steeinwachs 2000.
[17] Interim: Az erdélyi irodalom hivatása. Pásztortűz. XI.(1923). 38. 129-131.
[18] Kristóf György, dr.: Az erdélyiség irodalmi vonatkozásai. Pásztortűz.XI. (1925) 25-26. 529-533.
[19] Kayser 1977, 71-72.
[20] Lintvelt 1981, 16-30.
[21] Az elbeszélés (récit) a szereplők diskurzusából és a narrátor diskurzusából felépülő narratív világ. A történet (histoire) ennek egyik része, a szereplők által megjenített, elbeszélt világ. Lintvelt J. 1981, 31-35.
[22] Makkai 1979, 352.
[23] Makkai 1979, 353.
[24] Makkai 1979, 351-352.
[25] Makkai 1979, 352.
[26] Szőcs 1979, 26.
[27] Szőcs 1979, 6.
[28] Németh 1927/1989, 153.
[29] Szabó Dezső meghatározó szerepét Jancsó Elemér jelöli meg: "A magyar falu és paraszt sorsa Erdély íróit Szabó Dezsőn át figyelmezteti feldolgozásra." Jancsó 1935/1976, 102.
[30] Egyik értelmezője szerint Szabó Dezső e regényében az eltűnt falu, az elveszített Erdély mítoszát rekonstruálja. Jelen esetben azonban az értelmezés e vonalát nem kívánjuk követni. Pomogáts 1989 9.
[31] Balogh Edgár szerint a regény megjelenése után alakult ki egy Szabó Dezső-imádat és egy dogmatikus Szabó Dezső-elátkozás. Balogh 1968/1974, 211.
[32] A regény első kiadása 1936-ban jelent meg, az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában, a második Budapesten, 1937-ben.
[33] Mikó-Kicsi-Horváth Sz. 1983, 232.
[34] Napkelet.15. évf. (1937) 8.sz.534. Idézi Mikó-Kicsi-Horváth Sz. 1983, 232.
[35] Az emlékezet mind a napi élettevékenységek, mind pedig a kommunikáció, a társadalmi viszonyok szempontából alapvető szükséglet. Az emlékezés alapvető identitástermelő cselekvés. Minthogy a múlt annyiban létezik, amennyiben feleleveníthető, szemiotizálható, valójában nem ösztönszerű, hanem kulturális cselekvés. Az orális emlékezés technikája az emlékezet térhez (topográfiához) és időhöz (kronológiához) való kötése. A felejtés elleni védekezés az emlékezet externalizációja, írásban való kihelyezése, a későbbi értelmezés számára hozzáférhetővé tétele. Assmann 1999.
Egy mészkői személy "írott környezetének" bemutatása: Keszeg 1998.
[36] A szereplők azonosítását Jobbágy Miklóssal( sz. 1894) és Gálffy Eszterrel (sz. 1921) végeztem el. A regény topográfiáját Mikó Imre is megfejti. Balázs Ferenc: Bejárom a kerek világot. Bukarest. 1975. 24-25.
[37] A névadás mint poétikai-stilisztikai alakzat vizsgálata a mesekutatás figyelmében álló kérdés volt. Irodalmából: Balázs-Barati-Robert 1989.
[38] Ezen eseményeket a falu szülötte, a lelkész Nyitrai Mózes is megörökíti emlékiratában. Nyitrai 2001, 235-237.
[39] Pl. Kivirágzott kecskeszarvak.
[40] A mesét Propp olyan, unilineáris sémára épülő történetként határozza meg, amelynek kezdete egy hiányra való rádöbbenés, befejezése pedig a hiány pótlása, a hős akcióit tekintve pedig a mese kezdete a hős károsulása, befejezése a hős győzelme. A mese az erkölcsi világrend epikus foglalata.
[41] Németh L. 1942, 403-404.
[42] Taxner-Tóth E. 1973, 32.
[43] Itt jegyezzük meg, hogy a regény folytatása az 1937-ben közzétett Ragyog egy csillag.
[44] A hiedelemmondák morfológiai elemzésének egyik következtetése, hogy amennyiben egy hiedelemkör narratív megjelenítése magába olvasztja az illető hidelemkör valamennyi funkcióját, ez a hiedelmkör improduktív jellegének bizonyítéka. A világmagyarázatra még alkalmas hiedelmek folytonosan variálódó narratív struktúrákat termelnek. Keszeg V. 1999, 128-134. Különösen 132.
[45] Tamási Áron 1938-ban elhangzott nyilatkozata. Újraközlése a regény 1981-es kolozsvári újrakiadásában. 243.
[46] A natura-kultúra bináris oppozíciót a szakirodalom több megközelítésben tárgyalja. H. Bausinger mutat rá a tér, az idő, a hagyományok jelentésének és megélésének a technika térhódítása miatti átértékelődésére. H. Bausinger 1995. Ugyanebben a vonatkozásban említhető Szíjártó Zsolt tanulmánya a civilizációs vívmányok prosperitást biztosító és és kockázati faktorokat szállító hatásáról. Szíjártó 2002. Pócs Éva több tanulmányában határolja el a természet és a civilizáció világát: a zooantropomorf lények, Pócs 2002a, a tér és idő paradigmatikus eltérései, Pócs É. 2002b, valamint a "nyers és főtt" kategóriái alapján, Pócs 2002c.
[47] Az alkoholbetegek paphoz fordulásának egyedüli jelzése: Keszeg 1996, 33., 359. A z alkoholisták az ortodox pap előtt fogadalmat tesznek, hogy egy meghatározott ideig nem fogyasztanak italt.
[48] Román köznyelvi szó, jelentése 'hitvány, szrencsétlen'.
[49] A nemiségtől való megszabadulás, vagy legalább a kiegyensúlyozott, megállapodott családi élet feltétele a látnoki, szent asszonyi szerepkörnek. Részletesebben: Keszeg 1999a.
[50] Mezőségi változatai: Keszeg 1999, 196-197.
[51] A hely kiválasztásának/kijelölésének narratívumát elemzi Berze Nagy 1927.
[52] A megszállt, uralt tér veszélyes az ember számára. Ilyen esetben a házat el kell hagyni, a föld művelhetetlen. Mezőségi hiedelmek: Keszeg 1999, 138.
[53] A hivatkozott Sáncalja című regény a szerző életrajzi sorozatának első darabja. Az elemzett epizódot elbeszélésben is feldogozta, A piros szemű kiskakas címmel.
[54] A szerző hasonló szándékot követő elemzése azt követte, hogy a szépirodalom recepciója, hatása hogyan történik meg a populáris közegben: Keszeg 2002b.
[55] A korabeli zsinati döntéseket és prédikációirodalmat Dömötör Tekla tekinti át. Dömötör 1981, 46-55.. Korábban: Bitskey 1978.
[56] E folyamatról, a hatalom újkori újraelosztásáról: Muchembled 1997. Különösen: 49-244. A boszorkányperek irodalmából egyetlen tételre utalunk: Kristóf I. 1998.
[57] A kor irodalmának összefoglalása: Bisztray 1945, Pogány 1978, Oláh 1986.
[58] Egy évszázaddal korábban Petőfi Sándor János vitéze optimista nemzeti-plebejus eposz epizódjaként szerepelteti a sötétség birodalma fölötti győzelmet.
[59] Ju. Lotman 1994.
Kutatói vendégoldalak
- Bakk Miklós
- Balázs Imre József
- Balogh Brigitta
- Bárdi Nándor
- Bartos-Elekes Zsombor
- Benedek József
- Biró Annamária
- Bodó Barna
- Csata Zsombor
- Dégi L. Csaba
- Demeter M. Attila
- Egry Gábor
- Egyed Péter
- Fosztó László
- Fülöp Mihály
- Gagyi József
- Hermann Gusztáv Mihály
- Horváth István
- Horváth Sz. Ferenc
- K. Lengyel Zsolt
- Kántor Zoltán
- Keszeg Anna
- Keszeg Vilmos
- Kiss Dénes István
- Kiss Tamás
- Kovács András
- Könczei Csilla
- László Márton
- Lőrincz D. József (1956-2021)
- Magyari Tivadar
- Magyari-Vincze Enikő
- Oláh Sándor
- Pál Judit
- Pál-Antal Sándor
- Papp Z. Attila
- Pávai István
- Péntek János
- Péter László
- Pozsony Ferenc
- Salat Levente
- Selyem Zsuzsa
- Sipos Gábor
- Stefano Bottoni
- Szabó Árpád Töhötöm
- Szabó Levente
- Szilágyi N. Sándor
- Tóth Zsombor
- Varga Attila
- Varga E. Árpád
- Veres Valér
- Veress Emőd
- Veress Károly
- Vincze Gábor
- Vincze Hanna Orsolya
- W. Kovács András
