A ‘mai nap’ megélése és reprentálása. In: Zsigmond Győző (szerk.): Napjaink folklórja/Folclorul azi. A Magyar Köztársaság Kulturális Központja, Bukarest. 2003. 33–64.
A 'mai nap' mint rítus és mítosz
Jelen tanulmány arra tesz kísérletet, hogy a mai napot mint rítust és mint mítoszt értelmezze. Rítusként alkalmas az idő tagolására, az események koherenciájának szervezésére, mítoszként pedig korábban csomagolt tartalmak kibontására és érvényesítésére. Az értelmezés az egyéni viselkedésre, valamint a relevancia és redundancia együttes érvényesülésére figyelve Bausinger "párhuzamos különidejűség" fogalmához kapcsolódik. A mai nap rítusait elemezve, e rítusoknak a társadalmi szférát (viszonyok, szerepek) megjelenítő, felújító és megerősítő szerepét hangsúlyozva Bloch "múlt és jelen a mában" metaforájához közeledik. [1]
"Ma reggel az urak felgyűlvén, akik búcsúztanak és el akartanak menni a főrendek közül az szükségnek miatta, azok is felgyűlének és ki-ki maga memorialisában, minemű szükségben vagyon és hova akarna menni, letötte a Gubernium előtt. És némelyek színt csinálván, azt tötték föl, hogy Havasalföldébe, kiknek magoknak, kiknek az atyjoknak a vajda sok oblatióbal volt. Némelyeknek ott lévő kereskedő emberek adósok, abból élnek. Kik kölcsön kereskedő emberektől kérnek, ergo quietantias, hogy Erdélyben a cselédjek megfizessék. Némelyek pedig csak aperte haza Erdélybe mentenek kéredzeni, nem lévén semmi consolatiójok Havasalföldében, úgy, hogy otthon magokat delineálják magok házoknál. Már mi lesz eventusok, Isten tudja. Látom, némelyek tartanak a kéredzéstől is, félvén a non putamustól, aki itt hamar megesik. A többi között Macskásiné asszonyom is ki akarván kéredzeni - a fia ismét Havasalföldében /van/ aki eddig itt köztünk volt -, kinek memorialisát én vittem bé az úrhoz. Kinek az lött a válasza, hogy oly helyre teszik vissza, ahol volt, miért kéredzik". Ezt írta naplójába 1705 Szent György havának 15. napján Wesselényi István. S bár a figyelmünk hajlamos lenne utána szegődni a labancos idők eseményeinek, nem tehetjük meg. A napló ugyanis váratlan fordulatot vesz. De olvassuk a következő nap, április 16. bejegyzését:
"Ma kimentünk én, Haller György és Lázár György uramék, az úr három paripáján sétálni és a lovakat is jártatni. Egyéb újságot nem láttunk, hanem a sok lovas strázsákat a város körül, circiter tíz helyen körös-körül." [2]
Dolgozatunk nem kívánja az 1674-ben született, 1734-ben elhunyt, a Habsburg-ellenes harcokat kezdeményező Wesselényi Pál fiának, az 1709-ben kinevezett erdélyi kormányszerv, a Deputatió tagja majd elnöke, majd 1713 után a főkormányszék tanácsosa, elnöke, a gubernátori tiszt többszörös jelöltje, Wesselényi István naplóját elemezni. Az előbbi sorok idézésével csupán a kutatási ötletet felvillantó helyzetet szeretnénk érzékeltetni. Az olvasó ugyanis olyan kérdésekkel ütközik meg, mint mit jelentett a ma az akkori naplóírónak? Milyen (naplóírói, emberi) tapasztalatok, milyen automatizmusok munkáltak benne, hogy kihangsúlyozza, napról napra megismételje azt, hogy feljegyzése ma készült? Melyek annak a napnak azok az összetevői, amelyek bekerültek a naplóba (és miért kerültek be, ill. miért azok kerültek be)? És melyek annak a napnak azok az összetevői, amelyek benne voltak a napban, de a napról készített feljegyzésben nem kap(hat)tak helyet? És miért nem?
Ugyanis a napló bejegyzéseit követve az olvasó az alábbi kérdésekkel szembesül. Az események tagolásának, az idő és az események értelmezésének milyen rejtett dimenziója, összefüggése szerveződik egységbe abban a toposzban, amit a naplóíró a mának, a mai napnak nevez? Hogyan írható le az az antropológiai helyzet, amelyben egy személy az idő egy metszetét, az események egy szegmentumát a mai napnak nevezi, a mai napként éli meg? Milyen cselekvés, magatartás, beállítódás vagy rutin az, amely ezekre a szegmentumokra reflektál, s amely létrehozza a mai napot mint mítoszt? Arra teszünk tehát kísérletet, hogy a mai napot olyan intézményként definiáljuk, amely az embert egyszeri alkalomra, az idő és az események egy egységnyi mennyisége számára igénybe veszi, s a napi cselekvések és történések minden epizódját, szelekció érvényesítése nélkül egységben szemléljük. Jelen esetben arra kívánunk reflektálni, hogy az antropológiai kutatások tárgya, a kultúra minden esetben egy egyén köré szerveződik, aki általa az idő egy egysége alatt a tér egy szegmentumában kommunikációs kapcsolatokat létesít környezetével. Ezekben a kapcsolatokban a kultúra mindig aktuális kihívások és üzenetek formájában van jelen. Ezek az esetek tehát az egyén számára biográfiai események, a kultúra számára pedig érvényesülési alkalmak.
Gondolatvezetésünkben két szándék kapcsolódik össze: számbavenni azokat a napról mint intézményről szóló narratív programokat, a tapasztalatokat és automatizmusokat, amelyek lehetővé teszik az idő és az események tagolását, a nap megnyitását, az egyik napról a másikra való áttérést, a naphoz való hozzáférést, a benne való részvételt, valamint azokat az eljárásokat, amelyek feldolgozzák, értékelik, narratív reprezentációvá alakítják az időt és a bele zsúfolódott eseményeket, azaz lezárják, "csomagolják", hordozhatóvá, felidézhetővé, újhasznosíthatóvá teszik az idő e szegmentumát. Értelmezésünkben ezeknek a cselekvéseknek rituális jellegük van, egy, a cselekvéseket összetartó, a mai nappá szervező rituális koherencia kapcsolja őket össze. [3] E koherenciát abban látjuk érvényesülni, hogy napról napra újraszervezi, behatárolt időkeretben kikényszeríti/lehetővé teszi a cselekvéseket, összefüggéseket teremt közöttük, aktuális motivációkat rendel hozzá az egyes cselekvések elvégzéséhez, illetve a cselekvések elvégzésére az egyént igénybe veszi. Egyrészt tehát az eseményekből megszerkeszti a mai napot, másrészt pedig a napban mint rítusban való részvételre kényszeríti az egyént. Ezzel az értelmezéssel kapcsolatban előzetesen két megjegyzést kell tennünk. Az egyik az, hogy a mai nap mint rítus a nap egyediségét hangsúlyozza, hívja életre. A történelemmel szemben, amely csak bizonyos napok szerkezetére, s méginkább bizonyos napok bizonyos eseményeire figyel, e szemlélet minden egyes napot eseménnyé avat. [4] Másrészt pedig a kollektíven megélt eseményekkel szemben az egyénnek az eseményekben való részvételét, az eseményekről való tapasztalatát hangsúlyozza. [5]
Ténykedései által az ember naponta beleintegrálódik nagy rendszerekbe: a kapcsolatai révén (beszélgetés, látogatás, köszönés, együtt étkezés, ivászat, közös munkavégzés, bevásárlás) a szociális környezetbe, a természetbe a tisztálkodás, az öltözködés, a munkavégzés, az időjáráshoz való igazodás révén, a mesterséges környezetébe munkája, az állatgondozás, a növényápolás, a hivatali munkája révén. A táplálkozás által az egyén naponta felújítja kapcsolatát szociális, temészeti környezetével. Napi ténykedése újra és újra szükségessé teszi a terek bejárását (kert, utca, temető, rokonság, templom, bolt), újabb terek megismerését és beélését, az idő újrabeosztását. A nap rítusának része a test gondozása, ápolása, felkészítése a nap elviselésére, túlélésére.
Első helyen a nap megnyitására és lezárására, a nap körülhatárolására való törekvést tesszük szóvá. A jövőre irányuló tudakozódási, tájékozódási aktusok olyan cselekvések, amelyek a folyamatos időbe rejtett napot előzetesen bizonyos tartalommal, elvárással töltik fel, a múlt és a jövő közé illesztik. A még meg nem kezdett időintervallumot érzékelhetővé, kezelhetővé teszik, az embert pedig felkészítik az elfogadására, a vele való azonosulásra, megélésére. Miközben a társadalmi pozíció legitimálására a múltban felhalmozott teljesítmények szolgálnak, az individuális életben a jövőnek, a távlatnak van nagyobb jelentősége. A jövőre való rákészülés, a jövő elképzelése az egyén részéről sokkal több erőfeszítést igényel, mint a múlt emlékezetben tartása, felidézése. Perszonális, individuális jellege miatt a tudakozódási technikák "bukása", kompromittálódása, a nyilvánosság alá szorulása az utóbbi évszázadok leglátványosabb eseménye volt. Illetve, a cenzúrától szabadult média, az alternatív intézményrendszer leglátványosabb kínálata ezen a téren tapasztalható.
A feltárt tájékozódási technikák elsősorban a hagyományos jóslási eljárásokat tartalmazzák. Ezek komplexitását érzékeltetendő említjük meg, hogy a leírások szerint a jóslás különleges, rendkívüli fizikai és spirituális teljesítmény (álom, előérzet) [6] , az emberi sors természeti, kozmikus, asztrális összefüggésekbe való belehelyezése, az emberi test elváltozásainak értelmezése (időjárási prognózis, horoszkóp) [7] , a transzcendens világgal való kapcsolatfelvétel (látomás) [8] . A napnak az éjszakai álmok értelmezésével, üzenetük kidolgozásával, s az ebből fakadó stratégiák kidolgozásával való kezdése családi környezetben az utóbbi évekig gyakorlatban maradt. Néhány évtizeddel korábban a lányok esti, éjszakai foglalatossága volt a jövőről való tudás megszerzése, kidolgozása. [9] Polgári környezetben a 20. század első felében a jóshoz fordulás, a reggeli kávéból való tudakozódás társasági eseménnyé változott át. A napnak a tudakozódási rítussal való megnyitását az utóbbi években a média hozta vissza, terjesztette újra el, tette tömegméretűvé. A reggeli hírlapok, napilapok, a tv és a rádiók reggeli híradásai, a honlapok szolgáltatásszerűen biztosítják a napról való előzetes tájékozódást. Továbbá, a reggel megnyitott e-mail- és postaládák, a telefonkészülékek, a munkahelyi reggeli értekezletek az egyén számára egy napra a társadalomhoz való hozzáférést, a társadalomba való integrálódás forgatókönyvét szervezik meg. A jóslás kiemelt esemény, amely tárgyiasítani tudja az időt, lehetővé teszi az egyénnek az időből való kilépését, az időtől való függetlenedését, s ezáltal a rá-látást. A mantikus és divinációs gyakorlatok kritikájának legerősebb érve a jóslatok beteljesülésének alacsony aránya. A jóslás jelentősége azonban nem a valóban bekövetkező események előrejelzésében áll. Habár a jóslások nagyobb része nem igazolódik be, a tudakozódási események mégsem válnak népszerűtlenné. Igazi funkciójukat azáltal töltik be, hogy az egyént eltávolítják a múltjától, a jövőt teszik megközelíthetővé, lehetséges alternatívák fölötti töprengésre késztetik. A jóslási esemény nem utólag igazolódik vagy érvénytelenedik. Valódi szerepét akkor tölti be, miközbe történik, zajlik a jóslás, azáltal, hogy jövőt a jelenhez közelíti, a jövőhöz való lehetséges viszonyulási formákat állít elő.
A jóslással egyenértékű a kezdődő nap egyediségének hangsúlyozása. Ilyen szimbolikus aktus a napok új/tiszta ruhadarab felöltésével, a ruhadarabok kiválasztásával való indítása. [10] A nap megkezdésének fontosságát hangsúlyozza az a hiedelem, amely szerint elindulás után nem szabad visszafordulni, visszatérni. [11] Elsősorban katolikus és ortodox vallásúakra jellemző az úti szerencsének keresztvetéssel és fohásszal való befolyásolása. A környezet, az élettér, a munkatér megtisztítása, a kezdődő napra előkészítése, átrendezése szintén számtalan szimbolikus elemet tartalmaz. Ezek az utóbbi példák egyúttal a napok szimbolikus, rituális elválasztásának gyakorlatát is jelzik. További példaként említhető az öltözet változtatása, az éjszakai pihenés kötelező betartása. [12]
A táplálkozás a biológiai szükséglet kielégítéseként, vallásos aktusként, a napi program függvényeként, valamint szociális kapcsolattartásként járul hozzá a nap feltöltéséhez. A falusi táplálkozás a mezőgazdasági szezonban hozzá van igazítva a napi munkavégzéshez. A vasárnapi és az ünnepnapi táplálkozás egyidőben vallásos és társadalmi jelleggel is bír. A vallásos aktusként végzett táplálkozás formáiként említhető az úrvacsora, az ostya elfogyasztása, a vallásos ünnepeket megelőző böjtös étkezés. Az ünnepi étkezés formáit képezik a szentelmények és az illető napra előírt ételek (húsvéti bárány, az újévi disznó, hal) elfogyasztása, illetve a tiltások betartása. A mágikus funkciójú táplálkozás célja lehet a jóslás, valamint a rontás és a gyógyulás.
A táplálkozási gyakorlatban kimutatható nagyobb vonulatok a következők. [13] A parasztság, majd a falusi társadalom étkezési gyakorlatában a napi étkezések száma, az étel mennyisége és anyaga évszakok szerint erős átrendeződést mutat. A friss ételek előállítása szerves, tekintélyes komponense volt a napnak. A napi menü összeállítója, előállítója és felszolgálója a háziasszony. Tavasztól őszig az asszony naponta bejárta a veteményes kertet, termesztette, felügyelte a konyhai növényeket, s ahogy azok növekedni kezdtek, naponta összeválogatta a gumókat, leveleket, a szárakat, a terméseket. Ősztől a női felségterület a kamra és a pince lett. Ugyanide költözött be az ólból a sertés húsa, zsírja. A friss húst biztosító majorság továbbra is az ólban maradt. Május végén kerültek levágásra az első zsenge jércék. A paraszti étkezésben ettől kezdve kétnaponként került sorra a csirke. A baromfiudvaron márciustól folyamatosan a nyár kezdetéig újabb és újabb fészekalja csirke nevelődött. Ősztől kezdve a majorság vágása megritkult, a tyúk mindössze a vasárnapi ebéd alapanyagává vált. Ekkorára egyébként is tojni kezdtek a jércék, s kiválasztódtak a magkakasok. A gazdasszony ekkor már szám, szín és természet szerint számon tartotta az állományt. A deres napok kezdetével a rüdeg récék és libák karám mögé kerültek, hogy ne járják le súlyukat. A gazdasszony intenzív hízlalásnak vetette alá őket. Ugyanígy számon tartják a levágható galambokat, vadgalambokat. A férfiak kijárnak halászni, vadat fogni. Télen a leölt állat húsa alkotta az alapételt. Kocsis Rózsi egy téli regellit ilyenképpen ír le:
"- Kicsi Rózsi, keljél fel, megvan a puliszka. A kicsi testvéred már rég játszik. Kialauszod a magyarót a földből./.../Gyertek, gyertek enni, siessetek, mert kell aztán varrjak.
A puliszka párolgott a tálban, én a nagy ágy melletti karszéken ültem a kicsi testvéremmel. Nekünk a tányérba tettek puliszkát meg egy ujjnyi kolbászt, egy falatnyi húst s csuporba káposztalevet.
- Na, imádkozzatok és egyetek!
- Eddegéltünk, mindegyik falatra haraptunk egy pici kolbászt vagy húst." [14]
Az együttétkezések alapformája az ételnek a családi körben való elfogyasztása. Nyári időszakban az alapforma csupán az esti étkezésre szorítkozik. A reggeli, a délelőtti és a déli étkezés azonban a szezonmuka és a munkacsoport függvényében változik. [15] Ugyancsak a paraszti társadalomra jellemző a menü szezoniális összeállítása, valamint az alapanyagok gazdaságon belüli előállítása és konzerválása. A hétköznapi és vasárnapi, valamint ünnepnapi étkezés élesen elhatárolódik. A vasárnapi rituális étkezés középpontja az ebéd, amely mennyiségben, minőségben és szertartásos jellegében különbözik a hétköznapi étkezéstől. Az ünnepi étkezés sajátosságai a rituális ételek felszolgálása (zsírtalan ételek, bárányhús, töltöttkáposzta, úrvacsora, ostya, ázalék, piros tojás), az elfogyasztás módja és helye (templom, temetőkapu), a szociális komponens (a családdal, a vendégekkel való együttétkezés). A polgári, majd a városi étkezés függetleníti magát a környezet által felkínált alapanyagoktól, nagyobb mértékben használja ki az univerzális ételféleségeket, felfedezi a nemzeti konyhák ízeit és rítusait. Az idegen ételek és italok kipróbálása attrakcióvá válik. A magazinok a háziasszonyok számára napokra lebontva állítottak össze menü-kínálatot. A családtagok az étkezésben függetlenednek/elmagányosodnak. Az együttétkezés szociális jelentése megnövekszik (meghívás), az étkezés színhelye (zöldben, vendéglőben, vásárban ) és ideje (éjszaka) jut jelentéshez. A háziasszony jelentős mértékben mentesül a menü összeállítása, elkészítése, felszolgálása alól. Ezáltal pedig nagymértékben elveszíti kapcsolatát természeti környezetével. A fűszerek előbb a piacról, majd a boltokból kerülnek be a konyhába. A konyhakert szerepét lassan a konyhai szekrény, a hűtőláda veszi. Az étel előállítása már nem teszi szükségessé a kert, a baromfiudvar bejárását, a növények és kisállatok fejlődésének figyelemmel tartását. Ennek szerepét a lakásdísszé előlépett dísznövények és -állatok gondozása veszi át. A forgalomból kikerült edények, konyhai kellékek, akár ezek utánzata lakásdíszítő tárggyá alakul át (nagymamák edényei, mozsara, a háztartási eszközök utánzatai, a vásári, gyékény, kerámia és fa eszközök). A szezoniális alapanyagok iránti tájékozódás szerepét átveszik a fűszerreklámok, a hagyományos receptek alapján készülő ételek helyét pedig a konzervált és a félkész ételek. Ezzel egyidőben felértékelődik a sajátkezűleg elkészített étel. Megnő a tudás mások étkezési szokásairól, amely tudást a filmek, regények, a városi konyhák, a turizmus, a gasztronómiai tanácsadók és tanfolyamok terjesztik. Az étkezés és annak időpontja fokozottabban a munkaprogram függvényévé változik. Megnő az ajzószerek, az ételpótlékok fogyasztása. Az alkohol és az üdítők fogyasztása függetlenedik az étkezéstől. Szórakozássá változik a vadászat, a halászat, a gombászás, a gyógynövények beszerzése. A két, a hagyományos és modern modell közötti különbség a biológiai és a társadalmi jelentések különválásában jelölhető ki. Miközben a városok gyorskonyháiból hideg- és melegételek kerülnek a járókelők kezébe, a napi program kiemelkedő eseményévé válnak az együttétkezések. A fogyasztás a biológiai igénytől függetlenedve társadalmi jelentésekhez jut. Hasonló funkcióváltozáson esett át a bevásárlás is. [16]
A napra való felkészülésnek részét képezi a test felkészítése, mások számára való elfogadhatóvá, elviselhetővé tétele. Ezek az előkészületek nagyobbrészt láthatatlanok maradnak, az intimitás területéhez tartoznak, ezért a fenti memoárba se kerültek bele (pihenés, öltözködés, tisztálkodás, a higiéniai és kozmetikai rutincselekvések). Valójában ezek során történik meg a test szocializálása, a testnek az érvényben lévő, adekvát testképhez való hozzáközelítése. [17] A tisztálkodás, a test tisztántartása túlmutat a testre irányuló napi figyelmen. Morális, etikai, vallásos és szociális meghatározottságokkal rendelkezik, továbbá összefüggésben van a napi munkavégzéssel, a táplálkozással, az időjárással, a természeti és épített környezettel. Vannak olyan tisztálkodási rítusok, [18] amelyek az egész évre kihatnak. Tordai előírás szerint március elsején a lány csóré fenékkel ment ki az ajtón, hogy a szeplők ne az arcát, hanem a fenekét lepjék el. [19] Szintén március elseji, vagy márciusi hóval mosakodott az, aki a szeplőt, a májfoltot akarta eltüntetni arcáról. [20] A január elsején hajnalban merített víz, az aranyosvíz, a vele történő mosakodás, a belőle való fogyasztás egész évre egészséget és szerencsét biztosít a család tagjainak. A városi környezet a szocializálási mechanizmusok végrehajtását nagymértékben szolgáltatások formájában (vízszolgáltatási programok, közfürdő, kozmetikai szalonok) fejlesztette tovább. Ezzel egyidőben alárendelte őket az aktualitásnak, a divatnak, valamint a kikapcsolódás formájává alakította. Az öltözet bizonyos alkalmakra előírt formáinak felöltése, viselése és levetése szertartásos módon, a nyilvánosság előtt történik meg (menyasszony, halott, konfirmándus).
A test felkészítésének másik részét orvosi előírások irányítják. A gyógyszerek kiírása, kiosztása idővel nagymértékben a családi és az indviduális dróghasználat területére került át. Szerepe szintén megváltozott: a test erősítése mellett előtérbe került a test ajzása (kávé, alkohol, kábítószerek, nyugtatók), amely elsősorban a testnek a társadalomtól való elvonását, megóvását, individuális kezelését jelenti.
A nap megélése váltakozva teszi szükségessé a test rejtését és exponálását. (pl. az étkezés, az alvás, a tisztálkodás, a kapuba való kiállás, a korzó, napozás). Pl. a tisztálkodás és mosás visszavonult a családi tér rejtett zugába költözött. [21] Az egyéni rítusok e csoportjának egyik része a szervezet biológiai szükségleteinek kielégítésére irányul, másik része pedig a test szocializálására, elfogadhatóvá tételére, valamint a test által működtetett nyelvvel küldött üzenetek forgalmazására. A szexualitás egyik oldalon a nyilvános szférából visszavonult, a családi szolidaritás kifejeződésévé változott. [22] Másik oldalon a klubok, a fotók, a filmek, számítógépes hálózatok látványossággá alakították a testet és a szexualitást. A vallásosság az individualitás, az intimitás területéről szembetűnően átkerült a publikusság szférájába (a csíksomlyói búcsú, a templomok ünnepi alkalomkor való látogatása, a templomi viselkedés tévében való közvetítése ).
Természetesen, az indító idézet főszereplője csupán metaforája lehet e helyzetnek. Ne felejtsük el, hogy a naplóíró ekkor életének 31. évében járt, augusztus 21-én készült betölteni 31. életévét. És ezt két okból is hangsúlyozni kell. A napok hosszúsága, jelentősége, valamint a nap érzékelése, megélése (tehát az észlelés és a tapasztalat) tartalmában és intenzitásában az élet során változik. Ebben szerepet játszanak a kiépülő, felvállalt társadalmi szerepek, amelyek igénybe veszik az időt és a szervezetet. Miközben a kisgyermek "semmittevésre" ösztönzésének megvannak a maga stratégiái, a felnőtt ember otthonmaradása már deviánsnak minősül. A szociális szerep leépülése felszabadítja az időt, elviselhetetlenül hosszúvá teszi a napot, a szervezetet mentesíti a fizikai és szellemi erőfeszítés alól. Ugyanakkor a nap megszervezésében, elviselésében szerepet játszik a test fizikai és pszichikai erőnléte és teherbírása. Gazda Klára monográfiában foglalta össze egy háromszéki gyermektársadalom életkoronként, évszakonként módosuló igénybevételét és programját. Következtetései közül itt csupán arra hivatkozunk, hogy a gyermek szociális kapcsolatainak kiépülése, a település terében való mozgása, a felnőttek általi foglalkoztatottsága arányosan fokozódik az életkorral. Ennek következtében az egy napra eső cselekvésformák száma megnő, s ezzel egyúttal változatosságuk is. [23] Verebélyi Kincső egyik tanulmánya arra vállalkozott, hogy az idősek társadalombeli megítélését, társadalmi szerepeit, az életkorhoz illő magatartásukat tekintse át. Példái közül azokat emeljük ki, amelyek azt bizonyítják, hogy idősebb korban a környezet nagyobb kényelmet, több pihenést engedélyez, több figyelmet, gondviselést biztosít. [24] A kérdést korábban Németh László vetette fel egyik, 1948-ban írott esszéjében. Az öregkort az egyedfejlődés történetében bekövetkező leépülés helyett metafizikai állapotként határozza meg: az ember kilép a kompetícióból, megszűnnek a vonzódások és a motivációk, higgadtan, elfogulatlanul, bölcsen tudja szemlélni az eseményeket és a környezetét. "Az öregkor ereje az, hogy magunk is elegek vagyunk hozzá. Egy magányos ifjú csupa dac, sértődés, mélabú: az igazi öreg akkor is magában van, ha egy ország ül a lábainál." "A magyar szellem még nem fedezte föl a megöregedés hatalmát"- írja Németh László. [25] Páczkán Éva egy erdélyi asszony életpályáját rekonstruálta, arra figyelve, hogy a különböző életkorokban szociális kapcsolatainak, életterének határai hogyan tágultak illetve zsugorodtak. [26] Zakariás Erzsébet a hagyományos asszonyélet állomásait, évszakonkénti feladatait tekintette át. [27] Kocsis Rózsi visszaemlékezésében külön fejezetbe foglalja a gyermeki játék, a munka egy napra eső mennyiségét. [28] Több memoár tartalmaz olyan utalást, amelyből az derül ki, hogy milyen életkorban milyen igénybevételt tartottak megterhelőnek, kibírhatatlannak (tehercipelés, munka, virrasztás stb.). Kiss Lajos a szegény emberek életét a napi igénybevétel és a nyújtott szolgáltatás függvényében szerveződő rendszerekként írta le. Könyve különböző foglalkozású szegény emberek napját mutatja be kivételes érzékenységgel. A tízévesen szolgálatba álló kanász napja a következőképpen kezdődik: "Tavasszal virradatkor (4 óra) kel a kanász. Kihordja az íziket, kisepri a jászolt, az etetéshez takarmányt visz be, a tehénnek leveles csutkát, a lónak zabot, kukoricát, mely alá polyvát terít. Míg a jószág eszik, a trágyát kihordja alóla. Azután a vályúból megmosdik, utána megfésülködik és bemegy reggelizni. Kenyeret, szalonnát, túrót eszik, vagy tejet. Régen kint früstökölt a disznó mellett, ahová a béres vitte ki az ennivalót. Evés után segít az itatásnál, majd az abrakolásnál és fejésnél. Jó időben itatás után, 6 órakor kiereszti a disznókat, kihajt." [29] Ez a program szorosan függ a gazda állatállományától, az évszaktól, az időjárástól, sőt a gazda emberségétől is. Hasonló, eposzi méretű és jellegű leírást készít egy ír férfi egy napjáról J. Joyce az Ulisses című regényében.
Itt jegyezzük meg, hogy a mai napot megélők eltérő viselkedésére a szakirodalom régen felfigyelt. Ennek megnevezésére Bausinger újítja fel E. Bloch "párhuzamos különidejűség" terminusát. A mienktől eltérő kontextusban a különidejűség mint egyidejűség az "eltérő, különböző történeti erőtényezők által meghatározott elemek egyidejűségét" jelenti, a különböző felfogások és életmódok, eszmék és ideológiák egyidejűleg, mégis egymástól függetlenül való létezét. [30]
Korábban a napot megnyitó eljárásokat említettük. Szükséges megemlítenünk a hasonlóképpen fontos, a napot lezáró aktust, a nap számbavételét. A lezárult időintervallum "csomagolása", feldolgozása, kiértékelése számtalan esetben szertartásos módon zajlik le. Ilyen szertartások az óévbúcsúztatás, a hegybekiáltás. A paraszti gazdaságban az esti kiüléssel, kapuba való kiállással, a csordára való várakozás idején történt és a csorgónál való beszélgetéssel kerültek sorra a nap eseményei. Ezek voltak azok az interpretációs, reprezentációs aktusok, amelyek során megtörtént az események popularizálása, feldolgozása. Ez a szertartás hivatott kialakítani a kortárstudatot, [31] a korszaktudatot [32] . E rítus modern változataként említjük meg a hangzó és vizuális média esti híradóit, amelyek összeválogatják azokat az eseményeket, amelyek egyediségük, váratlanságuk, jelentőségük révén az eltelt nap partikularitását tudják reprezentálni. A híradó a napi események "csomagjaként" a "véletlen egybeesések" elvét követve prezentálja a tetteket és teljesítményeket. A nap megítélésének, kiértékelésének távlata egyelőre hiányzik, a nap áttekintése önmagában a nap keretén belül valósul meg, s ebben a keretben a legkülönfélébb események kerülnek egymás mellé, s az események reprezentációjába a legkülönfélébb epizódok kerülnek be. Bizonyos mértékben ez már kísérlet az események kisajátítására, az előzmények és következmények medrébe való belillesztésére.
A fenti példákkal és gondolatokkal kapcsolatban szükséges néhány általánosító megjegyzést tenni.
Legelőször azt jegyezzük meg, hogy miközben a narratívák arra tesznek kísérletet, hogy a napokat összefüggésükben, egymásutániságukban jelenítsék meg, a mai nap rítusa a tegnap ellen munkál. Bár az ember ugyanazokkal a rutincselekvésekkel lát neki a mai napnak, alkamazásuk által valójában a tegnaptól kíván eltávolódni, az őt a környezetéhez kapcsoló szimpátia kinyilvánítására újabb alkalmakat kíván teremteni. S bár valójában a rutincselekvések biztoságot nyújtanak az ember számára, a mai nap az előre nem látott történésekkel, az ismétlődő történések egyediségével, az események élményszerűségével a tegnappal, a tavalyi évvel, egyszóval a múlttal fordul szembe. Miközben a Van Gennep által kidolgozott rítuselmélet, a klasszikus történelemszemlélet, a folklorisztikán belül pedig a hagyományos narratívumok vizsgálata, ezen belül a mesekatalógus, Propp morfológiai elmélete, akárcsak újabban a forgatókönyvek elmélete az események receptálásának és narratív formában való reprezentálásának a lehetőségeire hívja fel a figyelmet, alig van módszerünk és elképzelésünk a sémákhoz nem igazódó események és történetek értelmezéséhez és rendszerezéséhez. [36] A legkülönbözőbb területek (történelem, szokáskutatás) tudományos reprezentációi (eseménytörténet, szokásmodell) előszeretettel mellőzik a kutató által zavarónak, irrelevánsnak tartott mozzanatokat. Az ilyenképpen kialakított elméleti konstrukciók tiszta evolutív és strukturális kompozíciókhoz vezetnek el, ám távol állnak a "rejtett kamera", a terepen való tartózkodás élménygazdagságától és életközelségétől, a reprezentált valóságtól. A játékelmélet, a párhuzamos egyidejűségek, a véletlen egybeesések elméletének érvényesítése mindenképpen érdekes (bár nem garantált) eredményeket ígér. [37] Mintahogy mindeddig arra is alig figyeltünk fel és alig beszéltünk arról, hogy a hagyományos cselekvések és szövegek (ima, mese, ének, köszönés stb.) a mai nap keretében és hozzá igazodva töltik be, újítják meg és változtatják meg jelentésüket. A hagyomány alkalmazása tehát bizonyos mértékben mindig tartalmazza a hagyománytalanság, a hagyománnyal való szembefordulás mozzanatát. E téren a beszélés néprajza módszerének alkalmazása kínál kiutat. [38]
A retorikával, stílussal állítható szembe az eset, az esemény, amely által a meg nem tapasztalt eseményt, a pillanatban, az eseményben bennelévő ember viselkedését kívánjuk megnevezni. Ezt a viselkedést, állapotot a tapasztalat hiánya, a lehetőségek sokasága, a lezáratlanság, a helyzetre, a pillanatra való ráirányulás jellemzi. Ez az a helyzet, esemény, amelyben még együtt van a múlt és a jelen, a múlt és a jövő. Bár az utóbbi időben főleg az élő adások, helyszíni tudósítások azok a modern narratívumok, amelyek a hagyományos narratív struktúrákkal szemben a váratlant, az előre nem látottat látvánnyá tudják alakítani, s ezáltal a közönség számára láthatóvá, megélhetővé teszik a váratlant, valójában az utóbbi évtizedek szövegrögzítései is az események pátoszát, egyediségét gyakran megörökítették. Gondoljunk csak Nagy Olga Asszonyok könyve című gyűjteményére [39] , a hadifoglyok inedit élményeire [40] . Az eseményben való bennelét lehetetlenné teszi a kimenetel előrelátását, s az egyént mind fizikai, mind pszichikai, mind pedig intellektuális szempontból igénybe veszi. A bennelevés megélésének retorikai alakzatai a pátosz (az öröm illetve a rettegés), a környezeti tényezők, az apró epizódok, az idő múlásának fokozott érzékelése. A helyzet nyelvi megjelenítésére pedig olyan frazémák szolgálnak, mint nem tudjuk, mit hoz a holnap; nyugtával dicsérd a napot; rohan az idő; ólomlábakon jár az idő; amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.
Győri Klára könyvének első oldalairól idézzük a Széken születésekor megesett tűzvész leírását. Bár egy emberöltő telt el az eset megestétől, a székiek még mindig az esemény résztvevőinek személyes részvétele, átélése alapján örökítik meg a történteket. "A tűzvész közeledett házunk felé. Édesanyám féltibe elájult, s mások amit mentettek, de mindenkinek előkerült a maga baja.../A bonchidai vásárban/ Úgy déltájt nagy ordítást, üvöltést hallanak a vásári tömegben, kiabálják: - Tűz van Széken. Székiek, szaladni haza, mert nagy tűzvész van!
Nagy rémülés, szaladgálás. A falu végében nagy hegy emelkedik. Sírva szaladnak ki a meredeken, ott már estek össze a nagy félelemntől, fáradságtól. De a hegytől nem látszott semmi a faluból, nagy füst és láng, még rémálomnak is sok lett volna./.../ Óriási volt a pánik, nagy szárazság, sok nád- és szalmafedél. Százhatvan ház égett porrá-hamuvá. Mikor édesapám a hegytetőre ért, már alig volt szusz benne, mert nagy félelem volt a lelkén, beteg feleségéért, a gyerekekért és mindenért, hogy odaég. Mikor kiért a tetőre, tisztán látta, hogy a tűz ott van a szomszédjában. De csak egy pillanatig, mert elájult, eszméletlenül terült el a földön. Nem tudta, meddig tartott ez az ájulás, mert mikor magához tért, egyedül volt, és a tűz már sok-sok házzal végzett, de még dühöngött. S mikor gyenge, tántorgó léptekkel halad, a zsebébe nyúl, de az acskó nem létezett. A két ökör árát kilopták a zsebéből. Na osztán, ez igazi csapás!
Most, hetvenhat éves koromban, sírva írom e sorokat, miért kell s hogy lehet ekkora bánatot, csapásokat elviselni! Mint tántorgó részeg indult el, de a székiek tudták, hogy Győri Mihály nem részeg, tudták, édesapám soha nem ivott, fiai sem, a kocsma küszöbét át nem lépték..." [41]
Zsigmond Erzsébet 1989. október 12-én, egy évvel lánya halála után jegyezte fel emlékiratába lánya sírjánál tett látogatásáról a következőket. "Édesanyámé, ma október 12., esős hideg van, és ismét a temetőben jártam nálad, és olyan szívet tépő hangra érkeztem oda, fúvós zenekar húzta, fújta keservesen egy nagy temetésen, először azt, hogy »hogyha él majd édesanyám, írjon a falunkról, küldjön egy szál virágot az öreg akácunkról, él-e még az öreg cigány, járnak-e a fonóba, mint régen, írja meg, hogy az emberek sajnáltak-e, hogy el kellett mennem, mindenkiről írjon anyám, csak egy lányról sose írjon nékem.«
Magdikám, hangos szavakkal sirattalak, jaj, lerogytam a sírkertre, sírtam, nem tudom, meddig, és még hallottam, hogy »temetőben van egy új sír, rajta virágkoszorú, mellette egy édesanya, kinek szíve szomorú, ne sírj, ne sírj, édesanya, ne hullasd a könnyedet, hisz jól tudod, hogy a sírból visszajönni nem lehet!« Magdikám, szakadt ki a szívem, és mégsem halok meg." [42]
Az etnográfiai leírások szívesebben időznek el a normatív viselkedés általános szabályainál és formáinál. Az eseményektől való távolmaradást, illetve az eseményekben az elvárásszint alatti részvételt a deviancia, a marginalizáció formájaként és lehetőségeként, tehát egy közösségi kollektív érdek, egy "társadalmi szerződés" perspektívájából szemléli. A világi és egyházi irattárak nagy mennyiségű olyan peranyagot őriztek meg, amelyben az egyéni opció és teljesítmény az elbírálás és az ítélethozatal tárgyává válik. Ebben a műfajban kerül megörökítésre a lényeges és a lényegtelen, az esemény és annak minden apró mozzanata.
A napot magában, a maga számára szervező egyén perspektívájának érvényesítése azonban arra ösztönöz, hogy legalább a példák szintjén említsük meg azokat az eseményeket és teljesítményeket is, amelyek csupán az egyén biográfiája szempontjából fontosak, a társadalmi együttélés (tehát egy külső, interpretatív távlat) szempontjából vagy irrelevánsak, vagy kompromittáló jellegűek: a tévedéseket, a kudarcokat [43] , az egyénnek önmaga és környezete elleni merényleteit, az engedékenységnek azokat a helyzeteit, amikor a környezet szemet huny a részegség, a lustaság, a kimerültség, a csendháborítás esetei fölött. [44] J. Joyce említett regénye például a hős számos olyan cselekvésének részletes leírását tartalmazza, amely kihívóan szembeszegül a társadalmiasított történetnek, amely által az egyén elrejtőzik a történelem és a társadalom elől. A mai nap ugyanis számtalan olyan viselkedési szegmentumot tartalmaz, amely a történelem ellen munkál, illetve nem kíván a nyilvánosság szférájába emelődni. A mai napban inflálódik a történelem. A nap eseményeinek egyik része esetleges, konfúz, irreleváns, nem kapcsolódik sem a múlthoz, sem a jövőhöz. Ugyanakkor, előreláthatatlanul, bármelyikük különböző alternatív (indivinduális, lokális) történelmek potenciális kezdetét képezheti. [45]
Egyes helyezetekben a fent említett rutincselekvésekre sem kerül sor. Kiss Lajos írja le a környezetnek a kiskanász higiéniai állapotával és ennek következményeivel szembeni közömbösségét: "Nem törődtek azzal sem, hogy vajon tisztálkodik-e. Némelyik kanász olyan morcsos, mint aki kis malacot szopott. Haját nem nyírták, tavaszra már letetvesedett./.../ Nemcsak a nyaka lett retkes, hanem, a lábaszára is." [46] Az őszi hideg ellen a mezítlábas kanászok sajátos módon védekeznek, meghazudtolva a szennytől, trágyától való, általaánosnak és természetesnek tekinthető irtózatot: "Várják, valósággal lesik, mikor ganajol a tehén, amikor beleállnak mezítláb, hogy egy kis időre érezzenek valami meleget." [47]
Drága gyermekem, közeledik a Húsvét, Nagyszombat van, amikor a világban öröm hirdette, hogy feltámadott az Isten fia. Jaj, feltámadás csak neki adatott meg, pedig hidd el, állandóan átcikázik ebben az esztelen fejemben, hogy még meg kell lássalak, akármilyen vagy, szerencsétlen gyermekem." [53]
Miközben a húsvéti előtörténet és az erre épülő rituális viselkedés környezetében a családi, rokoni, közösségi együttlét számára teremt alkalmat, Zsigmond Erzsébet számára csupán a nagypénteki veszteség, a magány és a fájdalom marad megélhető. Környezetének ünnepi örvendezése Zsigmond Erzsébetben a világból való kitaszítottság érzését tudatosítja.
ASSMANN, JAN
1999 A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai
magaskultúrákban. Budapest: Atlantisz
BAUSINGER, HERMANN
1989 Párhuzamos különidejűségek. A néprajztól az empirikus kultúratudományig.
Ethnographia 100(1-4): 24-37.
BLOCH, MARC
2000 Múlt és jelen a mában. In Idő és antropológia. Fejős
Zoltán, szerk. 113-138.Budapest: Osiris
BREMOND, CLAUDE
1973 Logique du recit. Paris: Seuil
BOUVIER, PIERRE
2000 Lectura "socio-antropologică" a epocii contemporane. In. Segré,
Monique (szerk.): Mituri, rituri, simboluri in societatea contemporană.
Timişoara: Amarcord
CIORAN, EMIL
1991 Antropologia filosofică. Craiova: Pentagon-Dionysos
CUSUMANO, NICOLA
1997 Mnémoszüné-Lészmoszüné. Emlékezet és feledés, mítosz és történelem. Korunk
8(8): 71-78.
FEATHERSTONE, MIKE-HEPWORTH, MIKE-TURNER, BRYAN, S.
1997 A test. Társadalmi fejlődés, kulturális teória. Budapest: Jószöveg
könyvek
FERENCZ IMRE szerk.
1997 Történetek a fogságból. Hatvan székely hadifogoly. Csíkszereda: STÁTUS
FOUCAULT, MICHEL
2001 A szexualitás története. I-III. Budapest: Atlantisz
GAZDA KLÁRA
1980 Gyermekvilág Esztelneken. Néprajzi monográfia. Bukarest: Kriterion
GYÁNI GÁBOR
1997 A mindennapi élet mint kutatási probléma.www.lib.jgytf.u-szeged.hu/aetas/1997-t9.htm
GYŐRI KLÁRA
1975 Kiszáradt az én örömem zöld fája. Bukarest: Kriterion
HYMES, DELL
1997 A nyelv és a társadalmi élet kölcsönhatásának vizsgálata. In
Nyelv - Kommunikáció - Cselekvés. Pléh Cs. - Síklaki I. - Terestyéni T., szerk.
458-495. Budapest: Osiris.
JUHÁSZ KATALIN
1995 Tisztálkodás és szépségápolás Abán a két világháború között. Ethnographia.
CVI(2): 861-902.
KESZEG VILMOS
1993 A tartalom szerveződése a beszédszokásokban. Korunk. IV(8): 23-31.
1997 Jóslások a Mezőségen. Etnomantikai elemzés. Sepsiszentgyörgy: Bon
Ami
KISBÁN ESZTER
1984 Korszakok és fordulópontok a táplálkozási szokások történetében. Ethnographia.
XCV(2): 394-399.
KISS LAJOS
1981 A szegény emberek élete.I-II. Budapest. 3. kiadás
KOCSIS RÓZSI
1988 Megszépült szegénység. Vallomás a szegénységről. Bucureşti:
Kriterion
2000 Nyitott könyv a lelkem. Egy anya vallomása. Budapest: L'Harmattan
KOMORÓCZY GÉZA
1995 Rangjavesztett tudomány. In Bezárkózás a nemzeti hagyományba. Az
értelmiség felelőssége az ókori Keleten. Uő. 47-82. Budapest: Osiris.
KULCSÁR-SZABÓ ZOLTÁN
2000 A "korszak" retorikája. (A korszak- és századforduló mint értelmezési
stratégia) In Az irodalmi szöveg antropológiai horizontjai. Bednanics Gábor-Bengi
László-Kulcsár Szabó Ernő-Szegedy-Maszák Mihály, szerk. 90-105. Budapest:
Osiris
KUTI KLÁRA
1995 Napi étkezések és étrendszerkezet a kora újkori közép-európai udvari
rendtartásokban. Ethnographia. 106(2): 425-434.
LEHMANN ALFRÉD
1900 Babona és varázslat a legrégibb időktől a jelen korig. Budapest:
K.M. Természettudományi Társulat.
NAGY OLGA
1989 A törvény szorításában. Paraszti értékrend és magatartásformák. Budapest:
Gondolat
1988 Asszonyok könyve. Népi elbeszélések. Budapest: Magvető
NÉMETH LÁSZLÓ
1989 Az öregedésről. In Életmű szilánkokban. I-II. Uő.
II. 176-178. Budapest: Magvető és Szépirodalmi Könykiadó
PAPUS, DOCTEUR GÉRARD ENCAUSSE
1990 ABC illustré d'occultisme. Premiers éléments d'étude des grandes Traditions
initiatiques. St.-Jean-de-Braye
PÓCS ÉVA szerk.
2001 Sors, áldozat, divináció. Budapest: Janus/Osiris
RICOEUR, PAUL
1985 Temps et récit. Paris: Seuil
RÜSEN, JÖRN
1999 A történelem retorikája. In
A kultúra narratívái. Narratívák 3. Thomka Beáta, szerk. 39-50. Budapest:
Kijárat.
SCHANK, R.C. - ABELSON, R.P.
1988 Forgatókönyvek, tervek, ismeretek. In
Tanulmányok az irodalomtudomány köréből. Kanyó Zoltán - Síklaki István
szerk. 367-377. Budapest: Tankönyvkiadó.
SZEGŐ MÁRTA
2000 Idő a gazdaságba. In A
megfoghatatlan idő. Tanulmányok. Fejős Zoltán, szerk. 56-70. Budapest:
Néprajzi Múzeum. Tabula könyvek 2.
VEREBÉLYI KINCSŐ
2001 "Ifjú szokás - öreg gyakorlás". Jegyzetek az időskor néprajzi-folklorisztikai
vizsgálatához. Néprajzi Látóhatár. X(1-4). 313-321.
VOIGT VILMOS
2002 Az idő szerepe a magyar folklórban. In
Közelítések az időhöz. Árva Judit-Gyarmati János, szerk. 119-133. Budapest:
Néprajzi Múzeum. Tabula könyvek 3.
ZAKARIÁS ERZSÉBET
2000 Asszonyélet Erdővidéken. Marosvásárhely: Mentor.
ZSIGMOND ERZSÉBET
1995 Sirató. Életem panaszos könyve. Kolozsvár: Kriza János Néprajzi Társaság
Könyvtára 1.
WESSELÉNYI ISTVÁN
1983 Sanyarú világ. Napló 1703-1708. I-II. Közzéteszi Magyari András. Bukarest:
Kriterion.
FÜGGELÉK
A függelékben néhány szövegnek a mai napra utaló retorikai eljárását jelezzük. A kéziratos szövegeket az eredeti helyesírás szerint tesszük közzé.
1. 1882. július 15-én Bögezi Toth Mozes, felvinci ev. ref. leklkész, Nádudvari László egyh. tanácsos és további 10 egyházi elöljáró emlékiratot írt alá. E napon került sor az 1848 novemberében elpusztított templom javítási munkálatainak befejezésére, valamint az újonnan épített templomtorony felavatására. Az emlékiratot ünnepélyes körülmények között helyezték a templomtorony gömbjébe, majd az új gömböt elhelyezték a tetőn.
Az emlékirat visszaemlékszik a tatárpusztítások idejére. Részletesen azonban az 1848-49-ben elszenvedett pusztításokra tér ki. Ezek tették szükségessé az egyházi és középületek újraépítését, felújítását. E munkálatok a minden vagyonukat elvesztett helybéli hivek önfeláldozó adakozása alapján kerülhettek sorra.
Az emlékirat felsorolja az egyházkerület főhivatlanokainak és a felvinci egyháztanács tagjainak nevét.
Az emlékirat feltételezhetően a toronyavatási ünnepség előkészületei idején íródott. Az emlékirat és a dátum aláírásokkal való hitelesítésére is bizonyára július 15-e előtt került sor. A dátum tehát az avatási időre utaló retorikai alakzat része. A szövegben előforduló, a mai nap toposzába integrálható utalások (ma, most) szintén ennek a retorikai alakzatnak a részei. A romándúlással szemben a békés építés idejét, a pusztulással szemben az életet, az építést, a megfogyatkozott gyülekezettel szemben az újraéledt közösséget jelzik. Az aktualitást dokumentálják továbbá a gombba elhelyezett friss újságkiadványok, valamint a gyülekezet tagjainak jegyzéke.
(Felvinci toronygombirat 1881-ből)
Emlékirat. Szokásban van monumentális épületek letételénél az épületek keletkezésire, valamint a helyi viszonyokra vonatkozó körülményeket az utókor számára megörökíteni. A felvinczi ev.ref.egyházközség ezen torony építésénél azt annyival kevésbé mellőzhette, miután maga a templom az idők hosszú során nővén magát ki oda, a mely terjedelemben a mai napon fennáll: már most is csak szájhagyományból ismerjük annak multját, a nélkül, hogy annak keletkezési vagy fejlődési történetét biztosan a legkevésbé is tudnok. Annyi áll, hogy a ma fennálló templom hátso boltíves része (sanctuarium) nagyon régi; a szájhagyomány szerint már a gothusok birták azt. Később a századok során tulajdonosai többször változtak, s még ma is sokan vannak akik emlékeznek, amidőn az 1848iki forradalom /.../ hogy kő kövön nem /.../ magának a templomnak is csak négy fala maradt fenn, kivéve a hátsó részt, melynek boltozata még ezen rombolással is dacolt, az akkor, a földühödt oláhok által levert vakolat alatt oly festményeket észleltek a falakon, melyek bizonyitották, hogy egy időben a veres barátok is bírták ezen templomot. Később a reformatio idején mint a legtöbb erdélyi városok és községekben ezen város lakoinak többsége is protestánsá válván, a templom az uj hitközségre ment át, melyet ugyan a később megint megerősödött catholicizmus visszaszerezni többször megkisértett, de az, főleg a Leopoldi diploma után, többé nem sikerült. Hogy mikor épültek a hátsó boltives részhez a többi előrészek ép oly kevéssé tudjuk, azonban az épület alkatából bizton következtethető, hogy sokkal késöbb. Valoszinüleg azon két dulás alkalmával, melyet ezen város 1644ben a tatároktól s a Rákóczi forradalomban a labanczoktol szenvedett, a mikor a templom is mindig elpusztíttatott. Ezen időkből származnak azon nagymérvű ember csont-tömegek is, melyek a templom alatt s a templom körül a czinteremben a földben halomszámra találhatók. Mondja a szájhagyomány, hogy Az 1844iki [54] tatárduláskor a nép nagy tömege az imaházban keresett menedéket, melynek várszerű kőkerítése védelműl tekintetett, azonban a tatárhordák meggyőzték őket, s a ki odamenekülve volt, az utolso gyermekig mind lekonczolták, innen származik a sok embercsont. Akik előre elmenekültek, csak 6 év mulva kerültek vissza, számszerint 35 család, mely alatt Vincz egy kietlen sivataggá változott. Mondják hogy a jelenleg csohánszegnek nevezett rész 6 évi lakatlanság miatt ottan tulságosan eltenyészett csohántól ekkor nyerte elnevezésit minden természete /.../ népmonda szájhagyomány miután e tekintetben /.../ Felvincz városának /.../ november 13-án az oláh hordák által történt /.../ telyes elpusztitásakor a város régi levéltára is, épugy mint az egyházé telyesen megsemmisittetett, s ma sincs egyetlen hivatalos megbizható adat, mely akár a város akár az egyház multjára a legkisebb felvilágositást is nyujtaná. Biztos tudomásunk csakis a jelenlegi emberkor emlékezetéig terjed. Igy tudjuk azt, hogy a templom északi oldalában fennállott igen diszes sugár magas torony, mely csak 1822ben lett újra bádogozva, a templom testétőli elhajlás miatt 1846ban leszedetett. Ugyanez évben a templom testének eleje még egy pár őllel megnyujtatván, a torony a templom elejére helyeztetett el, ugyanazon helyre, hol az jelenleg is áll, s ezen évben felemeltetett a templom magasságáig. Ezen munkálatok az egyház pénzerejét kimerítvény, a további építés ideiglenesen függőben hagyatott, mignem bekövetkeztek az 1848iki viharos események, melyek még a reményt is elvették a községtől, hogy egyháza tornyát ujra felépítve lássa. Ezen időszak képezi ugy a város mint az egyházközség történetének a tatárdulások ota legszomorubb lapját. A történetíró a nagy események tömkelegében gyakran megfeledkezik, sokszor nem ér reá részletezni mindazon eseményeket, melyeknek összege jellemzi a történetet. Minket azonban sokkal közelebbről és fájdalmasabban érintettek ezen forradalmi események, hogy sem az utokor számára azokat közvetlen benyomásaink alapján megőrizni kötelességünknek ne tartanok. Az aranyosszéki nemzetőrség, mely városunkban birta központját s itt tartotta gyakorlatait, nem kirándulásban verte meg az /.../ felkelő csapatokat /.../ hogy a rablás /.../ védtelen egyének felvinczi /.../ alatt nem egy vizen tuli oláh községet /.../ ki és gyújtottak fel: - az oláhokat erösen ingerelte felvincz város ellen; s egyik felkelő vezérük Ianku tribun vezetése alatt, ennek egy rendes szolgálatban levő Gracze nevezetű cs.kir. főhadnagy segédkezett. 1848 November elején egy táborral megindultak megfenyitésére. A védtelen nép, miután a nemzetőrség másfelé volt elfoglalva, a nagy tömegnek ellene nem állhatván, November 8án minden vagyonának hátrahagyásával elmenekült Tordára. Amig volt rabolni, addig nem égettek, midön azonban ez már fogytán volt, s az azon évben nagymennyiségben és jominöségben termett bór mámorától a féktelenség orgiái a mérséklet utolso csillámait is legyözték, ezen ho 12én a város felgyújtását s az itten maradtak legyilkolását megkezdették. Három napig tartott a rendszeres égetés és gyilkolás; s midőn a város területéről az utolso füsgomoly is elszállt, az egész egy kietlen pusztasággá vált s a régi város helyét - miután az összes privát épületek fábol voltak készitve - csak a két templom s a szék pretoriális épülete, mely a jelenlegi városháza égnek meredő falai jelölték; egyebütt kő kővön nem maradott s még az élőfákat is kivágták. A megmaradott imént emlitett épületfalakról még csak a vakolatot is leverték; söt a pretoriális épület északkeleti oldalát a szembenlevő mozsárágyukkal lövöldözték össze. A csak más év tavaszán visszatérő lakosok 41 egyén kutyáktól lerágott csontjait találták meg kik itthon maradásuk áldozatjai lettek. Midön félév után a lakok visszajöttek, az egész város területe egy kietlen pusztaság volt, hol utcát és telket nem jelölt semmi, még szerencsés volt /.../ telke kit /.../ évi bujdosás /.../ keletkezett nyomorúság a város lakosságát annyira meg tizedelte hogy a létszám még ma - 33 év után - sem érte el a forradalom elötti arányt. A mi érte általánosságban a várost, az érte az egyházat is. Elpusztult mindene, még harangjait is elvitték. És ekkor kezdődik azon korszak, mely a vallásos buzgóságnak és lelkesedésnek oly ritka pédáit mutatja fel, melyek a rég mult időkben is párjukat ritkán lelik. Az igaz hogy szerencsés volt e kor mert voltak apostolai, milyen a többek között a - fájdalom már csak - néhai Magyari Pál is volt, ki az egyháznak 17 tizenhét évig volt állandó Curatora, s kinek vezetése alatt az egyházközség buzgalommal kezdette meg és folytatta. Áldott legyen emléke! Igy az egyházközség visszatérte után is a templom boltíves részét igyekezett megovni az enyészettől az által, hogy azt szalmával befödte. Ez alatt tartatott a templomozás 1852ig midőn is aztán az egész templom zsindellyel befödetett. Ezt megelőzöleg a jelenlegi nagyobbik harang az aradi várból, hová a forradalom alatt elszállíttatott, vissza szereztetett, s egyuttal öntettetett a kisebbik harang, melyek aztán a torony leendő felépítéséig a templom elötti téren haranglábra helyeztettek, honnan Isten segélyével a most teljesen felépítendő toronyba reményünk van az idén felhelyeztetni. Említésre mélto, hogy a harangok felállításáig a hiveket tóka [55] hivta össze. 1856ban láttatott el a templom padokkal, 1858ban orgonával, 1860ba építtetett fel a papilak romjaiból, azt előzőleg 1853ban kántorilak, 1862ben épittetett fel a fiutanítoilak és iskola. 1874ben készíttetett a templomi szoszék és korona. És pedig mindezek a legnagyobb részben a hívek adakozásaibol épültek és készültek, ugy hogy önérzettel el mondhatjuk, mikép a felvinczi ref.egyházközség a saját helyre állását kizárolag csak önmagának köszönheti; külsegélyt sem nem kért sem nem kapott, hanem /.../ a hivek egyházukért /.../ S pedig a felsoroltak csak egy részét képezi az áldozatoknak, miket a hivek egyházukért tettek. Ami az urasztali készlethez tartozik: számos poszto, selyem s más vékony abroszok, kelyhek s maga az urasztala is, az az egyesek által adományoztatott. Az urasztalára a kenyér és bór szintén a hívek által szolgáltatik állandóan ingyen. 1858ban letétetett egy 113 frtból álló alap ref.iskolai czélra; szintén a hívek adományából, s ma már 8000 frtra nőtte ki magát, noha 1877ig 6 éven át évi 200 frtal segélyezte már az iskolát. Ekkor a felekezeti iskola megszünvén s az állami iskolának adván helyet, az iskolai alapot kepemegváltási alappá változtatták át, s ma ez alap 9000 frtal áll, ugy hogy egyházmegyénkben e tekintetben a legelsők vagyunk. 1873ban a toronyépítés czéljaira, megint a hivek adakozásából letétetett egy 200 forintos alap, ami ma már 1500 frtra nötte ki magát, a melyböl az egyházközség buzgó Curatora által szép összegre fölnevelt egyházi pénzkészlet felhasználásával a tornyot az idén felépiteni is reméljük. És itt elérkeztünk ahoz, hogy a toronyról bővebben szoljunk. A forradalom által előidézett nyomoraiból s a sok épitkezés okozta kimerültségeiből a 70es évek közepén kezdett kibontakozni az annyira, hogy a torony tovább épitésére komolyan gondolhasson. Ezen időben ugyanis az egyház régibb és új adosságai a jelenlegi Curator szerencsés keze által letisztáztatván, megkezdethetett az egyház jövedelmeinek a toronyépítés czéljaira való gyümölcsöztetése. Ezen kívül mintegy amannak segélyeire 1873ban mint fentebb is emlitve volt, az egyházközségi tagok saját önmegadoztatásukkal egy alapot tettek le, mely szintén tetemesen hozzá járult a czél sikeritésihez. Ily modon a mult 1880 évben az egyházközség a dolgot már oda /.../ hogy hozzá foghatott /.../ Midőn a terv elkészült, a modositásokkal elfogadva s az egyházi főtanács által megerősítve volt, a jelen év Aprilis havában az ajánlati tárgyalás az építésre vonatkozólag megtartatott. Ennek eredménye szerint az építést szászrégeni Müller János vállalta fel az egyház által szállítandó anyagokon kívűl 3400 frtért. De még egy csalodás volt hátra. Midőn az építész a munkálatot megkezdeni akarta szükségessé vált probaméréseket tenni, ha valjon a meglévő alapra a tervezett építmény rea fektethető é? És ekkor kitünt, hogy a megléző alap sem nem elég mély sem nem elég vastag arra hogy a tervezett felépítményt megbírja. Egy pot szerződéssel tehát ki kellett adni a meglévő alap lebontását s a kivánalomszerinti ujraépitésit is 1300 frtban s így ezen torony a maga egésziben jelenlegi épületnek tekintendő. És ezzel egyházközségünknek a forradalmi romjaiból való regeneratioja be is fejeztetett. Adja az Ég, hogy hasonlo megprobáltatásoknak egyházközságünk a jövő századokban ki téve ne legyen, hanem élvezze az a nyugalom és béke áldásait, hogy fejlődhessék anyagilag, s erősödhessék mind jobban jobban az egyedül fenntartó hitben!
Te pedig hitünk szent temploma, a magad telyes diszében hirdesd hosszu századokon keresztül a mult és jelen küzdelmeit; örizd meg az utokorban a kegyeletet a mult iránt s a ragaszkodást az általad képviselt hithez!!!
Jollehet nem tartozik ide, de az utokor számára még a következőket kivánjuk fennhagyni.
l. Az 1881ik évi névkönyv szerint egyházkerületünk főhivatalnokai ezek:
főgondnokok
Báró Kemény Gánor, Báró Bánffi Albert, Zeyk Károly, Tisza László s Grof Bánffy Miklos.
Egyházi főtisztviselők /.../
/.../ igazgató Benkő János
Igazgató-tanácsi hivatalnokok
Br.Bánffy Dániel, Benkő János, Gyarmati Miklos, Incze Mihály, Dr.Jenei Viktor, Dr.Kolozsvári Sándor, Lészai Ferencz, Porádi Kálmán, Szabó a forradalom Pál, Szász Béla, Vályi Pál, Bodor Antal, Deák József, Szabó Ádám, Balog György, Koncz Sándor, Finta Endre.
2. A nagyenyedi egyházmegye:
Esperes: Hegedüs Lajos
Jegyző: Sándor János
Közügyigazgató: Barabás József
Pénztárnok: Toth
3. A felvinczi ev.ref. egyháztanáts
Elnöke: Toth Mozes lelkész
Kurátor: Szacsvai Lázár
I. jegyző: Mészáros István
II. jegyző: ifj.Balog Elek
Tanátsosok: id.Magyari Györg
Magyari Efraim
Id.Balog Elek
Id.Szacsvai József
Ifj.Szacsvai József
Földvári József
Nádudvari László
Demeter Ferencz
Ballo Pál
Farkas Pál
Lászlo József
Nagy József
Nagy Elek
Ifj.Szabo István
I. Egyházfi Katona Zsigmond
II. Egyházfi Takáts Ferencz
Az egyház énekvezére Ercse János
A város hivatalnokai
/.../
Főjegyző Magyari Efraim
Redőrkapitány Szacsvai Lázár
Tanátsos Id.Magyari György
Tanátsos Ifj.Szacsvai József
Aljegyző Földvári József
Levéltárnok és igtato Létay Károly
Pénztárnok Schissel Albert
Irnokok Bálint Lajos és Milotai Ferencz
Városgazda Áts Lajos
Alkapitányok Nagy Elek és Sipos Márton
Városszolgák Magyari Ferencz, Lajos Tobiás és Takáts György
Bába Gyulai Juliánna, Szilágyi Jánosné
Dobos Hoka Sándor
Jelen emlékirat az egyházközség 1846beli valamint jelenlegi tagjainak névjegyzékével s az "Ellenőr", "Kelet", "Protestáns Közlöny" és "Egyházi és iskolalapok" egy egy számával együtt légmentes üveghengerbe téve a torony fundamentumába is tétetett, az ajtóféltől jobbra 160 centiméterre, czokli köven fejül 80 centiméter magasságban, a fal közepébe.
Kelt Felvbinczen 1881 Julius 15én
Bögezi Toth Mozes Nádudvari László
Ev.ref.lelkész egyh.k.tanátsos
(Tíz személy aláírása következik)
2. Ünnepköszöntő versek. A mai napra való utalás az ünnepi rituális beszédmód részét képező retorikai fordulat. Az újévben elhangzó köszöntő az esztendő első napját a talányos jövő kezdeteként állítja be, a lezárult évvel szemben. A karácsonyi kántálás után elhangzó beköszöntőben az ünnepnapra való utalás az adománykérés kínos helyzetét hivatott oldani. A húsvéti locsolóvers az újtestamentumi előtörténetre utalva, ünnepélyes pátosszal hangsúlyozza a nap jelentőségét. A retorikai eljárás szintén az ünnepi beszédmódra jellemző redundanciát alkalmazza. A Pál-napi időjárási mondóka szintén körülményesen, rímes szövegben közli azt, hogy ezen a napon hideg szokott lenni.
Megint elmúlt egy esztendő, eljött az új napja,
Mit rejteget, mit hoz vajon majd az alkonyatja.
Merre vezet az új évben éltünk vándorútja,
Rózsák közt vagy tövisek közt, a jó Isten tudja.
Földi sorsunk ő intézi, hitünk bele vessük,
Jó időben, rossz időben csillagát kövessük. (Kövend/ER/1928)
Ma karácsony napja, senki sem tagadja,
Hogy a papnak is le van véve a kalapja.
Ne haragudj, gazda, hozz bort az asztalra,
Mi is itt maradunk az üres pohárra.
Ha üres zsebembe egy petákot nyomna,
S az üres pipába egy kis dohány volna. (Aranyosegerbegy/Péter Károly gyűjtése)
Újra itt a tavasz, vele a szép húsvét,
Fakadnak a bimbók, madár rakja fészkét.
Nyílnak a virágok, itt a szép kikelet,
Minden megsebzett szív talál enyhületet.
Az Úr Jézus Krisztus máma támadott föl,
Nyíló virágok közt, ahol a nap fölkel,
Elveté fejéről töviskoronáját,
Nagy ég deríti rá föltámadását.
Áldott légy, messiás, ki ma föltámadtál,
Az örök haláltól minket megváltottál.
Tedd szabaddá, kérlek, jelen kornak népét,
Mindenható isten, ne hadd el a szegényt.
Hajadon lányok, kiknek szíve érez,
Ily rövid időben keveset örvendez,
Adjon az Isten rájuk derűsebb napokat,
Hogy békében tölthessék vigabb órájukat.
A béke vizével mindjárt le is öntöm,
Ha piros tojást adnak, azt is megköszönöm. (Aranyosszentmihálym/KJ/Ősz Ilona gyűjtése)
Pál napja ma vagyon,
Ugrik a bak a fagyon. (Gy/BJ/1923)
3. Mennyaszonyi búcsúztató. A lakodalom költészeténak retorikájához tartozik a mai napra, a most-ra történő gyakori utalás, kihangsúlyozva az esemény jelentőségét, a megkezdődött szertartás múlékony voltát. Ugyanebbe a toposzba sorolható az első strófában található évszám. Jelen verset Májay Endre torockói unitárius lelkész írta 1952-ben. 1952-1957 között hivei kérésére teljes füzetnyi verset írt, amit a községből való távozása után a parókia irattárában helyezett el. Az archívumban található, a szertartás helyzetéből a szövegtárgyak populációjába illeszkedett versben az évszám megváltoztatta elsődleges (retorikai) szerepét.
XXI. Búcsúzó
Ezer felett kilencszázat
S ötvenkettőt irnak...
Torockón egy kis otthonban,
Jaj de nagyon sirnak!
Örömkönnyek ezek?
Fájdalom könnyei?
Öröm is ez, bánat is ez,
Nem is érti senki...
Hogy is értené más,
Mint e ház lakói...
Szeretetnek, megértésnek
Örök aratói!
Ne sirnának? Örömkönnyek
Hogyne peregnének?
Mikor lányuk esküjéről
Zeng most boldog ének!
Ne sirnának? A bánatkönny
Ne mosná orcájuk?
Mikor búcsút mond most nékik
Eladó leányuk.
Értem szól a harang,
Esküvőmet zengi,
Nincs boldogabb a világon
Rajtam kívül senki!
Én mondok most búcsút,
Én megyek el innen,
Most érzem csak jó Szüleim,
Hogy párotok nincsen!
Templomba kell mennem,
Értem jött a párom...
Elbúcsúzom Édesanyám,
Az isten megáldjon!
Szereteted, jóságodat
Nem felejtem soha,
Lehet a sors irányomban
Gazdag vagy mostoha!
Eljövünk még gyakran Hozzád
Látogatni, tanácsodat kérni
Asszonnyá lett gyermekednek
Jól esik majd mindörökké
Szüleihez néha visszatérni!
Jó Apám, az életedet
Isten óvja, áldja,
Hogy lehess szép családodnak
Mindig erős gyámja.
Munkád által biztosithasd
Kenyerét e háznak,
Ne feledd, hogy lányod s vejed
Jóságodért téged mindig áldnak!
Testvéreim! Segitsetek
A mi szüleinknek,
Hogy én büszkén nevezzelek
Jó Testvéreimnek!
Isten áldjon Benneteket,
Köszönöm, hogy szerettetek,
Óvja az Úr házatokat,
Mai napig otthonomat!
Megyek, hiszen az új otthon
Vár reám már készen...
Ne sirjatok, lányotoknak
Ott jó dolga lészen!
Uj otthonból, asszonysorsból
Majdan vissza-visszahiv,
Felejthetetlen jóságtok,
És az áldott anyai sziv!
De előbb az Úrnak háza
Hív bennünket esküvésre,
Hogy az Istennek áldása
Kiterjedjen egész életünkre! - "
Torockó
4. Gyászjelentő.
Báró Jósika Pál maga és gyermekei Gyula és Andor, valamint atyja magyar-csesztvei báró Miske Ferencz és anyja palocsai Horváth Anna nevében bánatos szivvel jelenti szeretett nejének
Báró JÓSIKA PÁLNÉ,
Született b. MISKE ANGÉLIKÁNAK
élete 29-ik évében mai nap, augusztus 17-kén reggeli 8 órakor történt gyászos elhunytát. A fiatal életnek a tüdővész öldöklő angyala vetett véget, miután az elhunyt a haldoklók szentségével elláttatott.
A boldogult földi része holnap f. hó 18-án d.u. 5 órakor a b.-monostorutzai Vikol-háznál lévő szállásáról rövid szertartás után, kivánsága szerint, Aranyos-Szent-Mihályfalvára fog vitetni.
Kolozsvártt, augusztus 17-én 1861.
5. Halottbúcsúztató vers. A temetési szertartás keretében, a templomban vagy a sír mellett hangzott el. A résztvevők számára evidencia volt mindaz, ami a versben volt megfogalmazva. A helyzetre, az eseményre való utalás is a rituális viselkedés része.
A faluba rég beszélik
Csiky József ágyban fekszik
Betegen fekszik ágyában
Néma titok családjában
Nem tud többé meggyógyulni
S neki nem szabad azt tudni
Oh nagy doktor tudománya
Nem segitett semmit rajta
Tegnapelőtt este felé
Megkondult a harang neki
Hírül vitte szerte széjjel
Csikyt virrasztják ma éjjel
Megérezte hogy itt a vég
Összehivta háza népét
Drágáim még van pár percem
Legyetek mind itt mellettem
Jertek ide egyen-egyen
Fogjátok meg rendre kezem
Hű feleség jó gyermekek
Hadd nézzelek, hadd nézzelek
S könnybe lábbadt a két szeme
Dobog s kihagy már a szive
Vége... vége sirassátok
Nincsen férj nincsen apátok
Eltávozik közülletek
Nem küzd nem fárad értetek
A Dobogó és a Felek
Oh be sokszor látták ötet
Több éjet töltött ő ottan
Mint itthon jó meleg ágyban
Ázott, fázott, fagyoskodott
De értetek és boldog volt
Titi drága feleségem
Tudom eszedbe véssz engem
A feleki éjszakákban
Hullathatsz könyet magadban
Nem segíthetek már neked
Nem lehetek már melletted
Nem vedhetelek nem óvhatlak
Bocsáss meg hogy elhagytalak
Én biztam a doktorokba
Reméltem Mátyás Mátyásban
Azt mondta hogy jobban leszek
Mondta hogy meg ment engemet
A többik is csak jót mondtak
Ti is jóval biztattatak
Reám sokat áldoztatok
Hogy mi a vég nem tudtátok
Vagy tudtátok s titkoltátok
Reményemet tápláltátok
Áldjon meg az Isten érte
Jól volt ez igy elrendezve
Most már a sirba kivisznek
Kiszakitnak közületek
Nem beszéltek többe velem
Bajatokat már nem értem
Bucsuzzatok el hát tőlem
S feledjétek el hogy éltem
Feledjétek el jóságom
Feledje el kit bántottam
Én már minden elfelejtek
Mindenkivel kibékülök
Bocsássatok meg énnekem
Legyen békés pihenésem
Jó nőm Bányai Krisztina
Tiéd bucsum első szava
Én tudom ki voltál nekem
Jót akaró feleségem
Bocsáss meg ha nem úgy tettem
Ellenedre cselekedtem
Többé nem teszek ellened
Áldjon meg az Isten téged
Gyermekeim Miklos Józsi
S azok neje s gyermekei
Banyai Jolán Peszler Ida
Csiky Miklos Csiky Ida
Nagytata nektek nem segit
Veletek nem örül játszik
Emlekezzetek meg róla
Emléke legyen jósága
Tőled is bucsuzom anyám
Te maradsz itt s nem én árván
Te is bocsáss meg fiadnak
Bocsáss meg hogy nem gondozlak
Jó testvére Csiky Miklós
Elválasztott tőled a sors
Most el kell válnunk örökre
Légy boldog egéssz eltedbe
Apatársam Peszler Samu
S vigasztalom Banyai Jozsef
Hogy igazat mondassz hittem
Hittem jobban ád az Isten
Áldjon meg az Isten érte
Hogy reményt adtál éltembe
Áldjon Isten családoddal
Áldjon meg sok boldogsággal
Sógorai és komái
Rokonai szomszédai
Ti is legyetek megáldva
Ez Csiky József búcsuja.
Timbus úrtól is búcsúzom
Áldja Isten azt kivánom
Kedves családját tisztelem
Kivánom sokáig éljen
Kolozsvári Sándor pajtás
Csikinek már nem kell szállás
Köszönöm jó barátságod
Isten áldja meg jóságod
Utban szerzett jó barátim
Sok számos ismerőseim
Kikkel együtt jöttünk mentünk
Kereskedtünk és küszködtünk
Ha nem leszek már köztetek
Ne feledjetek engemet
Én már a sárból kidőltem
Ti még mentek hóban kődben
Isten áldja útatokat
Segitse családotokat
Isten áldjon Isten védjen
Isten ti veletek s velem
Bágyon, 1970-es évek
A 'mai nap' megélése és reprezentálása
Dolgozatunk naplóból kiindulva, a szerzőt és a bejegyzőt metaforává avatva kíván a címben jelzett, a konferencia témájához sajátosan kötődő kérdésre reflektálni.
"Ma reggel az urak felgyűlvén, akik búcsúztanak és el akartanak menni a főrendek közül az szükségnek miatta, azok is felgyűlének és ki-ki maga memorialisában, minemű szükségben vagyon és hova akarna menni, letötte a Gubernium előtt. És némelyek színt csinálván, azt tötték föl, hogy Havasalföldébe, kiknek magoknak, kiknek az atyjoknak a vajda sok oblatióbal volt. Némelyeknek ott lévő kereskedő emberek adósok, abból élnek. Kik kölcsön kereskedő emberektől kérnek, ergo quietantias, hogy Erdélyben a cselédjek megfizessék. Némelyek pedig csak aperte haza Erdélybe mentenek kéredzeni, nem lévén semmi consolatiójok Havasalföldében, úgy, hogy otthon magokat delineálják magok házoknál. Már mi lesz eventusok, Isten tudja. Látom, némelyek tartanak a kéredzéstől is, félvén a non putamustól, aki itt hamar megesik. A többi között Macskásiné asszonyom is ki akarván kéredzeni - a fia ismét Havasalföldében /van/ aki eddig itt köztünk volt -, kinek memorialisát én vittem bé az úrhoz. Kinek az lött a válasza, hogy oly helyre teszik vissza, ahol volt, miért kéredzik". Ezt írta naplójába 1705 Szent György havának 15. napján Wesselényi István. S bár a figyelmünk hajlamos lenne utána szegődni a labancos idők eseményeinek, nem tehetjük meg. A napló ugyanis váratlan fordulatot vesz. De olvassuk a következő nap, április 16. bejegyzését:
"Ma kimentünk én, Haller György és Lázár György uramék, az úr három paripáján sétálni és a lovakat is jártatni. Egyéb újságot nem láttunk, hanem a sok lovas strázsákat a város körül, circiter tíz helyen körös-körül." [56]
Dolgozatunk nem kívánja az 1674-ben született, 1734-ben elhunyt, a Habsburg-ellenes harcokat kezdeményező Wesselényi Pál fiának, az 1709-ben kinevezett erdélyi kormányszerv, a Deputatió tagja majd elnöke, majd 1713 után a főkormányszék tanácsosa, elnöke, a gubernátori tiszt többszörös jelöltje, Wesselényi István naplóját elemezni. Az előbbi sorok idézésével csupán a kutatási ötletet felvillantó helyzetet szeretnénk érzékeltetni. Az olvasó ugyanis olyan kérdésekkel ütközik meg, mint mit jelentett a ma az akkori naplóírónak? Milyen (naplóírói, emberi) tapasztalatok, milyen automatizmusok munkáltak benne, hogy kihangsúlyozza, napról napra megismételje azt, hogy feljegyzése ma készült? Melyek annak a napnak azok az összetevői, amelyek bekerültek a naplóba (és miért kerültek be, ill. miért azok kerültek be)? És melyek annak a napnak azok az összetevői, amelyek benne voltak a napban, de a napról készített feljegyzésben nem kaphattak helyet? És miért nem?
Ugyanis a napló bejegyzéseit követve az olvasó az alábbi kérdésekkel szembesül. Az események tagolásának, az idő és az események értelmezésének milyen rejtett dimenziója, összefüggése szerveződik egységbe abban a toposzban, amit a naplóíró a mának, a mai napnak nevez? Hogyan írható le az az antropológiai helyzet, amelyben egy személy az idő egy metszetét, az események egy szegmentumát a mai napnak nevezi, a mai napként éli meg? Milyen cselekvés, magatartás, beállítódás vagy rutin az, amely ezekre a szegmentumokra reflektál, s amely létrehozza a mai napot mint mítoszt? Arra teszünk tehát kísérletet, hogy a mai napot olyan intézményként definiáljuk, amely az embert egyszeri alkalomra igénybe veszi, befogja. Szándékunk szerint arra kívánunk reflektálni, hogy kutatásunk tárgya, a kultúra minden esetben egy egyén köré szerveződik, aki ezáltal az idő egy egysége alatt a tér egy szegmentumában kommunikációs kapcsolatokat létesít környezetével. Ezekben a kapcsolatokban a kultúra mindig aktuális üzenetek formájában van jelen.
Gondolatvezetésünk két irányba ágazik: számbavenni azokat a napról mint közeljövőről szóló narratív programokat, azokat a tapasztalatokat és automatizmusokat, amelyek lehetővé teszik a nap megnyitását, az egyik napról a másikra való áttérést, a naphoz való hozzáférést, a benne való részvételt, valamint azokat az eljárásokat, amelyek feldolgozzák, értékelik, narratív reprezentációvá alakítják az időt és a bele zsúfolódott eseményeket, azaz lezárják, "csomagolják", hordozhatóvá, felidézhetővé teszik az idő e szegmentumát. Értelmezésünkben ezeknek a cselekvéseknek rituális jellegük van, egy, a cselekvéseket összetartó, a mai nappá szervező rituális koherencia kapcsolja őket össze. [57] E koherenciát abban látjuk érvényesülni, hogy napról napra újraszervezi, behatárolt időkeretben kikényszeríti/lehetővé teszi a cselekvéseket, aktuális motivációkat rendel hozzá a cselekvések elvégzéséhez, illetve a cselekvések elvégzése az egyént igénybe veszi. Egyrészt tehát az eseményekből megszerkeszti a mai napot, másrészt pedig a napban mint rítusban való részvételre kényszeríti az egyént. Ezzel az értelmezéssel kapcsolatban két megjegyzést kell tennünk. Az egyik az, hogy a mai nap mint rítus a nap egyediségét hangsúlyozza, hívja életre. Másrészt pedig a kollektíven megélt eseményekkel szemben az egyénnek az eseményekben való részvételét, az eseményekről való tapasztalatát hangsúlyozza. [58]
Az ember individuumként naponta beleintegrálódik nagy rendszerekbe: a szociális környezetbe a kapcsolatai révén (beszélgetés, látogatás, köszönés, együtt étkezés, ivászat, közös munkavégzés, bevásárlás), a természetbe a tisztálkodás, az öltözködés, a munkavégzés, az időjáráshoz való igazodás révén, a mesterséges környezetébe munkája, az állatgondozás, a növényápolás, a hivatali munkája révén. A táplálkozás által az egyén naponta felújítja kapcsolatát szociális, temészeti környezetével. Napi ténykedése újra és újra szükségessé teszi a terek bejárását (kert, utca, temető, rokonság, templom, bolt), újabb terek megismerését és beélését, az idő újrabeosztását. A nap rítusának része a test gondozása, ápolása, felkészítése a nap elviselésére, túlélésére.
Első helyen a nap megnyitására és lezárására, a nap körülhatárolására való törekvést tesszük szóvá. A jövőre irányuló tudakozódási, tájékozódási aktusok olyan cselekvések, amelyek a folyamatos időbe rejtett napot előzetesen bizonyos tartalommal, elvárással töltik fel, a múlt és a jövő közé illesztik. A még meg nem kezdett időintervallumot érzékelhetővé, kezelhetővé teszik, az embert pedig felkészítik az elfogadására, a vele való azonosulásra. A leírt tájékozódási technikák elsősorban a hagyományos jóslási eljárásokat tartalmazzák. Ezek komplexitását érzékeltetendő említjük meg, hogy a leírások szerint a jóslás különleges, rendkívüli fizikai és spirituális teljesítmény (álom, előérzet) [59] , az emberi sors természeti, kozmikus, asztrális összefüggésekbe való belehelyezése, az emberi test elváltozásainak értelmezése (időjárási prognózis, horoszkóp) [60] , a transzcendens világgal való kapcsolatfelvétel (látomás) [61] . A napnak az éjszakai álmok értelmezésével, üzenetük kidolgozásával, s az ebből fakadó stratégiák kidolgozásával való kezdése az utóbbi évekig gyakorlatban maradt a falusi családokban. Néhány évtizeddel korábban a lányok esti, éjszakai foglalatossága volt a jövőről való tudás megszerzése, kidolgozása. [62] Polgári környezetben a 20. század első felében a jóshoz fordulás, a reggeli kávéból való tudakozódás társasági eseménnyé változott át. A napnak a tudakozódási rítussal való megnyitását az utóbbi években a média hozta vissza és terjesztette újra el. A reggeli hírlapok, a tv és a rádiók reggeli híradásai, a honlapok szolgáltatásszerűen biztosítják a napról való előzetes tájékozódást. A reggel megnyitott e-mail- és postaládák, a telefonkészülékek, a munkahelyi reggeli értekezletek az egyén számára egy napra a társadalomhoz való hozzáférést, a társadalomba való integrálódást teszik lehetővé/írják elő. A jóslásról, a tudakozódásról korábban alkalmunk volt már elmondani azt, hogy jelentősége nem a bekövetkező események előrejelzésében áll. Habár a jóslások nagyobb része nem realizálódik, a tudakozódási események mégsem válnak népszerűtlenné. Igazi funkciójukat azáltal töltik be, hogy az egyént eltávolítják a múltjától, a jövőt teszik megközelíthetővé, lehetséges alternatívák fölötti töprengésre késztetik.
Ezzel egyenértékű a nap egyediségének hangsúlyozása. Ilyen szimbolikus aktus a jelentős napok új ruhadarab felöltésével, a ruhadarabok kiválasztásával való indítása. [63] A nap megkezdésének fontosságát hangsúlyozza az a hiedelem, amely szerint elindulás után nem szabad visszafordulni, visszatérni. [64] Elsősorban katolikus és ortodox vallásúakra jellemző az úti szerencsének keresztvetéssel és fohásszal való befolyásolása. A környezet, az élettér, a munkatér megtisztítása, a kezdődő napra előkészítése, átrendezése szintén számtalan szimbolikus elemet tartalmaz. Ezek az utóbbi példák egyúttal a napok szimbolikus, rituális elválasztásának gyakorlatát is jelzik. További példaként említhető az öltözet változtatása, az éjszakai pihenés kötelező betartása (a hiedelmekben az éjszakai kijárási tilalom).
A napra való felkészülésnek részét képezi a test felkészítése, mások számára való elfogadhatóvá, elviselhetővé tétele. [65] Ezek az előkészületek nagyobbrészt láthatatlanok maradnak, az intimitás területéhez tartoznak, ezért a fenti memoárba se kerültek bele (pihenés, öltözködés, tisztálkodás, a higiéniai és kozmetikai rutincselekvések). Valójában ezek során történik meg a test szocializálása, a testnek az érvényben lévő, adekvát testképhez való hozzáközelítése. A tisztálkodás, a test tisztántartása túlmutat a testre irányuló napi figyelmen. Morális, etikai, vallásos és szociális meghatározottságokkal rendelkezik, továbbá összefüggésben van a napi munkavégzéssel, a táplálkozással, az időjárással, a természeti és épített környezettel. Vannak olyan tisztálkodási rítusok, [66] amelyek az egész évre kihatnak. Tordai előírás szerint március elsején a lány csóré fenékkel ment ki az ajtón, hogy a szeplők ne az arcát, hanem a fenekét lepjék el. [67] Szintén március elseji, vagy márciusi hóval mosakodott az, aki a szeplőt, a májfoltot akarta eltüntetni arcáról. [68] A január elsején hajnalban merített víz, az aranyosvíz, a vele történő mosakodás, a belőle való fogyasztás egész évre egészséget és szerencsét biztosít a család tagjainak. A városi környezet a szocializálási mechanizmusok végrehajtását nagymértékben szolgáltatások formájában (vízszolgáltatási programok, közfürdő, kozmetikai szalonok) fejlesztette tovább. Ezzel egyidőben alárendelte őket az aktualitásnak, a divatnak, valamint a kikapcsolódás formájává alakította. Az öltözet bizonyos alkalmakra előírt formáinak felöltése, viselése és levetése szertartásos módon, a nyilvánosság előtt történik meg (menyasszony, halott, konfirmándus).
A test felkészítésének másik részét orvosi előírások irányítják. A gyógyszerek kiírása, kiosztása idővel nagymértékben a családi és az indviduális dróghasználat területére került át. Szerepe szintén megváltozott: a test erősítése mellett előtérbe került a test ajzása (kávé, alkohol, kábítószerek, nyugtatók), amely elsősorban a testnek a társadalomtól való elvonását, megóvását, individuális kezelését jelenti.
A nap megélése váltakozva teszi szükségessé a test rejtését és exponálását. (pl. az étkezés, az alvás, a tisztálkodás, a kapuba való kiállás, a korzó). (Pl. a tisztálkodás visszavonult: a ház előtt, az udvaron, a patakban. [69] ) Az egyéni rítusok e csoportjának egyik része a szervezet biológiai szükségleteinek kielégítésére irányul, másik része pedig a test szocializálására, elfogadhatóvá tételére, valamint a test által működtetett nyelvvel küldött üzenetek forgalmazására. A szexualitás a nyilvános szférából visszavonult, a családi szolidaritás kifejeződésévé változott. [70] Másik oldalon a klubok, a fotók, a filmek, számítógépes hálózatok látványossággá alakították a szexualitást. A vallásosság az individualitás, az intimitás területéről szembetűnően átkerült a publikusság szférájába (a csíksomlyói búcsú, a templomok ünnepi alkalomkor való látogatása).
Természetesen, a fenti idézet főszereplője csupán metaforája lehet e helyzetnek. Ne felejtsük el, hogy a naplóíró ekkor életének 31. évében járt, augusztus 21-én készült betölteni 31. életévét. És ezt két okból is hangsúlyozni kell. A napok hosszúsága, jelentősége, valamint a nap érzékelése, megélése (tehát az észlelés és a tapasztalat) tartalmában és intenzitásában az élet során változik. Ebben szerepet játszanak a kiépülő, felvállalt társadalmi szerepek, amelyek igénybe veszik az időt és a szervezetet. Miközben a kisgyermek "semmittevésre" ösztönzésének megvannak a maga stratégiái, a felnőtt ember otthonmaradása már deviánsnak minősül. A szociális szerep leépülése felszabadítja az időt, elviselhetetlenül hosszúvá teszi a napot, a szervezetet mentesíti a fizikai és szellemi erőfeszítés alól. Ugyanakkor a nap megszervezésében, elviselésében szerepet játszik a test fizikai és pszichikai erőnléte és teherbírása. Gazda Klára monográfiában foglalta össze egy háromszéki gyermektársadalom életkoronként, évszakonként módosuló igénybevételét és programját. Következtetései közül itt csupán arra hivatkozunk, hogy a gyermek szociális kapcsolatainak kiépülése, a település terében való mozgása, a felnőttek általi foglalkoztatottsága arányosan fokozódik az életkorral. Ennek következtében az egy napra eső cselekvésformák száma megnő, s ezzel egyúttal változatosságuk is. [71] Verebélyi Kincső egyik tanulmánya arra vállalkozott, hogy az idősek társadalombeli megítélését, társadalmi szerepeit, az életkorhoz illő magatartásukat tekintse át. Példái közül azokat emeljük ki, amelyek azt bizonyítják, hogy idősebb korban a környezet nagyobb kényelmet, több pihenést engedélyez, több figyelmet, gondviselést biztosít. [72] A kérdést korábban Németh László vetette fel egyik, 1948-ban írott esszéjében. Az öregkort az egyedfejlődés történetében bekövetkező leépülés helyett metafizikai állapotként határozza meg: az ember kilép a kompetícióból, megszűnnek a vonzódások és a motivációk, higgadtan, elfogulatlanul, bölcsen tudja szemlélni az eseményeket és a környezetét. "Az öregkor ereje az, hogy magunk is elegek vagyunk hozzá. Egy magányos ifjú csupa dac, sértődés, mélabú: az igazi öreg akkor is magában van, ha egy ország ül a lábainál." "A magyar szellem még nem fedezte föl a megöregedés hatalmát"- írja Németh László. [73] Páczkán Éva egy erdélyi asszony életpályáját rekonstruálta, arra figyelve, hogy a különböző életkorokban szociális kapcsolatainak, életterének határai hogyan tágultak illetve zsugorodtak. [74] Zakariás Erzsébet a hagyományos asszonyélet állomásait, évszakonkénti feladatait tekintette át. [75] Kocsis Rózsi visszaemlékezésében külön fejezetbe foglalja a gyermeki játék, a munka egy napra eső mennyiségét. [76] Több memoár tartalmaz olyan utalást, amelyből az derül ki, hogy milyen életkorban milyen igénybevételt tartottak megterhelőnek, kibírhatatlannak (tehercipelés, munka, virrasztás stb.). Kiss Lajos a szegény emberek életét a napi igénybevétel és a nyújtott szolgáltatás függvényében szerveződő rendszerekként írta le. Könyve különböző foglalkozású szegény emberek napját mutatja be kivételes érzékenységgel. A tízévesen szolgálatba álló kanász napja a következőképpen kezdődik: "Tavasszal virradatkor (4 óra) kel a kanász. Kihordja az íziket, kisepri a jászolt, az etetéshez takarmányt visz be, a tehénnek leveles csutkát, a lónak zabot, kukoricát, mely alá polyvát terít. Míg a jószág eszik, a trágyát kihordja alóla. Azután a vályúból megmosdik, utána megfésülködik és bemegy reggelizni. Kenyeret, szalonnát, túrót eszik, vagy tejet. Régen kint früstökölt a disznó mellett, ahová a béres vitte ki az ennivalót. Evés után segít az itatásnál, majd az abrakolásnál és fejésnél. Jó időben itatás után, 6 órakor kiereszti a disznókat, kihajt." [77] Ez a program szorosan függ a gazda állatállományától, az évszaktól, az időjárástól, sőt a gazda emberségétől is. Hasonló, eposzi méretű és jellegű leírást készít egy ír férfi egy napjáról J. Joyce az Ulisses című regényében.
Korábban a napot megnyitó eljárásokat említettük. Szükséges megemlítenünk a hasonlóképpen fontos, a napot lezáró aktust, a nap számbavételét. A lezárult időintervallum "csomagolása", feldolgozása, kiértékelése számtalan esetben szertartásos módon zajlik le. Ilyen szertartások az óévbúcsúztatás, a hegybekiáltás. A paraszti gazdaságban az esti kiüléssel, kapuba való kiállással, a csordára való várakozás idején történt és a csorgónál való beszélgetéssel kerültek sorra a nap eseményei. Ezek voltak azok az interpretációs, reprezentációs aktusok, amelyek során megtörtént az események popularizálása, feldolgozása. Ez a szertartás hivatott kialakítani a kortárstudatot, [78] a korszaktudatot [79] . E rítus modern változataként említjük meg a hangzó és vizuális média esti híradóit, amelyek összeválogatják azokat az eseményeket, amelyek egyediségük, váratlanságuk, jelentőségük révén az eltelt nap partikularitását tudják reprezentálni. A híradó a napi események "csomagjaként" a "véletlen egybeesések" elvét követve prezentálja a tetteket és teljesítményeket. S bár a nap megítélésének távlata még hiányzik, bizonyos mértékben ugyanekkor történik kísérlet az események kisajátítására, az előzmények és következmények medrébe való belillesztésére.
A fenti példákkal és gondolatokkal kapcsolatban szükséges néhány általánosító megjegyzést tenni.
Legelőször azt jegyezzük meg, hogy miközben a narratívák arra tesznek kísérletet, hogy a napokat összefüggésükben, egymásutániságukban jelenítsék meg, a mai nap rítusa a tegnap ellen munkál. Bár az ember ugyanazokkal a rutincselekvésekkel lát neki a mai napnak, alkamazásuk által valójában a tegnaptól kíván eltávolódni. S bár valójában a rutincselekvések biztoságot nyújtanak az ember számára, a mai nap az előre nem látott történésekkel, az ismétlődő történések egyediségével, az események élményszerűségével a tegnappal, a tavalyi évvel, egyszóval a múlttal fordul szembe. Miközben a Van Gennep által kidolgozott rítuselmélet, a klasszikus történelemszemlélet, a folklorisztikán belül pedig a hagyományos narratívumok vizsgálata, ezen belül a mesekatalógus, Propp morfológiai elmélete, akárcsak újabban a forgatókönyvek elmélete [80] az események receptálásának és narratív formában való reprezentálásának a lehetőségeire hívja fel a figyelmet, alig van módszerünk és elképzelésünk a sémákhoz nem igazódó események és történetek értelmezéséhez és rendszerezéséhez. Ilyen lehetőségnek kínálkozik a valószínűségelmélet, a játékelmélet, a párhuzamos egyidejűségek, a véletlen egybeesések elmélete. [81] Mintahogy mindeddig arra is alig figyeltünk fel és alig beszéltünk arról, hogy a hagyományos cselekvések és szövegek (ima, mese, ének, köszönés stb.) a mai nap keretében és hozzá igazodva újítja meg és változtatja jelentését. A hagyomány alkalmazása tehát bizonyos mértékben mindig tartalmazza a hagyománytalanság, a hagyománnyal való szembefordulás mozzanatát.
A fenti fogalmakkal állítható szembe az eset, az élmény, amely által a meg nem tapasztalt eseményt, a pillanatban, az eseményben bennelévő ember viselkedését kívánjuk megnevezni. Ezt a viselkedést, állapotot a tapasztalat hiánya, a lehetőségek sokasága, a lezáratlanság, a helyzetre, a pillanatra való ráirányulás jellemzi. Ez az a helyzet, esemény, amelyben szétválik a múlt és a jelen, a múlt és a jövő. Bár az utóbbi időben főleg az élő adások, helyszíni tudósítások azok a modern narratívumok, amelyek a hagyományos narratív struktúrákkal szemben a váratlant, az előre nem látottat látvánnyá tudják alakítani, s ezáltal a közönség számára láthatóvá, megélhetővé teszik a váratlant, valójában az utóbbi évtizedek szövegrögzítései is az események pátoszát, egyediségét gyakran megörökítették. Gondoljunk csak Nagy Olga Asszonyok könyve című gyűjteményére, a hadifoglyok inedit élményeire. Győri Klára könyvének első oldalairól idézzük a Széken születésekor megesett tűzvész leírását. Bár egy emberöltő telt el az eset megestétől, a székiek még mindig az esemény résztvevőinek személyes részvétele, átélése alapján örökítik meg a történteket. "A tűzvész közeledett házunk felé. Édesanyám féltibe elájult, s mások amit mentettek, de mindenkinek előkerült a maga baja.../A bonchidai vásárban/ Úgy déltájt nagy ordítást, üvöltést hallanak a vásári tömegben, kiabálják: - Tűz van Széken. Székiek, szaladni haza, mert nagy tűzvész van!
Nagy rémülés, szaladgálás. A falu végében nagy hegy emelkedik. Sírva szaladnak ki a meredeken, ott már estek össze a nagy félelemntől, fáradságtól. De a hegytől nem látszott semmi a faluból, nagy füst és láng, még rémálomnak is sok lett volna./.../ Óriási volt a pánik, nagy szárazság, sok nád- és szalmafedél. Százhatvan ház égett porrá-hamuvá. Mikor édesapám a hegytetőre ért, már alig volt szusz benne, mert nagy félelem volt a lelkén, beteg feleségéért, a gyerekekekért és mindenért, hogy odaég. Mikor kiért a tetőre, tisztán látta, hogy a tűz ott van a szomszédjában. De csak egy pillanatig, mert elájult, eszméletlenül terült el a földön. Nem tudta, meddig tartott ez az ájulás, mert mikor magához tért, egyedül volt, és a tűz már sok-sok házzal végzett, de még dühöngött. S mikor gyenge, tántorgó léptekkel halad, a zsebébe nyúl, de az acskó nem létezett. A két ökör árát kilopták a zsebéből. Na osztán, ez igazi csapás!
Most, hetvenhat éves koromban, sírva írom e sorokat, miért kell s hogy lehet ekkora bánatot, csapásokat elviselni! Mint tántorgó részeg indult el, de a székiek tudták, hogy Győri Mihály nem részeg, tudták, édesapám soha nem ivott, fiai sem, a kocsma küszöbét át nem lépték..." [84]
Zsigmond Erzsébet 1989. október 12-én, egy évvel lánya halála után jegyezte fel emlékiratába lánya sírjánál tett látogatásáról a következőket. "Édesanyámé, ma október 12., esős hideg van, és ismét a temetőben jártam nálad, és olyan szívet tépő hangra érkeztem oda, fúvós zenekar húzta, fújta keservesen egy nagy temetésen, először azt, hogy »hogyha él majd édesanyám, írjon a falunkról, küldjön egy szál virágot az öreg akácunkról, él-e még az öreg cigány, járnak-e a fonóba, mint régen, írja meg, hogy az emberek sajnáltak-e, hogy el kellett mennem, mindenkiről írjon anyám, csak egy lányról sose írjon nékem.«
Magdikám, hangos szavakkal sirattalak, jaj, lerogytam a sírkertre, sírtam, nem tudom, meddig, és még hallottam, hogy »temetőben van egy új sír, rajta virágkoszorú, mellette egy édesanya, kinek szíve szomorú, ne sírj, ne sírj, édesanya, ne hullasd a könnyedet, hisz jól tudod, hogy a sírból visszajönni nem lehet!« Magdikám, szakadt ki a szívem, és mégsem halok meg." [85]
Az etnográfiai leírások szívesebben időznek el a normatív viselkedés általános szabályainál és formáinál. Az eseményektől való távolmaradást, illetve az eseményekben az elvárásszint alatti részvételt a deviancia, a marginalizáció formájaként és lehetőségeként, tehát egy közösségi kollektív érdek, egy "társadalmi szerződés" perspektívájából szemléli. A világi és egyházi irattárak nagy mennyiségű olyan peranyagot őriztek meg, amelyben az egyéni opció és teljesítmény az elbírálás és az ítélethozatal tárgyává válik. A napot magában, a maga számára szervező egyén perspektívájának érvényesítése azonban arra ösztönöz, hogy legalább a példák szintjén említsük meg azokat az eseményeket és teljesítményeket is, amelyek csupán az egyén biográfiája szempontjából fontosak, a társadalmi együttélés (tehát egy külső, interpretatív távlat) szempontjából vagy irrelevánsak, vagy kompromittáló jellegűek: a tévedéseket, a kudarcokat [86] , az egyénnek önmaga és környezete elleni merényleteit, az engedékenységnek azokat a helyzeteit, amikor a környezet szemet huny a részegség, a lustaság, a kimerültség, a csendháborítás esetei fölött. [87] J. Joyce említett regénye például a hős számos olyan cselekvésének részletes leírását tartalmazza, amely kihívóan szembeszegül a társadalmiasított történetnek, amely által az egyén elrejtőzik a történelem és a társadalom elől. A mai nap ugyanis számtalan olyan viselkedési szegmentumot tartalmaz, amely a történelem ellen munkál, illetve nem kíván a nyilvánosság szférájába emelődni. A mai napban a történelem inflálódik, a mai nap különböző alternatív (indivinduális, lokális) történelmek potenciális kezdetét képezi. [88] (Kiss Lajos írja le a környezetnek a kiskanász higiéniai állapotával szembeni közömbösségét: "Nem törődtek azzal sem, hogy vajon tisztálkodik-e. Némelyik kanász olyan morcsos, mint aki kis malacot szopott. Haját nem nyírták, tavaszra már letetvesedett./.../ Nemcsak a nyaka lett retkes, hanem, a lábaszára is." [89] Az őszi hideg ellen a mezítlábas kanászok sajátos módon védekeznek: "Várják, valósággal lesik, mikor ganajol a tehén, amikor beleállnak mezítláb, hogy egy kis időre érezzenek valami meleget." [90] )
Drága gyermekem, közeledik a Húsvét, Nagyszombat van, amikor a világban öröm hirdette, hogy feltámadott az Isten fia. Jaj, feltámadás csak neki adatott meg, pedig hidd el, állandóan átcikázik ebben az esztelen fejemben, hogy még meg kell lássalak, akármilyen vagy, szerencsétlen gyermekem." [93]
IrodalomAssmann, Jan
1999 A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai
magaskultúrákban. Atlantisz. Budapest
Beke László
1977 A véletlen egybeesések komikuma. Előmunkálatok a magyarság
Néprajzához 1. Budapest. 55-60.
Bouvier, Pierre
2000
Lectura "socio-antropologică" a epocii contemporane. In. Segré, Monique
(szerk.): Mituri, rituri, simboluri in societatea contemporană. Timisoara
Cioran, Emil
1991 Antropologia filosofică. Craiova
Foucault, Michel
2001 A szexualitás története. I-III. Budapest
Gazda Klára
1980 Gyermekvilág Esztelneken. Néprajzi
monográfia. Bukarest
Gyáni Gábor
1997 A mindennapi élet mint kutatási probléma.www.lib.jgytf.u-szeged.hu/aetas/1997-t9.htm
Győri Klára
1975 Kiszáradt az én örömem zöld fája. Bukarest
Juhász Katalin
1995 Tisztálkodás és szépségápolás Abán a két világháború között. Ethnographia.
CVI. 2. 861-902.
Keszeg Vilmos
1997 Jóslások a Mezőségen. Etnomantikai elemzés. Sepsiszentgyörgy
Kiss Lajos
1981 A szegény emberek élete.I-II. Budapest. 3. kiadás
Kocsis Rózsi
1988 Megszépült szegénység. Vallomás a szegénységről. Bucuresti
Komoróczy Géza
1995 Rangjavesztett tudomány. In. Uő: Bezárkózás a nemzeti hagyományba.
Az értelmiség felelőssége az ókori Keleten. Budapest. 47-82.
Kulcsár-Szabó Zoltán
2000 A "korszak" retorikája. (A korszak- és századforduló mint értelmezési
stratégia) In. Bednanics Gábor-Bengi László-Kulcsár Szabó Ernő-Szegedy-Maszák
Mihály (szerk.): Az irodalmi szöveg antropológiai horizontjai.
Budapest. 90-105.
Mauss, Marcel
2000 A test technikái. In: Uő: Szociológia és antropológia. Osiris. Budapest.
425-448.
Muchembled, Robert
1994 Magia şi vrăjitoria în Europa din Evul Mediu pînă astăzi.
Bucureşti
Nagy Olga
1989 A törvény szorításában. Paraszti értékrend és magatartásformák. Gondolat.
Budapest
Németh László
1989 Az öregedésről. In. Uő: Életmű szilánkokban. I-II. Budapest.
II. 176-178.
Páczkán Éva
2002 Kopasz föld. Mentalitás- és
szövegvizsgálat egy élettörténet elemzésének alapján. Kriza Könyvek 13.
Kolozsvár
Pócs Éva szerk.
2001 Sors, áldozat, divináció. Budapest
Ricoeur, Paul
1985 Temps et récit. Paris
Schank, R.C. - Abelson, R.P.
1988 Forgatókönyvek, tervek, ismeretek. In. Kanyó Zoltán - Síklaki István
(szerk.): Tanulmányok az irodalomtudomány köréből. Budapest. 367-377.
Szegő Márta
2000 Idő a gazdaságba. In: Fejős Zoltán (szerk.): A megfoghatatlan
idő. Tanulmányok. Budapest. Tabula könyvek 2. 56-70.
Verebélyi Kincső
2001 "Ifjú szokás - öreg gyakorlás". Jegyzetek az időskor néprajzi-folklorisztikai
vizsgálatához. Néprajzi Látóhatár. X. 1-4. 313-321.
Zakariás Erzsébet
2000 Asszonyélet Erdővidéken. Marosvásárhely
Zsigmond Erzsébet
1995 Sirató. Életem panaszos könyve. Kolozsvár, Kriza János Néprajzi Társaság
Könyvtára 1.
Wesselényi István
1984 Sanyarú világ. Napló 1703-1708. I-II. Közzéteszi Magyari András.
Bukarest, Kriterion
[1] Jelen írás korai változata 2002. április 15-én Bukarestben, a Bukaresti Magyar kulturális Központ és a Bukaresti Tudományegyetem Hungarológiai Tanszéke szervezésében lezajlott, Napjaink folklórja témájú konferencián hangzott el. Közölve: Tabula. 6 (2). 2003. 187-215.
[2] Wesselényi I. 1983. A bukaresti kiadás a naplót először teszi közzé.
[3] A fogalmat Jan Assmann használja olyan kultúrák (óegyiptomi, kínai) jellemzésére, amelyekben a tudás őrzése a rítusokban való ismétlés formájában történik meg. Assmann 1999, 87.
[4] A történelem és mitológia látszólag hasonlít egymáshoz abban, hogy bizonyos időpontokra összpontosítják figyelmüket. A történelmi idő a fordulópontok sorozatából szerveződik, a mitikus idő a szent idő. Az első az eseményt, a második az elvet tekinti tárgyának. Lotman, 1994. A mítosz az abszolút tényeket őrzi, a történelem az emberi emlékezetet, s ezáltal az emlékező embert tárgyiasítja. Cusumano 1997, 73. A két narratíva viszont hasonlít egymáshoz abban, hogy mindenik elfordul a magánemberi problémáktól.
Harmadik idő-narratívaként a folklorisztikai munkák által megkonstruált népi kalendáriumot említhetjük, amely szintén a jeles napok látványos strukturális elemeiből szerkeszti meg a kiemelkedő napok forgatókönyvét, s így szándéka alapvetően a történelem és a mitológia szándékával megegyezik.
[5]
A kultúrának, a történelemnek az egyén felőli újraolvasása, értelmezése
a 20. században vált sürgetővé. A román származású francia filozófus,
Cioran (sz. 1911) tévedésnek minősítette az értékrendnek önmagában
való vizsgálatát. A filozófiai antropológia előnyeként emeli ki azt,
hogy az emberi viselkedést értelmezi. Az ember
vizsgálata az embernek mint "esetnek", "sorsnak" az elfogadását jelenti.
A névtelenségből a sors emeli ki az egyént, azáltal, hogy az "univerzális
esszencia" helyett a "saját esszenciát" képviseli. Az ember akkor válik
esetté környezete számára, ha egyedi módon éli meg az eseményeket, s ezáltal
problémává avatja önmagát. A sors immanencia, esszencialitás és irreverzibilitás.Cioran
1991. 15-22., 26-33. Az utóbbi egy-két évtized elméleti újítása volt a mindennapi
életre összpontosító mikrotörténetírás. Ennek finalitását a különböző
szerzők különbözőképpen határozták meg. Natalie Z. Davis szerint
a mikrotörténet azt tárja fel, hogy a történelmi folyamatokban miként valósul
meg a lehetséges. Giovanni Levi azt követi, hogy az emberi társadalom szerkezetében
milyen mértékben és milyen formák közt jut érvényre a szabad akarat. Az
irodalom összefoglalása és hivatkozások: Gyáni 1997. A mindennapi élet előbbi
definícióitól eltérően a mai napnak egy egyén összefüggő cselekvéseinek
sorát, illetve ennek reprezentációját nevezzük
Az egyéni idő meglétét jelzi a "ne zavarjatok" felszólítás. Voigt 2002,
120-121.
[6] Komoróczy Géza teszi szóvá, hogy míg Freud az álomértelmezést a közelmúlt értelmezésére sajátította ki, az antik korban "a jövendőmondás individuális irányzata volt", az álommotívumok, akárcsak az álom körülményeinek körültekintő értékelését igényelte. Komoróczy G. 1995, 67.
[7] Az okkult gondolkodás a kozmikus történéseknek az individuális sorsra való kihatását, a mikro- és makrokozmosz analógiáját vallotta. L. pl. Lehmann A. 1900, 220-234, Papus /1990/, 163-186.. A paralogikus világkép megváltozását Culianu az empirikus, analitikus tudományok előretörésében, Muchembled az újkori intézmények hatalmi törekvéseinek, a hatalom újraelosztásának tulajdonítja. Muchembled 1994.
[8] Egy utóbb megjelent kötet több tanulmánya etnológiai példákon elemzi a transzcendens lényektől való tudakozódás formáit. Pócs szerk. 2001.
[9] A mezőségi lányok 20. század eleji jóslásairól: Keszeg V. 1997.
[10] Aranyosegerbegyi (Aranyosmente) férfi szerint a jelentős napokra "mindennek meg kell újulni", azaz új ruhadarabot kell ölteni. Péter Ferenc sz. 1932. Széken az új ruha felöltése tette emlékezetessé a napot. A székiek a templomba menetellel kapcsolták össze az új ruha felöltését. Kocsis Rózsi 1988. 100. Ugyancsak nála olvashatjuk, hogy a városi cselédkedésre először induló kislányok fehér ruhatarisznyát vettek hónuk alá: "Még akkor nem is gondoltam, hogy ettől a fehér ruhatarisznyától s a szolgálásból csak a férjhezmenetel szabadít meg." Kocsis Rózsi 1988, 204.
[11] A hiedelmet a szakirodalom több helyről számon tartja. Mezőségi gyűjtésünk szerint aki egy elfelejtett tárgyért visszafordul útjáról, nem fog szerencsével járni. Hasonló hiedelmek: ha a vásárba induló férfi baljós előjelekkel szembesül (üres edénnyel haladó személy, fekete macska), visszatér, kifogja az állatait, majd az útra készülődést teljesen megismétli.
[12] A paraszti mitológia népszerű alakjai a kísértő éjszakai lények. A bennük való hit igazi szerepe az éjszakai pihenés előírása, az éjszakai munka- és és járástilalom betartására való ösztönzés.
[13] Az étkezések számának és jellegének a napot tagoló szerepéről az utóbbi időben több tanulmány készült. Ezekből tudjuk, hogy a napi kétszeri étkezésről a mai háromszori ételfogyasztásra való áttérésre a XVII. században került sor. Kisbán 1984, Kuti 1995.
[14] Kocsis R. 1988, 67.
[15] A mezőre távozó széki szülők így hagyakoznak a kisgyerekeknek: "Itt né, ez a kása, frustukoljátok meg evvel a kicsi tejjel, aztán ezt a kicsi szalonnát evvel a máléval egyétek meg délre, tépjetek hozzá zöldhagymát." A szülők tarisznyába kötött kenyeret visznek magukkal. Ebből madárlátta kenyeret hoznak a gyerekeknek. Kocsis Rózsi 1988, 118.
[16] Ez a folyamat része annak a folyamatnak, amelyről Habermas azt állapítja meg, hogy a család a gazdasági feladataitól elszakadva elveszíti a bensőségességet újratermelő jellegét, a belső családi viszonyokban az eldologiasodás, a tekintélystruktúra erősödik fel, a családtagok nagyobb mértékben szocializálódnak a családon kívül s közvetlenül a társadalom révén, s elveszíti védelmi funkcióit. Habermas 1999, 236.
[17] A test mint kulturális tárgy kezelésének technikáiról úttörő munkát írt Mauss 1936/2000. Utóbb a testről mint az életmód eszközéről: Featherstone-Hepworth-Turner 1997.
[18] Egy két világháború közötti közösség tisztálkodási és szépségápolási gyakorlatáról Juhász Katalin készített kimerítő és gondolatébresztő elemzést. A tisztálkodás alapformáit a következőképpen csoportosítja: a test lemosása, hajmosás, a körmök, az orr, a fül, a fog tisztítása, a szakáll gondozása. Ugyancsak ő tekinti át a korosztolyák, az évszakok, a különböző állapotok (terhesség, betegség) sajátos tisztálkodási normáit. Juhász K. 1995.
[19] Saját gyűjtés. Adaatközlő Ercsei Sándorné Albert Anna sz. 1910.
[20] Saját gyűjtés. Adatközlő Ercsei Sándorné Albert Anna sz. 1910.
[21] Kocsis Rózsi a széki fiatalok fürdőzését leírva említi, hogy a kicsiknek megengedett, szinte kötelező volt a meztelenül való fürdőzés. De este a jelenlévők nagy száma ellenére a legények is meztelenül fürödtek a falu határában lévő tóban. A felnőttnek azonban illetlenség volt meztelenül mutatkozni. Kocsis R. 1988, 96-99.
[22] Foucault a szexualitás történetében a 17. századot tartja fordulópontnak. A polgári világ, a hatalom a diszkurzív megjelenítés formájában, a polgárok szexuális életére vonatkozó tudással, a szexualitás termelőerővé alakításával a maga hatalmába kerítette a szexualitást. Foucault 2001.
[23] Gazda K. 1980.
[24] Verebélyi K. 2001.
[25] Németh L. 1989, 177.
[26] Kézirata Kopac föld címmel megjelenés előtt áll.
[27] Zakariás E. 2000.
[28] Kocsis R. 1988.
[29] Kiss L. 1981, I. 45. Kiss Lajos leírása a kanászélet általános jellemzőit sorolja fel. Általánosító szándékát maga teszi szóvá. Uo. 48.
[30] Bausinger 1989, 25.
[31] A kortársi viszony ismeretlen személyek között szövődik azáltal, hogy ugyanazon időben ugyanazon események foglalkoztatják, kötik le a figyelmüket. Ricoeur 1985, 162-168. Ricoeur gondolatát kitűnően példázza Győri Klára memoárjának egyik passzusa. Gyermekkorában, esti beszélgetéskor édesapja elmondja egy mindenét elkártyázó, ezért bánatába belezavarodó gróf történetét. Évekkel későbben Győri Klára meglepődve jön rá arra, hogy ez az személy nem más, mint a gazdája, akihez cselédnek szegődött. Lásd Győri K. 1975, 66.
[32] A gondolatot, más összefüggésben Kulcsár-Szabó Zoltán is felveti. Az általa idézett Odo Marquard szerint a korszakhatárok felállítása, az idő "behatárolása", a "határszükséglet" antropológiai igény. Kulcsár-Szabó Z. 2000. 90-91. A korszaktudatba tartoznak az egy korszakon belül a múltra, a múlthoz való viszonyra, a társadalmi viszonyokra, a szövegek érvényességére stb. vonatkozó, érvényben lévő konszenzusok.
[33] A mai naphoz való viszonyulás stílusáról, retorikájáról Rüsen alapján beszélünk. A szerző a történelem értelmezésének és megjelenítésének retorikáját a következőképpen határozza meg: "Valamely értelmezett időtapasztalás értelemalakzata olyan nyelvi módozatokban jelenítődik meg, melyek egyúttal gyakorlati hatékonysággal bíró cselekvésirányulások és identitásképződmények módozatai. A historiográfia retorikája azzal a nyelvvel kapcsolja össze a történeti tudást, melyet a tudás címzettsei maguk beszélnek, helyesebben, melyet már mindig is beszéltek, amelnnyiben önmagukhoz és a világhoz való viszonyukat alapvetően meghatározzák időértelmezések, időtapasztalással kapcsolatos beállítottságok, időértelmezési minták." Rüsen 1999, 48.
[34] Kiss L. 1981, I. 42.
[35] Kocsis R. 1988, 231.
[36] Itt emlékeztetünk a Propp mesemorfológiájáról Bremond a által megfogalmazott bírálatra. Bremond szerint az antifunkciók is strukturális elemnek számíthatók, s figyelembe vételük megváltzotathatja a mese szüzséjét és jelentését. Propp 64. számú meséjének ilyen olvasata nem a testvéreit visszaszerző kislány hősies diadalútjáról szól, hanem egy szófogodatlan, rosszindulatú kislány megváltozásáról. Bremond 1973.
[37] Ilyen kísérletként említjük Beke László írását, amely a véletlen egybesesések eseteiről értekezik. Beke L. 1977.Az irodalom a groteszk esztétikai minőségeként közelíti meg a "tipologizálhatatlan" történeteket. L. pl. Örkény István Apróhirdetés, Üres lap, Az autóvezető című egyperces novelláit.
[38] Hymes 1997.
[39] Nagy O. 1988.
[40] Ferencz 1997.
[41] Győri K. 1975, 38.
[42] Zsigmond E. 1995, 112.
[43] Madách Imre Az ember tragédiája című műve például a kudarcok nagy szelektív történeténelmét tekinti át.
[44] Nagy Olga A törvény szorításában címmel tekinti át a közösségi élet normáit, a normasértés szankcióit. Jelenlegi gondolatmenetünk viszont arra ösztönöz, hogy áttekintsük a megbocsátás formáit és eseteit.
[45] Tulajdonképpen minden esemény potenciálisan képes arra, hogy új történelmet, új időszámítást indítson. Ricoeur 1985, 159.
[46] Kiss Lajos 1981, I. 53-54.
[47] Kiss L. 1981, I. 56.
[48] Kocsis R. 2000, 127-136.
[49] Korábban e két erő érvényesülését beszédesemények elemzése alapján mutattuk ki: Keszeg 1993.
[50] Napjaink krízise (is) abból ered, hogy egyre több egyén tart igény arra, hogy figyeljenek rá, tiszteletben tartsák a világát. Bouvier 2000.
[51] Gondolatainkkal azonos következtetésket fogalmaz Szegő Márta. Az idő kezelésének, a különböző munkafolyamatok időben való kibontakozására vonatkozó, felhalmozott tapasztalatokat a szerző "időkonzervek"-ként definiálja. Szegő M. 2000.
[52] Bloch 2000, 131.
[53] Zsigmond Erzsébet 1995, 123-124.
[54] Az évszám elírás. Bizonyára 1644-ről van szó. - Siklódi Sándor megjegyzése.
[55] tóka (rom.)- az ortodox templomokban a harangot helyettesítő deszkalap
[56] Wesselényi I. 1983. A bukaresti kiadás a naplót először teszi közzé.
[57] A fogalmat Jan Assmann használja olyan kultúrák (óegyiptomi, kínai) jellemzésére, amelyekben a tudás őrzése a rítusokban való ismétlés formájában történik meg. Assmann 1999, 87.
[58] A kultúrának, a történelemnek az egyén felőli újraolvasása, értelmezése a 20. században vált sürgetővé. A román származású francia filozófus, Cioran (sz. 1911) tévedésnek minősítette az értékrendnek önmagában való vizsgálatát. A filozófiai antropológia előnyeként emeli ki azt, hogy az emberi viselkedést értelmezi. Az ember vizsgálata az embernek mint "esetnek", "sorsnak" az elfogadását jelenti. A névtelenségből a sors emeli ki az egyént, azáltal, hogy az univerzális esszencia helyett a saját esszenciát képviseli. A sors immanencia, esszencialitás és irreverzibilitás.Cioran 1991. 15-22., 26-33. Az utóbbi egy-két évtized elméleti újítása volt a mindennapi életre összpontosító mikrotörténetírás. Ennek finalitását a különböző szerzők különbözőképpen határozták meg. Natalie Z. Davis szerint a mikrotörténet azt tárja fel, hogy a történelmi folyamatokban miként valósul meg a lehetséges. Giovanni Levi azt követi, hogy az emberi társadalom szerkezetében milyen mértékben és milyen formák közt jut érvényre a szabad akarat. Az irodalom összefoglalása és hivatkozások: Gyáni 1997. A mindennapi élet előbbi definícióitól eltérően a mai napnak egy egyén összefüggő cselekvéseinek sorát, illetve ennek reprezentációját nevezzük.
[59] Komoróczy Géza teszi szóvá, hogy míg Freud az álomértelmezést a közelmúlt értelmezésére sajátította ki, az antik korban "a jövendőmondás individuális irányzata volt", az álommotívumok, akárcsak az álom körülményeinek körültekintő értékelését igényelte. Komoróczy G. 1995, 67.
[60] Az okkult gondolkodás a kozmikus történéseknek az individuális sorsra való kihatását, a mikro- és makrokozmosz analógiáját vallotta. L. pl. Lehmann A. 1900, 220-234, Papus /1990/, 163-186.. A paralogikus világkép megváltozását Culianu az empirikus, analitikus tudományok előretörésében, Muchembled az újkori intézmények hatalmi törekvéseinek, a hatalom újraelosztásának tulajdonítja. Muchembled 1994.
[61] Egy utóbb megjelent kötet több tanulmánya etnológiai példákon elemzi a transzcendens lényektől való tudakozódás formáit. Pócs szerk. 2001.
[62] A mezőségi lányok 20. század eleji jóslásairól: Keszeg V. 1997.
[63] Aranyosegerbegyi (Aranyosmente) férfi szerint a jelentős napokra "mindennek meg kell újulni", azaz új ruhadarabot kell ölteni. Péter Ferenc sz. 1932. Széken az új ruha felöltése tette emlékezetessé a napot. A székiek a templomba menetellel kapcsolták össze az új ruha felöltését. Kocsis Rózsi 1988. 100. Ugyancsak nála olvashatjuk, hogy a városi cselédkedésre először induló kislányok fehér ruhatarisznyát vettek hónuk alá: "Még akkor nem is gondoltam, hogy ettől a fehér ruhatarisznyától s a szolgálásból csak a férjhezmenetel szabadít meg." Kocsis Rózsi 1988, 204.
[64] A hiedelmet a szakirodalom több helyről számon tartja. Mezőségi gyűjtésünk szerint aki egy elfelejtett tárgyért visszafordul útjáról, nem fog szerencsével járni. Hasonló hiedelmek: ha a vásárba induló férfi baljós előjelekkel szembesül (üres edénnyel haladó személy, fekete macska), visszatér, kifogja az állatait, majd az útra készülődést teljesen megismétli.
[65] A test-technikákról mint kulturális viselkedésről: Mauss 2000.
[66] Egy két világháború közötti közösség tisztálkodási és szépségápolási gyakorlatáról Juhász Katalin készített kimerítő és gondolatébresztő elemzést. A tisztálkodás alapformáit a következőképpen csoportosítja: a test lemosása, hajmosás, a körmök, az orr, a fül, a fog tisztítása, a szakáll gondozása. Ugyancsak ő tekinti át a korosztolyák, az évszakok, a különböző állapotok (terhesség, betegség) sajátos tisztálkodási normáit. Juhász K. 1995.
[67] Saját gyűjtés. Adatközlő Ercsei Sándorné Albert Anna sz. 1910.
[68] Saját gyűjtés. Adatközlő Ercsei Sándorné Albert Anna sz. 1910.
[69] Kocsis Rózsi a széki fiatalok fürdőzését leírva említi, hogy a kicsiknek megengedett, szinte kötelező volt a meztelenül való fürdőzés. De este a jelenlévők nagy száma ellenére a legények is meztelenül fürödtek a falu határában lévő tóban. A felnőttnek azonban illetlenség volt meztelenül mutatkozni. Kocsis R. 1988, 96-99.
[70] Foucault a szexualitás történetében a 17. századot tartja fordulópontnak. A polgári világ, a hatalom a diszkurzív megjelenítés formájában, a polgárok szexuális életére vonatkozó tudással, a szexualitás termelőerővé alakításával a maga hatalmába kerítette a szexualitást. Foucault 2001.
[71] Gazda K. 1980.
[72] Verebélyi K. 2001.
[73] Németh L. 1989, 177.
[74] Kézirata Kopac föld címmel megjelenés előtt áll.
[75] Zakariás E. 2000.
[76] Kocsis R. 1988.
[77] Kiss L. 1981, I. 45. Kiss Lajos leírása a kanászélet általános jellemzőit sorolja fel. Általánosító szándékát maga teszi szóvá. Uo. 48.
[78] A kortársi viszony ismeretlen személyek között szövődik azáltal, hogy ugyanazon időben ugyanazon események foglalkoztatják, kötik le a figyelmüket. Ricoeur 1985, 162-168. Ricoeur gondolatát kitűnően példázza Győri Klára memoárjának egyik passzusa. Gyermekkorában, esti beszélgetéskor édesapja elmondja egy mindenét elkártyázó, ezért bánatába belezavarodó gróf történetét. Évekkel későbben Győri Klára meglepődve jön rá arra, hogy ez az személy nem más, mint a gazdája, akihez cselédnek szegődött. Lásd Győri K. 1975, 66.
[79] A gondolatot, más összefüggésben Kulcsár-Szabó Zoltán is felveti. Az általa idézett Odo Marquard szerint a korszakhatárok felállítása, az idő "behatárolása", a "határszükséglet" antropológiai igény. Kulcsár-Szabó Z. 2000. 90-91. A korszaktudatba tartoznak az egy korszakon belül a múltra, a múlthoz való viszonyra, a társadalmi viszonyokra, a szövegek érvényességére stb. vonatkozó, érvényben lévő konszenzusok.
[80]
Schank, R.C. - Abelson, R.P. 1988.
[81] Ilyen kísérletként említjük Beke László írását, amely a véletlen egybesesések eseteiről értekezik. Beke L. 1977.Az irodalom a groteszk esztétikai minőségeként közelíti meg a "tipologizálhatatlan" történeteket. L. pl. Örkény István Apróhirdetés, Üres lap, Az autóvezető című egyperces novelláit.
[82] Kiss L. 1981, I. 42.
[83] Kocsis R. 1988, 231.
[84] Győri K. 1975, 38.
[85] Zsigmond E. 1995, 112.
[86] Madách Imre Az ember tragédiája című műve például a kudarcok nagy szelektív történeténelmét tekinti át.
[87] Nagy Olga A törvény szorításában címmel tekinti át a közösségi élet normáit, a normasértés szankcióit. Jelenlegi gondolatmenetünk viszont arra ösztönöz, hogy áttekintsük a megbocsátás formáit és eseteit.
[88] Tulajdonképpen minden esemény potenciálisan képes arra, hogy új történelmet, új időszámítást indítson. Ricoeur 1985, 159.
[89] Kiss Lajos 1981, I. 53-54.
[90] Kiss L. 1981, I. 56.
[91] Napjaink krízise (is) abból ered, hogy egyre több egyén tart igény arra, hogy figyeljenek rá, tiszteletben tartsák a világát. Bouvier 2000.
[92] Gondolatainkkal azonos következtetésket fogalmaz Szegő Márta. Az idő kezelésének, a különböző munkafolyamatok időben való kibontakozására vonatkozó, felhalmozott tapasztalatokat a szerző "időkonzervek"-ként definiálja. Szegő M. 2000.
[93] Zsigmond Erzsébet 1995, 123-124.